I. János Szapolyai, magyar király

Is your surname Szapolyai?

Research the Szapolyai family

I. János Szapolyai, magyar király's Geni Profile

Share your family tree and photos with the people you know and love

  • Build your family tree online
  • Share photos and videos
  • Smart Matching™ technology
  • Free!

I. János Szapolyai (Zapolya), magyar király

Lithuanian: Jonas Zapojajis, Vengrijos kar, Hungarian: Szapolyai magyar király János
Also Known As: "Szapolyai János", "Zápolya János; Johannes Rex I"
Birthplace: Szepesváralja - Spišské Podhradie, Eperjesi kerület - Prešovský kraj, Magyarország - Hungary (present Slovakia)
Death: July 22, 1540 (53)
Szászsebes - Sebeș, Szeben vármegye (present Fehér megye - Județul Alba), Transylvania, Magyarország - Hungary (present Romania)
Place of Burial: Székesfehérvár, Fejér, Hungary
Immediate Family:

Son of István Szapolyai and Hedvig - Jadwiga Piast
Husband of Izabella Jagiellon, Queen consort of Eastern Hungary
Partner of N Kardosné
Father of II. János Sigismund Szapolyai
Brother of György Szapolyai; Barbara Zápolya, Queen Consort of Poland and Grand Duchess consort of Lithuania; Magdolna Szapolyai and Jurgis Zapojajis
Half brother of Szapolyai - Zápolya Krisztina and Veronika Szapolyai

Occupation: King of Hungary, Vengrijos kar.
Managed by: Private User
Last Updated:

About I. János Szapolyai, magyar király

Szapolyai I. János


János Szapolyai or János Zápolya ( 2 February 1487 – 22 July 1540) was King of Hungary from 1526 to 1540. His rule was disputed by Archduke Ferdinand I, who also claimed the title King of Hungary between 1526 and 1540.[1] He was the voivode of Transylvania before his coronation.


He was born at Spiš Castle. Szapolyai used the turbulent times of his era to enrich himself and secured a power base in Transylvania, later he was tasked with defeating the peasant rebellion of 1514 led by György Dózsa which he did showing extreme cruelty. On 29 August 1526, the army of Sultan Suleiman of the Ottoman Empire inflicted a decisive defeat on the Hungarian forces at Mohács. Szapolyai was en route to the battlefield with his sizable army but did not participate in the battle for unknown reasons. The youthful King Louis II of Hungary and Bohemia fell in battle, as did many of his soldiers. The Ottomans proceeded to invest and ransack the royal capital of Buda and occupied Syrmia, then withdrew from Hungary. The last three months of the year were marked by a vacuum of power; political authority was in a state of collapse, yet the victors chose not to impose their rule.

Two candidates stepped into the breach. One was Szapolyai, Transylvania's voivode and Hungary's most prominent aristocrat also commander of an intact army; the other, Archduke Ferdinand of Austria, who was the late king's brother-in-law and the brother of the Holy Roman Emperor, Charles V. Their contest for power would determine the course of Hungary's history, and that of Transylvania as well.

The majority of Hungary's ruling elite backed Szapolyai, who for fifteen years had been playing a leading role in Hungarian political life. Part of the aristocracy acknowledged his leadership, and he enjoyed the enthusiastic support — not always reciprocated — of the lesser nobility. Most of his opponents succumbed at Mohács: the Hungarian branch of the Jagiellon dynasty became defunct, and its pro-Habsburg following was decimated.

A small minority of aristocrats sided with Ferdinand. The German dynasty's main argument — one that many historians would judge to be decisive — was that it could assist Hungary against the Ottoman Turks, although, in 1526, the promise rang empty. Hungary had been fighting the Ottomans for over a century, during which time the Holy Roman Empire and the House of Habsburg had offered much encouragement but no tangible help. The likelihood of assistance was further reduced by the conflict of Ferdinand's older brother, Emperor Charles V, and King Francis I of France that once again flared into open war in the summer of 1526. This circumstance led the voivode to discount the threat lurking behind the Habsburgs' candidacy: that Hungary would have to contend not only with the Ottomans, but also with an attack from the west.

