Matching family tree profiles for Mária [Murańska Venus] Széchy de Rimaszécs
Immediate Family
-
husband
-
husband
-
daughter
-
daughter
-
husband
-
father
-
mother
-
sister
-
brother
-
brother
About Mária [Murańska Venus] Széchy de Rimaszécs
A Balogh nemzetségbeli Széchyek uralma Murányban és környékén 1609-ben kezdődött, s ez volt Murány fénykora is. Hatalmas birtokuk volt a Széchyeknek nemcsak Gömörben, hanem a szomszédos vármegyékben is, s így a Széchyek hol a magyar királlyal, hol az erdélyi fejedelemmel tudtak dacolni, avagy felváltva, a hűségükre állni. 1610-ben született rimaszécsi és felsőlendvai Széchy György és homonnai Drugeth Mária gyermekeként. Nyolc testvére közül rajta kívül még három nővére élte meg a felnőttkort. Széchy Mária háromszor házasodott meg. Először 1627-ben Bethlen Gábor unokaöccséhez, iktári gróf Bethlen Istvánhoz adták feleségül (†1632). Tőle két gyermeke is született, de még csecsemőként meghaltak. Az 1630-as években három Széchy lány örökölte a murányi várat: Éva, Kata és Mária. Özvegyként másodszor rozsályi Kun István (†1659) köznemes, szatmári főispán vette feleségül 1634-ben, akitől 1637-ben – szó szerint: harcias előzmények után – elvált. A Széchyek ekkor I. Rákóczi György erdélyi fejedelem hívei voltak, Széchy Mária azonban csellel átjátszotta Murány várát gróf Wesselényi Ferenc füleki várkapitánynak, vagyis Habsburg-kézre. Harmadszorra vele – a későbbi nádorral, a Wesselényi-összeesküvés névadójával – vetette el magát 1644-ben. Erről szól a magyar irodalom barokk klasszikus műve, Gyöngyösi István háromrészes eposza, a „Márssal társolkodó Murányi Vénus...”.
Wesselényi 1667-ben bekövetkezett halála után – az összeesküvéssel kapcsolatos mindenféle gyanúokok miatt – Széchy Máriának el kellett hagynia Murányt, Kőszegen halt meg száműzetésben.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9chy_M%C3%A1ria
Magyarországon az 1600-as években feltételezhetően Széchy Mária, Wesselényi Ferenc gróf felesége honosította meg a paprikát. Az első példányokat a szegedi ferences kolostor kertjében termesztették. http://www.fuszeraruhaz.hu/fajl/fuszerletoltesek/a_magyar_pirospapr...
Utólsó éveit Kőszegen töltötte, s ott van eltemetve is. SOURCE: http://mek.oszk.hu/05700/05776/html/