Lénárddaróc is a village in Borsod-Abaúj-Zemplén County in northeastern Hungary. see the Hungarian text (http://epa.oszk.hu/00500/00552/00004/lenard.htm)

Ózd (Hungarian: Ózdi járás) is a district in western part of Borsod-Abaúj-Zemplén County. Ózd is also the name of the town where the district seat is found. The district is located in the Northern Hungary Statistical Region.

Lajos Bárdos (October 1, 1899 – November 18, 1986) was a composer, conductor, music theorist, and professor of music at the Franz Liszt Academy of Music, in Budapest, Hungary, where he had previously studied under Albert Siklós and Zoltán Kodály. His younger brother, György Deák-Bárdos, was also a composer. His ancestor lived in Lenarddaroc.

Together with Kodály, Bárdos laid the foundations of 20th-century Hungarian choral music. From 1928 to 1967 he was a professor at the Academy, where he reformed the syllabus––emphasizing the training of choral conductors, the teaching of church music history, and instruction in music theory and prosody. In 1931, along with György Kerényi and Gyula Kertész, he founded the publishing company Magyar Kórus (Hungarian Chorus), publishing 2,000 works of old masters and modern composers over the next 20 years, before being shut down by the communist regime in 1950. As the most active disseminator of sacred music in Hungary, Bárdos was targeted at the time with threatening criticism. (For example, one writer in the new journal Éneklö Nép (Singing People) proclaimed, "We must take care to eradicate men such as Lajos Bárdos as soon as possible!")[1] The irony is that the rich supply of music provided by Magyar Kórus had allowed schools across Hungary to organize concerts based on those works. That same group of works also served as the basis for the "Singing Youth" movement, which Bárdos founded in 1934, and which encouraged young people across Hungary to join choral groups and learn the basics of music. And the impetus to promote choral music in the first place came largely from Kodály's observation––made when both he and Bárdos were young musicians––that whereas only a few of the elite had the privilege of having an education in instrumental music, on the other hand, "everybody has a voice".[2]

Through his work as a conductor Bárdos raised the standards of Hungarian choral singing to the highest international level within decades. He directed several choirs and encouraged the development of choral activity in remote areas of the country. His repertory was pioneering: he included choral music from before Palestrina––especially that of Josquin––while also promoting new music (for instance, he directed the Palestrina Choir's performance of Stravinsky's Symphony of Psalms in 1932, to great success––and praises from Stravinsky).[3] He also promoted new music in other ways. For example, in 1947 he invited Olivier Messiaen to Budapest, where he both lectured and performed for two weeks.[4]

Bárdos' own compositions draw on Renaissance polyphony and Hungarian folk music, following in the tradition of Bartók and Kodály. In all, he composed some 800 pieces––including folk song arrangements, choral masses, motets, secular pieces based on poems, theatrical accompaniments, songs, and instrumental music.

Bárdos' work as a musicologist included major studies of Gregorian melody, modal and Romantic harmony, and the analysis of works by Liszt, Bartók, and Kodály. Well known papers include "The Modal Harmony in Liszt's Work", and "Heptatonia Secunda" (which is considered by some to be the best study of Kodály in all of musical literature). When the first essay of the volume Folk Rhythm in Bartók's Music was published, it inspired a younger generation to research Bartók further.

His lectures at the Academy were famous for their clarity and liveliness, and he had a full house at all times, regardless of the subject matter. His pupils at the Academy included György Kurtág, who decades later dedicated two compositions to him (Op. 11, song #2, and Op. 12). György Ligeti took the unusual step of regularly attending Bárdos' lectures while they were both teaching at the Academy.[5] He later credited Bárdos' lectures with having an influence on his own early compositions.[6]

Between the wars (for almost 20 years, until 1944) Bárdos composed the music for several large-scale "movement dramas" produced by the pioneering Hungarian modern dancer Valéria Dienes (herself a former student––and only authorized translator into Hungarian––of the French philosopher Henri Bergson, as well as being the founder of the first school of eurhythmics in Hungary).