Thus Szapolyai took no notice of his rival's protests, nor of those voiced by the few Hungarians who rallied to Ferdinand. On 10 November 1526, Szapolyai had himself proclaimed king by the diet at Székesfehérvár, and he was duly crowned the next day under the name King John I of Hungary.

Profiting from nine months of relative calm, King John I strove to restore state authority. He drew on his vast private wealth, the unconditional support of the lesser nobility, and the assistance of some aristocrats to impose his policies in domestic affairs. However, in the crucial sphere of foreign relations, success eluded him. He sought an entente with the Habsburgs, proposing to form an alliance against the Ottomans, but Archduke Ferdinand, who had himself elected king by a rump diet in Pozsony in December 1526, rejected all attempts at reconciliation. Hungary's envoys fanned out across Europe in quest of support. Only in France did they find a positive response, but even that was ineffective since Francis I was intent not on reconciling Hungary and the Habsburgs, but on drawing Hungary into a war against Charles V and his family.

Europe's political balance underwent a major shift in the summer of 1527, when, in a somewhat unplanned operation, mercenary forces of the emperor occupied Rome and drove Pope Clement VII, one of France's principal allies, to capitulate. This development freed Ferdinand — who also acquired the Bohemian throne in late 1526 — from the burden of assisting his brother. By then, Ferdinand had developed a Hungarian policy that was fully in keeping with the interests of his realms. He judged that if Hungary, unable to resist the Ottomans, took action independently of Austria and Bohemia, it might well enter into an alliance with the preponderant Ottoman Empire against its western neighbours. It was therefore in the interest of the Austrian hereditary provinces and of the Bohemian crown lands that the Habsburgs gain control of Hungary, by force if necessary.

In July 1527, an army of German mercenaries invaded Hungary. The moment was well chosen, for the forces of Szapolyai were tied up in the southern counties, where Slavonic peasants, incited by Ferdinand, had rebelled; the revolt was led by the 'Black Man', Jovan Nenad. In one sweep, the invaders captured Buda. Szapolyai hurriedly redeployed his army, but on 27 September, near Tokaj, at the Battle of Tarcal, it suffered a bloody defeat.

In 1528 he escaped Hungary and dwelled in castle in Tarnów in Poland, hosted by Jan Amor Tarnowski.[2] Szapolyai managed to get a sizable following as King of Hungary, despite the association with the Ottomans which tainted him at the time. In 1538, by the Treaty of Varad, Ferdinand was designated as Szapolyai's successor, after his death. After Szapolyai's death in Szászsebes (Sebeş), his son John II Sigismund Szapolyai succeeded him as King of Hungary and an Ottoman vassal. He is also well-known among the Turks, who considered him a loyal friend of Suleiman the Magnificent.

Married to the Polish Princess Isabella Jagiełło he had a son John II Sigismund Szapolyai of Hungary. As Queen Consort she claimed the throne as electus rex after John's death, to keep it for their son. She kept fighting until she died in 1559. Their son John II counts as the king from his fathers death in 1540 and kept the crown till 1571.

^ Britannica

^ Zdzisław Spieralski, Jan Tarnowski 1488-1561, Warszawa 1977, p. 124-125.



A mohácsi csata értékeléséhez egyfajta mérleg segít hozzá: meghalt egy király, 28 báró, 7 főpap, a megyés ispánok többsége. Ezzel az államvezetés legfelső és középszintje gyakorlatilag kihalt, hiszen például a királyi tanácsot (vagyis a kormányt) a bárók és főpapok alkották. Ez pedig azonnali államvezetési és közigazgatási válságot okozott. Miután II. Lajos meghalt, Szapolyai az érintetlen haderejével Szeged mellett vesztegelt még akkor is, amikor a törökök kardcsapás nélkül bevették Budát, majd Pestet. A törökök október 13-ig ütközet nélkül elhagyták az országot. Szapolyai a tokaji gyűlésen országgyűlést hívott össze, majd november 1-jén bevonult Budára. A székesfehérvári országgyűlés 1526. november 10-én Jánost királlyá választotta, s november 11-én I. János néven meg is koronázták.

