Képzeljünk el egy hatvanegynéhány éves közgazdászt, aki egy percig se volt közgazdász. Aki évtizedekig számítástechnikai cégeknél, a televíziónál, közgazdasági egyetemen és mindenféle könyvkiadóknál mitmaholt nehezen azonosítható munkakörökben anélkül, hogy számítástechnikus, televíziós műsorszerkesztő, tanár, vagy könyvkiadók művészeti vezetője lett volna. Aki mindeközben karikatúrák ezreit publikálta úgy, hogy nem volt karikaturista – igaz, nem is akart az lenni. Nem akart díjakat a karikatúráiért – jópárat mégis bekaszált; nem akart a honi sajtókarikaturistákat tömörítő "szakosztály" vezetője lenni – pedig az; nem akart a Magyar Nemzetnek rajzolni – de felkérték, hát csinálja. Dr. Halász Géza nem közgazda, nem számítástechnikus, nem könyvkiadó, nem karikaturista, hanem egyszerűen "csak" gondolkozó. Olyan gondolkozó, aki a világot hol finom gúnnyal, hol derűs – olykor azért kétségbeesett – iróniával, hol pedig maró humorral tépi apró cafatokra, majd rakja össze úgy, hogy a létrejött produktum minden abszurditása ellenére is igazabb legyen, mint a közvetlenül megélt (ál)valóság. Mindezek létrejöttében titokzatos képalkotó szoftverek is játszanak némi szerepet, noha szemlátomást épp csak annyit, hogy a "felhasználót" ne vádolhassuk poroszos alapossággal, vagy öncélú minuciozitással. Csak annyit, hogy a forma és a technika ne fedje el a gondolatot. Például "A törvényhozó a kettes villamoson" címűt, ahol Michelangelo Mózese a tízparancsolat kőtábláival a hóna alatt a parlamentbe igyekszik – tudniillik a kettes villamos arra jár. A törvényhozó villamoson utazik, nem méregdrága szolgálati kocsival, ami éppoly abszurd, mint a jármű unalmas köznapiságának és a szobor monumentális artisztikumának összeférhetetlensége, – vagy hogy eme különös figurát az utasok észre se veszik. Azt már kevesebben tudják, mit lát a törvényhozó, midőn a hegyről az övéihez lemenvén döbbenten látá, hogy azok az aranyból készült bálványt imádják? Mi lesz akkor a kőtáblákkal? – és különben is: hol van az új Magyar Alkotmány?