Dr. med. Mór Moscovitz

http://freepages.genealogy.rootsweb.com/~prohel/names/misc/deutsch2...

Repiszky Tamás : "Családtörténeti akvarell (Moscovitz Mór) „Sejtlit viselt a szépanyám, / Díszmagyart az édesapám, / Rokonságom pálinkát mért, / Bátyám meghalt a hazáért.” – írta Máli 1938-ban egyik versében. Körtvélyes és Kassa korszakolható, rendszerváltós, határváltós, szellemi, földrajzi csapongó „kapcsolat vándorlásait” Lesznai kapcsán tán Kassa egykori „gettófalvában”, Rozgonyban kezdhetjük, hiszen Máli Dédanyám címû versében apai dédanyját is megörökíti: „Ösmeretlen temetõben sok idõ járt el feletted. / Emléket sem hagytál reám – dédanyám, rég elfeledtek. / Merre laktál, milyen voltál? Csak azt tudom én terólad, / Hogy életedet hegyek mögött, fehérfalú házban róttad! / Talán boldogasszony voltál, nyirkos sötét, kicsiny boltban / Éldegéltél liszt közt, bors közt, pántlikák közt, füstben, porban. / Házatokba, mint rendesen, korcsma is volt a bolt mellett, / Két kezednek, szorgos kéznek bizony sürögnie kellett .../ És én, késõ unokája ösmeretlen dédanyámnak, / Örökségül örököltem régi álmot, régi vágyat; / Rég elfeledt tavaszoknak rózsafája nyit szívemben, / Ösmeretlen dédanyámnak ifjúsága ébred bennem.” A Moscovitz (több írásmóddal lelhetõ fel vezetéknevük: leggyakrabban Moscovitz, másutt Moscowitz, Moscovits olykor Moskovics) dédanya alakja többször is megjelenik Máli családregényében: „…Terka mama réges-régen nyugszik a temetõben, szülõháza is porrá hamvadt, mikor a nagy tûz pusztított Rozgonyon. 7
LÁSSÁTOK, FELEIM! GÖMÖRORSZÁG 2019/3 Mindezt megírta neki Áron unokaöccse. Azóta Áron is elkerült hazulról...” Moscovitz dédapát állítólag betyárok ölték meg – és a regény szerint – holttestét vándorlegények találták meg a dargói hágón: „Dargó! Télen itt leselkedtek a betyárok. Odahaza félve várták apa taligáját: mikor jön már haza Kassáról, ahova a pálinkát szállította. Terka mama kötényével törülgette a szemét, ha késett a kerékzörgés a havas alkonyatban. Dargó! Szörnyû sikoly, mikor a végtelen várakozású éjszaka után, vándorlegények jelentették hajnalban, hogy felborult taligát leltek a hágón. Halott zsidó hevert mellette; a lovak tetemét meg a hullát már kikezdték a farkasok.” Rozgonyban – borzalmas állapotban – talán egy tucat alig olvasható héber betûs sír árulkodik az egykori lakókról. Máli családregényébõl tudhatjuk, hogy Mór Kassán járt iskolába, „itt indult el a gettóból.[%E2%80%A6] Az örökzöld közt sárga szemû kökörcsinek kandikálnak. Csak úgy, mint akkor, mikor az árva, 13 éves Jakoble (Mór) batyuval a hátán vándorolt erre, hogy felkeresse a távol Bécsben élõ Simon bátyját, aki azt írta levelében, hogy saját posztókereskedése van már, és szívesen kitaníttatja öcscsét, ha az eljut hozzá. Terka mama kalácsot, néhány forintot, és számtalan áldást adott Jakoblénak útravalóul. Sírva engedte el árváját. Az igaz Isten megsegít…” Máli családregényében tudatosan változtatott neveket, kevert össze kronológiát, gyurmázott két emberbõl egyet, sõt helyszíneket is kreált. Így Simon megfejtése is talány. Mór gyászjelentésébõl tudhatjuk, hogy volt egy Jakab nevû testvére is. Meggyõzõdésem, hogy Simon valójában Jakab, azaz Máli nagyapjának a testvére lehetett, aki nem véletlenül volt üzlettársa Bécsben Joseph Löbl Boscovitznak, az anyai dédapának. Több szlovákiai lexikonban – minden bizonnyal hibásan – Mór fiaként, Geyza testvéreként emlegetik Jakabot, aki 1837-ben született a Rozgonytól, ill. Varannótól nem messze lévõ Szacsurovban.