A magyar Szent Koronával történt koronázást a rangidős főpap, Podmaniczky István nyitrai püspök végezte el.

A magyar törvények szerint országgyűlést király hiányában csak a nádor hívhatott össze (aki ezidőben Báthori István), ezért bár minden egyéb követelménynek megfelelt Szapolyai megkoronázása, maga az országgyűlés, amely megválasztotta volt jogcím nélküli. Szapolyai kormányzása a nádor nélküli királyi tanácsra épült, és az ország történetében példátlan, hogy egy uralkodónak ne legyen nádora. Valószínűleg azért nem nevezett ki nádort, mert az nyílt szakítást jelentett volna a törvényes nádorral, Báthori Istvánnal.

_______________- A Szapolyay * ház eredete, mely János királyban a magyar trónra emelkedett, jó formán ismeretlen. Felmer * szerint eredetöket Bosnyák országból vették volna, és nevöket annak Zapolya mvárosáról, egykor pedig Diákó helységéről pedig a Deák nevet. Az első állítás is bizonytalan, a másik pedig épen valótlan, mert a Deák nevet, egyedűl Szapolyay Imre, mint „literatus”, azon kor szokása szerint irástudása által érdemlette és tudtunkra egyedül viselte. Wagner Károly, * a különben szemes tudós még inkább téved, midőn a Szapolyay családot a Kaplai és Kapolyai családdal és ezek őseivel igyekszik összekötni; nem azért, mintha a czímer külömbség tenné valószinűtlenné az állítást, noha abban az időben oly magos méltóságbeli személyeknél a czímer külömbözés sem eshetett oly könnyen meg, mint az utóbbi századokban kisebb jelentőségű családoknál, melyek gyakran puszta szóbeli leirás után is vésették nyomóikat, és még gyakrabban rosszul tudták saját czímeröket; – hanem megdől ez állítás a két család név közti erőltetett hasonlítás által, mely összeköttetés azontúl semmi más adattal nem támogatható. De ez állítás valószinűtlennek tetszett már, a különben nem igen válogató Lehoczki előtt is, ki ez egyszer jól sejté, hogy a Kaplai család inkább a Ratold genus sarjai közé sorozandó. * Istvánffy * a Szapolyaiak ősi fészkét Pozsega megyében Chasma és Velika helységek közé helyezi, hol feküdt volna a nevet adó Szapolya helység. Legyen bár miként, annyi bizonyos, hogy a család szerény állásából kiemelkedése I. Mátyás király korára esik, a midőn a két testvér: Szapolyai Imre és István, a szintén szerény családból emelkedett nagy király alatt magas méltóságokra jutva, és nagy nevű családokba házasodva, családjok emelkedésének alapját megvetették. Szirmay szerint Tokaj várát Szapolyay Imre 1469-ben kapta. * Lehoczky szerint 1459-ben.

  • Honnan merité ez oklevél kivonatát Lehoczky, feltalálni nem birtam. Szerinte ez okmányban, mely Szapolyai Imre és ennek testvérei Miklós és István részére szól, említetik atyjok László és nagyatyjok János is, ki a ruthenok vajdája (Russiac vajvoda) volt.