The teaching methods that Bárdos developed contributed to what has since come to be known as the Kodály Method of musical training.

"Lajos Bárdos Music Week" has been an annual festival in Hungary since 1977.

Filmography[edit] Dalolva szép az élet (1950), directed by Márton Keleti.

References[edit] Jump up ^ Beckles Wilson, Rachel. Ligeti, Kurtág, and Hungarian Music during the Cold War. Cambridge University Press, 2007, p. 29. Jump up ^ Gách, Marianne. "When the Teacher Likes His Students and His Subject". http://www.bardoslajos.hu/bl_cikkek_when.php. Jump up ^ "Bárdos Lajos munkásságáról angolul". http://www.bardoslajos.org/hu/cikkek/72-bardos-lajos-munkassagarol-.... Jump up ^ Beckles Wilson, Rachel. György Kurtág: The Sayings of Péter Bornemisza Op.7. Ashgate, 2004, p.15. Jump up ^ Steinitz, Richard. György Ligeti: Music of the Imagination. Faber and Faber, 2003, p.31. Jump up ^ Ligeti in conversation with Istvan Szigeti, broadcast on Budapest Radio on July 29th, 1983. http://ronsen.org/monkminkpinkpunk/9/gl4.html

see 1997. június 8-án reggel a Sajómenti Egyesített Bányász Fúvószenekar pattogó indulói ébresztették Lénárddaróc község lakóit. Persze azokat, akik ekkor még aludtak. A lakók többsége ezen a napon már korán talpon volt, ugyanis nagy eseményre készültek: a település 1050. és a nemesi cím elnyerésének 350. évfordulójának megünneplésére. A programok helyszínéül szolgáló szabadtéri színpadon és oltáron az utolsó simításokat végezték, asszonyok és férfiak a négy bogrács körül szorgoskodtak, amelyekben az ízletes daróci gulyás főtt. És jelen voltak már a közeli és távolabbi helyekről: Budapestről, Debrecenből, Egerből, Miskolcról, Ózdról, Kazincbarcikáról, no meg a tengerentúlról érkezett vendégek, megannyi Bárdos nevet viselő személy.