(Zárójelesen jegyzem meg, hogy Máli születésének helye is számos helyen /,/ hibásan, Körtvélyes. Õ Budapesten született!!!). Tény, hogy Rozgonyt és Szacsurovot csak „két domb” választja el, gyalog vagy lovaskocsival nem távolság. Hogy Márai Lolájának Moskovics Izrael nevû dédapja távoli, vagy tán közelebbi rokon lehetett, ma még nem sejthetjük. Ötvös Anna erre eddig nem talált fellelhetõ írásos dokumentumot. Maradjon egyelõre talány! Máli többször ír leveleiben egy kassai Moskovitz unokaöccsrõl, viszont Moskovicsokból csak Kassán volt vagy két tucat. Mór születésének éve egyébként jelenleg kérdõjelek triásza: az Orvosi Egyetem Zöld könyve szerint 1809-ben, Szinnyei nyomán 1802-ben, gyászjelentése alapján 1810-ben születhetett. A SOTE Zöld könyve szerint a 169. oldalon ott a nagyapa neve: „Moscovitz Maurcius, 23 év, Rozgonyból.” Moskovits Mór volt a 25. zsidó származású, akit Magyarországon orvosdoktorrá avattak. Idézet Máli családregényébõl: „Édesapám hamarosan Pestre került, Széchenyit is kezelte egy ideig.” Máli nagyregényének elsõ kötetében az alábbi mondat olvasható: „Apa ezt is tudta elõre; megjósolta volt Világost. Bécs mellett, Döblingben, félig rabságban él egy szent ember, ahhoz is apa jár látogatóba.” Széchenyi Naplójában 1848-ban többször is emlegeti Moskovics doktort: „Egészen enerváltnak érzem magam. Hívatom Moskovicsot. A pesti politikai atmoszférát épp oly szörnyûnek látja… mint én. Konferencia Kossuthnál…” Két nappal késõbb ezt írja: „Moskovics nálam. Egy ember se látja az elõttünk álló iszonyú világtörténelmi katasztrófát. Semmit sem tudok tenni. Teljesen kétségbe vagyok esve…” A további idézet sem véletlen Máli regényébõl: „Édesapám hamarosan Pestre került, Széchenyit is kezelte egy ideig.” „Tanulmányutat tett Német-, Franczia-, Angol- és Olaszországban; ezalatt Hahnemannal a homöopathia megalkotójával személyesen megismerkedvén, lelkes híve és követõjévé vált.” – olvashatjuk a Szinnyeiben. „Kábán és életuntan ébredtem – teljes lehangoltságban és közömbösségben minden iránt… ziláltan és bé- Moscowitz Mór második feleségével, mellettük Hatvany Lajos 8
LÁSSÁTOK, FELEIM! GÖMÖRORSZÁG 2019/3 nán minden jobbra, olvastam Samuel Hahnemant.” Aki mindezt lejegyzi, nem más, mint ismét Széchenyi, méghozzá 1829-ben, amikor még nem sejti, hogy hamarosan megjelenik életében a homeopata Moscovitz. A homeopátia atyját, Hahnemant Máli is említi regényében: „A rendelõ íróasztalán bordó bársonyra erõsített ezüst dombormû. – Ki ez a bácsi? – kérdezte Istvánka, lábujjhegyre ágaskodva. – Ez Hahnemann doktor, a híres tudós, édesapád mestere….” A szakirodalom az elsõ 5–6 legismertebb homeopata orvos közt emlegeti Moskovitz Mórt, aki a többiekhez hasonlóan, az 1831-es kolera járvány idején sikeresen bizonyította módszerük hatásosságát. Az összesített adatok alapján egyébként, a homeopaták