Wagner Szapolyay Imrének és Istvánnak atyját és nagyatyját szintén Lászlónak * és Jánosnak nevezi, azonban ezeket az általa közlött oklevelek de Kapolya-nak nevezik; vagy hibásan olvasva tehát az okmányok, vagy nyilván más családot illetnek, és ezen utóbbi esetben a Wagner által közlött Kaplai János országbiró pecséte nyomán (ha csak ez is roszúl nem olvastatott) az országbirók névsorából is kitörlendő az 1392–1396. évre tett Szapolyai János és helyébe Kaplai János teendő. A Szapolyai család származtatásában Budai Ferencz Wagnert követi. Rajcsányi gyüjteményében * Imre és István atyjáúl László, nagyatyjáúl névtelenűl csak vajda iratik. * A legáltalánosb és legvalószinűbb is tehát, hogy a család törzse János volt, kinek életkora Zsigmond király idejébe esik. Ennek fia László, (ki nem tudni mily családbéli) Dorottyától nemzé gyermekeit Imrét, Istvánt és talán Mikót, meg Orsolyát Derencséni Imre bán nejét. Mint emlitém, a család emelkedését Mátyás királynak köszönheté, a ki Szapolyay Imrét és testvérét Istvánt egyszerű körükből magas polczokra emelé; mire nézve utóbb hatalmas családokba történt beházasodások is nagy emeltyűűl szolgáltak. Imre, az idősb, mint tanult ember litteratus (deák) * mellék névvel jelöltetett kortársai által. Fiatal korában Hunyadi János alatt tanúlta a fegyverforgatást, ennek halála után már 1459-ben az összes sókamrák grófja (Comes) volt. * Öt évvel utóbb 1464-ben már a bosnyák országi kormányzóságban, és a Horvát, Tót, Dalmátország báni méltóságban találjuk, valamint ekkor már Szepesi örökös gróf * és főispán is volt. 1465-ban – úgy látszik – a boszniai kormányzóságtól megfosztatott. Nőűl a pelsőczi Bebek családból Imrének leányát Orsolyát vévén, ez által is tetemes vagyonhoz jutott, és ez úton sógorának Pelsőczi Pálnak örökségét is igyekezett meg szerezni. Azonban miután 1468. táján a szép jövedelmű harminczad főigazgatói tisztét is a király rendeleténél fogva Csáktornyai Hampó-nak volt kénytelen át engedni, és nevezett sógora utáni örökség megszerzésére nézve is némi nehézségek gördítettek elébe, Mátyás királylyal, jóltévőjével feszes viszonyba esett. * Utóbb azonban ismét a király kegyébe jött, és több hadjáratban és békeszerződésekben vett részt. 1485-ben Nádorrá választatott. Meghalt 1487-ben. Eltemettetett Szepesen. Ő kapta Tokajt és a hozzá tartozó uradalmat. Ő, ki még 1459-ben csak „vitézlő” (egregius) volt, emelte családját a főrendek közé. Gyermeke nem maradt. Testvére István eleinte Esztergam várkapitánya, innen bátyja Imre tanátsából Mátyás udvarába ment, hol esze és vitézsége által magát kitüntetve, bátyja helyébe a felső megyék főkapitányának neveztetett ki, 1471-től kezdve részt vett folytonosan Mátyás király minden hadjáratában. Tetemes része volt neki Bécs város megvételében is, és 1489-ben Bécs város kapitánya és Ausztria kormányzója lett. Mátyás királytól 1476-ban kapta Trencsin várát és uradalmát. A nagy király halála után is a fő-rendek reá bizták Bécset és Ausztriát, melyet azonban nem sokára elég könnyen át engedett a németeknek. Az uj király választásnál már roppant, mondhatni, döntő befolyással birt, és nem sokára 1492-ben nádorrá választatott. 1495-ben lépett Somlyó birtokába. * Meghalt 1499-ben. * Eltemettetett Szepesen. Roppant birtoka hetven két várat számlált Magyarországban és Illiriában. Első neje homonnai Drugeth Simon leánya (tán Kata) volt, ettől születhettek leányai Margit, vagy is jobban Krisztina, ki 1495-ben jegyeztetett el homonnai Drugeth Jánosnak * és Veronka Buthkai Péternek feleségeik. Második neje Hedvig tescheni herczegnő volt, († 1521. april. 