Maderspach Ferenc (*Oravicabánya, 1793. 02. 07. - †Zsombolya,1849. 01 20.). A híres bánsági bányavidékről, a Krassó megyei rézfejtők, vashámorok és olvasztóházak világából származott: apja bányatanácsos, bátyja kohómérnök. Maderspach Ferenc mégis, a családi hagyománytól eltérően, katonai pályára lépett, s 1846-ban, ötvenöt éves korában, főszázadosi rangban nyugalomba vonult. 1848-ban azok közé a hazafias érzelmű császári tisztek közé tartozott, akik reaktiválták magukat, s a magyar szabadságharc ügye mellé álltak. Elhatározását az is erősítette, hogy szemtanúja volt a császári tisztek összejátszásának a szerb felkelőkkel, meg az őket támogató, Szerbiából érkező önkéntesekkel, a szerviánokkal: puskákat, ágyúkat, lőszert adtak át nekik, két felkelőnek álcázott császári tiszttel is találkozott, az egyik egy bécsi altábornagy fia volt. Maderspach 1848 nyarán Fehértemplom védelmét szervezte, miután őrnaggyá előléptetve, kinevezték a város térparancsnokává. Német és román polgárokból szervezett nemzetőrséget. A Vračev Gajban (Varázsliget) táborozó szerb erők augusztus 19-én, több irányból megtámadták Fehértemplomot. Az a menetoszlop, amely a szerb városnegyed felé vette az irányt, betört a központba, mivel a lakosság többsége mellé állt. Ezekben a válságos pillanatokban Maderspach személyes bátorságával is kitűnt: a súlyos utcai harcok során csapatainak élére állt. Olchváry Ödön A magyar függetlenségi harc 1848-1849-ben a Délvidéken című könyvének tanúsága szerint „délután 2 óra tájban a derék Maderspach újból egyesíté a vitéz polgárait és nemzetőreit, s tömör csapatokkal egymás után több rohamot” intézett a felkelők ellen, s kiűzte őket a városból. Fehértemplom német és román lakossága egy emberként állt ki a magyar forradalom mellett, s fegyveresen szembeszállt a bécsi udvar és segítőtársainak ellenforradalmi mesterkedéseivel. Helytállásuknak, a város hős védelmének Herczeg Ferenc állított méltó emléke. "A két sváb" című kitűnő regényével, amely 1916-ban jelent meg. Ebben többször említi „a rettenthetetlen bátorságú”, az „oroszlánszívű” Maderspach Ferencet is. Egy ideig még Fehértemplom parancsnoka maradt, de az év vége felé kinevezték a bánáti hadtest egyik dandárparancsnokává, egységének élén több ütközetben vett részt, s meg is sebesült, úgyhogy decemberi alezredesi kinevezését betegágyban vette át. Fehértemplom 1849 elején került a felkelők kezébe. Ekkor, a Pancsovánál elszenvedett vereség után, a hadsereg Bánát kiürítésére kapott parancsot. Maderspach a többi sebesülttel együtt szekerezett a farkasordító hidegben Szeged irányába. Útközben, Zsombolyán, tüdőgyulladás végzett legyengült szervezetével, s ott helyben el is temették.

Maderspach Ferenc, őrnagy a honvéd hadseregnél. 1848. mint osztrák katona Dreyhann alezredes alatt a fehértemplomi őrségnél szolgált. Midőn 1848 jun. 22. Sztratimirovics felszólítására a kezei közt volt 3 ágyút, 30 mázsa lőport és 215 drb lövőfegyvert a szerbeknek kiadta, ő (akkor százados) állt az ügyek élére s a szorongatott város védelmét magára vette. 1848 aug. 6. megkísérletté Sztratimirovicsot a Fehértemplomhoz közel fekvő Vracsegájról elűzni, de ereje gyengének bizonyult. 1848 aug. 18. Bobalics szerb vezér mintegy 6000 emberrel támadta meg Fehértemplomot, a hős M. azonban Blomberg ezredes segélycsapatával a támadókat visszaverte. Szept. 7. sikerült neki a szerbeket Vracsegájból kiverni. 1848 nov. 30. Vetter rendeletére a Palánkánál táborozó szerbeket támadta meg s azokat állásaikból kiverve, szétkergette s táborukat felgyújtotta. A déli hadseregnek 1849 jan. az alvidékről történt elvonulásakor ő is Damjanichcsal jött, útközben azonban meghalt. Testvére M. Károly, ruszkabányai birtokos és felesége buzgó pártolói voltak a magyar szabadságharc ügyének s két fiuk a honvédek sorában küzdött. A katasztrófa után sokfélekép segítették a menekülőket, többek közt Bemet, amiért a Ruszkabányára bevonuló osztrák csapat kapitánya Gröber M. Károlynét nyilvánosan megvesszőztette. (Pallas)