Délelőtt 11 órakor szabadtéri misével kezdődött az ünnepség, amit kopjafa- és emléktábla-avatás követett. A kopjafát a falunak dicsőséget – és nemesi címet – szerző Péter Bardosnek állították, aki a török megszállás idején Kesellőkő vára alatt az egyik éjjel belopódzott a török sereg vezérének sátrába, és bárddal lefejezte az alvó vezért. Reggel, amikor a törökök ezt megtudták, megfutamodtak. E tettéért III. Ferdinánd osztrák császár 1647. június 9-ei dátummal "…Bárdos Pétert és általa Bárdos Pált, Simon, János, István, Benedek és Miklós testvéreit a nem nemes állapotból, melyben eddig létezni mondottak, királyi teljhatalmánál fogva és különös kegyelemből kiemelvén őket, magyar királyságunk és hozzá tartozó részeinek igazi és kétségtelen nemesi sorába és számába felveendőknek tartottuk.” (Idézet a lénárddaróci Bárdos-család címeres nemesleveléből, amelyet latinból fordított Deák Bárdos de Lénárddarócz unokája 1901-ben.) Szintén ekkor avatták fel a kopjafa szomszédságában lévő római katolikus templom falán elhelyezett emléktáblát, amely egy másik Bárdos nevű személynek, a Bárdos-családok Deák ágából származó, 1898. évi budapesti születésű Lajosnak állít emléket. Bárdos Lajos zeneszerzői, karnagyi, zenetörténeti és -tanári munkásságával öregbítette a Bárdos-családok hírnevét. 1947-ben részt vett az akkor első alkalommal rendezett lénárddaróci ünnepségen, és vezényelte a Bárdos nevűekből álló 60 tagú kórust, majd az esti nótázáskor a daróci dalokból lejegyzett néhányat.
Az ünnepi ebéd elfogyasztása után kultúrműsor szórakoztatta a résztvevőket, majd este vidám táncmulatság zárta a nagy napot.
image74.jpg (22200 bytes)Bizonyára feltűnt az olvasónak, hogy milyen sok Bárdos nevű lakója van Lénárddarócnak. Az egyik ma is ott élő Bárdos – Gusztáv – szerint a mai 450 lakónak már a fele sem viseli a Bárdos nevet. De még jó ötven évvel ezelőtt szinte mindenkit Bárdosnak hívtak, s megkülönböztetésükre Barci, Bartók, Benke, Bodor, Cikora, Csomós, Dánszki, Deák, Dobai, Dorkó, Fakó, Istók, Kispál, Sándor, Tamás, Tuza, Vargás, Veró és Zektor neveket használtak.
Mára a Bárdosok közül sokan elköltöztek Lénárddarócról, viszont más településekről nem Bárdos nevűek költöztek be. Ma hazánk több településén találhatók e faluból elszármazott Bárdos családok, de olyan Bárdos is ismeretes, aki Kanadát választotta új hazájának.
Ő a zeneszerző, Bárdos Lajos Dénes nevű fia, aki jelentős összeggel támogatta az 1997-es rendezvényt, és leánya részt is vett az ünnepségen.
Városunkban is találhatók Lénárddarócról származó Bárdos-családok. Az egyik Bárdos Dorkó László, aki 15 éves korától az 1985-ben történt nyugdíjazásáig bányász volt. A somsályi bányában kezdte, s a Szuhavölgyi Bányaüzem feketevölgyi aknájánál bányamesterként fejezte be a bányamunkát. Lénárddarócról 1955-ben költözött el, Borsodbóta, Bánfalva és Sajókaza után 1972-ben került Kazincbarcikára, amelynek feleségével, Ágnes és Péter nevű gyermekével ma is lakója.
A másik Bárdos D. Zoltán, aki 14 éves korától él Kazincbarcikán, azóta, hogy 1962-ben a vegyipari technikum, majd az akkor még a városban működő főiskola hallgatója lett. 1969-ben üzemmérnökként került a BVK-hoz, s azóta e cég (ma: BorsodChem Rt.) dolgozója, jelenleg a szakképzés vezetője. 1972-ben telepedett le Kazincbarcikán gyógyszertári asszisztens feleségével. Azóta a családhoz egy fiú- és egy leánygyermek, valamint egy tízéves fiú unoka tartozik.
Bárdos D. Zoltán édesapja Bárdos Lászlóval együtt dolgozott a somsályi bányában, ahol vájár, műszakvezető s végül szakoktató volt. (Erre mondják, hogy nem esett messze az alma a fájától.)

Lénárddaróc a Hegyháton Ózdtól kb. 10, Kazincbarcikától mintegy 25 km-re található. Lakói a múlt évszázadig a mezőgazdaságból éltek, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. A múlt század végétől többen az iparban: az ózdi gyárban, a somsályi és farkaslyuki bányában találtak munkát. A ’70-es években néhány asszony a csernelyi ruhagyárban dolgozott, néhányat a község határát művelő Hegyhát Mgtsz foglalkoztatott. Mára e lehetőségek megszűntek, s a keresőképes lakók mintegy 20%-a munkanélküli.
A település lakói őrzik és gondosan ápolják a község Bárdosokhoz fűződő hagyományát. Az 1997. évi rendezvényre Bárdos Deák Béla, Bárdos Deák Péter és Takács Attila kis füzetecskét jelentetett meg, amely többi között Lénárddaróc történetét, a lénárddaróci Bárdos-család címeres nemeslevelének fordítását és lénárddaróci szólásokat, mondásokat tartalmaz. Ezekből egyet kiadványunk Tarka oldalán közre is adunk.