6.) kitől születtek gyermekei Borbála, János, György és Magdolna. Borbála a lengyel királyhoz Zsigmondhoz ment férjhez, meghalt 1514-ben. János, mint legjobban hihetni, 1487-ben született. Már az 1505. évi országgyülésen, mint gyermek jelen volt. 1511-ben erdélyi vajda lett. 1514-ben ő mérte az utolsó csapást a Dósaféle fölkelésre. 1518-ban II. Lajos mellé egyik tanácsosnak rendeltetett. 1526-ban a mohácsi vész után magyar királylyá választatott és koronáztatott, mint a történelemből bőven tudható. Meghalt 1540-ben jul. 22-én. Eltemettetett Sz. Fejérvárott. Nejétől Izabellától fia János-Zsigmond szül. 1540. jul. 7-én. Előbb anyja és néhány tanácsos gyámsága és a török szultán pártfogása alatt állt. Anyja halála után Erdély és Magyarország részeit birá, és „választott király” czímmel élt. Meghalt nőtlenűl 1571. mart. 14-én. És benne a Szapolyay ház kihalt. György, István nádornak fia, János király testvére, Szepesi gróf, az ország egyik főkapitánya és a mohácsi ütközetben 1526-ban, hol elesett, egyik fővezér volt. Mint nőtlennek gyermeke nem maradt. Magdolna szintén István nádornak leánya, mint hajadon halt meg, és Trencsin várában ékes sirkő alá temettetett. * A Szapolyai családnak ősi czímere – úgy látszik – az angyal által tartott egyszerű paizs udvarában egyszarvú volt. Így találjuk azt István nádornak 1495. évi pecsét nyomatán. * Ennek György fia 1524. évi pecséten Wagner szerint a hasonló paizsban farkast viselt. Noha Wagner ezen közlött metszvénye világosan kettős farkú oroszlánt mutat, * és igy vagy a metszvény rosz, vagy pedig a pecsét nyomat, melyről a rajz vétetett, oly elmállott lehetett, hogy a farkas oroszlánnak is nézethetett, de ezen esetben lehetett az egyszarvú is. Hogy pedig a homályosan kivehető pecsét nyomatok után téves rajzok készülhetnek, mutatni látszik Wagner ellenében azon pecsét rajz is, mely Szapolyay István nádornak 1492. évi pecsét czímerét tünteti fel, * a hol a keresztvágással négyfelé osztott paizs minden udvarában egy oroszlán áll, világos tanúságáúl, hogy az a pecsét nyomatról hibásan észleltetett, miután a családi czímerleirás mindenütt egyszarvút és farkast említ. A Szapolyay család czímere már 1492-ben is négyfeléosztott paizs volt, mint itt a metszvény is mutatja, – az 1. és 4. udvarban hármas hegy középsőjéből éhes farkas emelkedik ki, előtte félhold, hátúl csillag ragyog; a paizs tetején akkori szokás szerint szárnyas angyal látható, mintegy kezeivel maga elő tartva a czimert. Igy találjuk ezt leghitelesebben Jászaynál Szapolyay János királynak mind gyűrű, – mind pedig 1527. évi királyi titkos pecséte közepén. * Az udvarok színeit nem tudjuk, erre nézve még a család lappangó czímeres levele adand egykor biztos felvilágositást, mert azon véleményben vagyok: a Szapolyay-ak ősi czímere az egyszarvú lehetett, és Imre vagy valamely testvére (tán István) nyerte a czímer bővítést Mátyás vagy II. Ulászló királytól 1492. előtt, ide mutatnak az eddig ismert pecsétnyomatok összehasonlításai. A családfa következő: János; László; Miklós †; Imre szepesi gróf 1465. nádor † 1487. (pelsőczi Bebek Orsolya); István nádor † 1499. (1. Drugeth N. 2. Tescheni Hedvig); Orsolya (Derencséni Imre); 1-től Krisztina (Drugeth János); Veronka (Buthkai Péter); 2-tól Bora † 1514. (Zsigmond lengyel király); János magyar király †; 1540. (Izabella); György hadvezér † 1526.; Magdolna; János-zsigmond vál. király † 1571.*


Wappen a): In B. aus gr. Dreiberge wachsend ein in der rechten Oberecke von einer schräge abwärts gerichteten s. Mondessichel, in der linken Unterecke von einem sechsstrahligen (seltener von einem achtstrahligen) g. Sterne begleiteter Wolf.

Sporadisch erscheint der Wolf auch nur von der Mondessichel allein begleitet. (Siegel d. d. 2. Februar 1462, sowie d. d. 1464 und 1496 des Emerich Zapolya. – Grabsteinwappen d. d. 1493 des Emerich Zapolya. Siehe: Arch. Ert. X. 4. 1890 Oktbr.-Heft, pag. 342–345. – Grabsteinwappen d. d. 1499 des Palatines Stefan Zapolya. Arch. Ert. X. 2. 1890. April-Heft, Pag. 133–136. – Gemaltes Wappen in der Domkirche zu Kaschau. Siehe: Csoma József, A Kassai Dom Szentségházán lévö czimerek. Turul, VII. 1889. I. Pag. 21–26. – So siegelt auch Johann I. sub d. 1522 als Wojwode von Siebenbürgen, sowie 1524 sein Sohn Georg.) Wappen b): In R.? ein aufspringendes, g. gew., w. Einhorn. (Siegel d. d. 1495 des Stefan Zapolya. – Grabsteinwappen des Emerich und Stefan Z., wie oben; daneben zugleich auch das Wolfs-Wappen selbständig verwendet. – Nach Schoenwisner führte König Johann I. auch einen gespaltenen Schild; vorne mit dem Wolfe wie oben, hinten mit dem Einhorne wie vorstehend. Das Einhorn scheint das Wappen der Mutter des emerich und Stefan Z. zu sein, während der Wolf das Stammwappen der Zapolyas ist.) Wappen c): In von R. und B. geviertetem Schilde 1 und 4 das g. gew. w. Einhorn; 2 und 3 der Wolf wie sub a) blasonirt. Kleinod: Das Einhorn wachsend. Decken: rs. (Gemaltes Wappen mit voller Umschrift des Johann († 1526) Zapolya, auf einer Glastafel in der Markusfalver Kirche. Der Wolf kommt hier (ausnahmsweise) aufspringend; die Gestirne (wieder ausnahmsweise) in den beiden obern Schildesecken placirt vor. Von diesen unbedeutenden Varianten abgesehen, siegelt wie vorstehend Stefan Zapolya, sub d. 1494. – Das gleiche Wappen benützt: Johann Zapolya als König von Ungarn (Becher mit Deckel; A magyar tört. ötvösmü kiáll. lajstr. Asztalkészletek a XV., XVII. és XVIII. századból. pag. 24. 7). – Auf dem Grabsteine des 1499 † Palatines Stefan (vergl. oben) erscheint wieder ganz dasselbe geviertete Wappen, doch (ausnahmsweise) alle Figuren einwärtsgekehrt. Dasselbe Wappen führt endlich auch König Johann Zapolya auf seinem Siegelringe und 1527 auf dem kön. Geheimsiegel (Jászay, A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után. Pag. 2.) Das berühmte und erlauchte Geschlecht der Zapolya stammt aus Zapolja im Comitate Požega (bei der heutigen Pusta Godinjak, östlich von Alt-Gradiška) und hiess ursprünglich Slavièiæ alias Gospodièiæ de Zapolja. Als erstbekannter Ahnherr erscheint Johann genannt. Seine Enkel Emerich und Stefan (vergl. oben) waren beide Palatine. Johann II. (geb. 1487), der älteste Sohn des vorstehenden Stefan, tritt 1511 als Wojwode von Siebenbürgen auf, vernichtet 1514 die Aufrührer unter Dósa, wird 1518 Rath des Königs Ludwig II. und im J. 1526 zum Könige von Ungarn erwählt. 1538 wird derselbe Herr von ganz Siebenbürgen und des dritten Theiles von Ungarn, unter Beibehaltung des Königs-Titels. Er starb am 22. Juli 1540, nachdem er sich früher mit Isabella, Tochter des Königs Sigismund von Polen vermählt hatte. Mit seinem Sohne Johann Sigismund, welcher den Titel als erwählter König geführt hat, erlosch dieses kaum aufgeblühte Geschlecht am 14. März 1571. Die Zapolya, seit 1465 Erbgrafen von der Zips, treten mit Grundbesitz auf: 1459 in Borsod, 1487 in Abauj, 1494, 1495 in Neograd, wie auch in Szabolcs, Külsö-Szolnok, Torna, Sáros, in d. Zips, in Ungh., Trentschin, Požega etc. (N. J. X. 486–491 etc. Dr. Csánki Dezsö, Magyarorsz. tört. földr. BPest, 1890. Pag. 118. 191. 232. 243. 275. 372. 407. 500. 541. 674.) Folgendes ist die Genealogie dieses königlichen Geschlechtes:

Johann zur Zeit König Sigismunds; Ladislaus (Dorothea); Nikolaus, Emerich Graf von der Zips und Banus von Kroatien 1464–1465. Palatin † 1487. (Ursula Bebek von Pelsöcz), Stephan Palatin † 1499 (1. N. Drugeth 2. Hedwig, Herzogin von Teschen), Ursula (Emerich von Derencsén, Banus); Christina (Johann v. Drugeth), Veronika (Peter Buthkay), Barbara † 1514. (Sigmund, König von Polen), Johann König von Ungarn † 1540 (Isabella, Prinzessin von Polen), Georg † 1526 in der Schlacht bei Mohács, Magdalena; Johann Sigmund, erwählter König von Ungarn † 1571

Zápolya család. [Nagy Iván] Zápolya család. Lásd Szapolyay néven e munka X. köt. 486. és pótlólag 931. lapján.

Zapolya, l. Szapolyay. [Kempelen] Zapolya, l. Szapolyay.


Apie Jonas Zapojajis, Vengrijos kar (Lietuvių)

Jonas Zapojajis (veng. Szapolyai János, kroat. Ivan Zapolja, svk. Ivan Zapoljski, 1487 m. Szepesvar, dab. Spišsky Hrad, Slovakija – 1540 m. liepos 22 d. Szaszsebes, dab. Sebešas, Rumunija) – 1526–1540 m. Vengrijos karalius.


Kilęs iš Transilvanijos didikų Zapojajų dinastijos. Tėvas Steponas Zapojajis. Motina Jadvyga iš Tišino.

1539 m. vedė Žygimanto Senojo ir Bonos Sforcos dukterį Izabelę, su kuria gimė Jonas Zigmantas Zapojajis, 1540–1570 m. Vengrijos karalius.


1511–1526 m. Transilvanijos vaivada. 1514 m. nuslopino valstiečių sukilimą. 1515 m. Jonas Zapojajis ištekino seserį Barborą už Lenkijos karaliaus ir Lietuvos didžiojo kunigaikščio Žygimanto Senojo. Karaliui Liudvikui II 1526 m. žuvus Mohačo mūšyje su turkais, dalies bajorų išrinktas Vengrijos karaliumi.

Iki 1538 m. dėl sosto kovojo su kitos bajorų partijos 1527 m. karaliumi išrinktu Ferdinandu I Habsburgu. Nuo 1529 m. jį rėmė Turkijos sultonas, kurio vasalu tapo. Pagal slaptą abiejų varžovų 1538 m. Grosvardeino taiką po tuo metu bevaikio Jono Zapojajo mirties Ferdinandas I Habsburgas, kuriam liko Vengrijos vakarinė dalis, turėjo perimti karaliaus titulą. Keli mėnesiai prieš mirtį Jonas Zapojajis, kuriam gimė sūnus, būsimasis karalius Jonas Zigmantas, sutarties išsižadėjo.[1] Šaltiniai

   Jonas Zapojajis. Visuotinė lietuvių enciklopedija, T. VIII (Imhof-Junusas). – Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2005. 700 psl.


   Nicolae Jorga: Geschichte des Osmanischen Reiches. Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt 1990. Zweiter Band, S. 404 (Wahl des Johann Zápolya am 16. Oktober)
view all

I. János Szapolyai, magyar király's Timeline

June 21, 1487
Szepesváralja - Spišské Podhradie, Eperjesi kerület - Prešovský kraj, Magyarország - Hungary (present Slovakia)
July 7, 1540
Budapest City, Budapest, Hungary
July 22, 1540
Age 53
Szászsebes - Sebeș, Szeben vármegye (present Fehér megye - Județul Alba), Transylvania, Magyarország - Hungary (present Romania)
July 25, 1540
Age 53
Székesfehérvár, Fejér, Hungary