halálozási aránya 8 %, az allopaták halálozási aránya 66 % volt. Szinnyeitõl is tudhatjuk, hogy „a késõbbi kir. tanácsos, orvosdoktor. [%E2%80%A6] Utazásából hazatérve, Sátoralja- Ujhelyben telepedett le mint gyakorló-orvos; 1846-ban Pestre tette át lakását és a legelõkelõbb családok, így Széchenyi, Andrássy, Lónyai, Kazinczy, Majláth és Kossuth családok orvosa volt; késõbb az országos egészségügyi tanács rendes tagja lett; a m[agyar]. hasonszenvi orvosi egyesület alapító s rendes tagja, az orosz cs. szent Szaniszló-rend vitéze volt.” A családregényben többször bukkan fel Kossuth is: „Együtt laktak Sátoraljaújhelyen, az még a nagy napok elõtt volt. Késõbb Kossuthné nagyasszony Berkovics doktor páciense lett, most is levelezik még vele a szomorú számûzetésbõl.” Vagy másutt: „Nézd meg jól ezt a karszéket, amelyen ülsz, meg a díványt. Kossuth Lajos ült rajtuk. Édesapám kezdõ orvos korában közös lakást bérelt Kossuthtal, aki akkor még névtelen ügyvéd volt Sátoraljaújhelyen.” Moskovitz Mór még az 1831-es kolerajárvány idején Zemplén vármegyében nagy dicsõséget és érdemeket szerzett a kór leküzdésében. A levéltári adatok ismeretében viszont ekkor doktorátusát még nem szerezte meg, így elképzelhetõ, hogy „gyakornok orvosként” került közvetlen kapcsolatba az Andrássy családdal (akárcsak Kossuth-tal), akiknek birtokai Zemplénben voltak, majd hamarosan háziorvosuk lett. Andrássy Gyula miniszterelnökké választásakor, a család hálája jeléül, Zempléni elõnévvel nemességet adományozott a Moscovitzoknak, méghozzá 1867. június 29-én. Az Andrássy–Moscovitz legendát most csak megemlítem, mely mindkét családban élõ szóbeszédként élt. Egy angol nevelõnõ szavaival – a családból „kilógó- kimagasodó” „diable à quatre” (ördögfióka) kis Duci, azaz ifj. Andrássy Gyula Moscovitz Mór természetes fia volt. „… Õk nem is titkolták…Geyzát és A. Gyulát tejtestvéreknek mondták…” olvashatjuk Bauer Hilda (Balázs Béla testvére) emlékidézésében. Jó néhány Jászi–Károlyi levél is foglalkozik a témával. „Feleségemet még mindig irritálja az a bizonyos nagyapai levelezés…” – írja Oszkár 1922-ben Károlyihoz. Károlyi válaszol Málinak: „Sem én, sem feleségem soha egy pillanatig sem vettük komolyan vagy tragikusan azt, amit Simonyi összefirkált.” Egyébként Simonyi említett levele, furcsamód, eltûnt. Van még egy rejtélyes utalás 1924-bõl, egy Károlyi Oszkárhoz írt levélben: „Mi történt azokkal az érdekes levelekkel, melyeket Anyósod olyan nagy gonddal õrzött? Volt alkalmad tartalmukat megismerni?” Oszkár válaszát nem ismerem. Tény, hogy Kassán is többször összetévesztették a „belovagló” ifjú Andrássyt Moskovitzzal és nem legenda, hogy az id. Andrássyné szobájában két szent díszítette a falat: egy feszület és Moskovitz Mór képe. Végsõ betegségét és halálát ismét Máli eleveníti fel: „István (Moscovitz Gejza) megijedt már akkor, mikor viszontlátta Jakab apát gasteini nyaralása után.” Három oldallal késõbb: „Harcolt a halállal; ha másokért küzdött, õ gyõzött; most orvtámadástól kellett elesnie… Hányszor mondotta pácienseinek: »Ne féljetek, a halál nem mer bejönni, amíg Berkovics doktor van a szobában «...” A családi gyászjelentés közli „1880. július hó 3-án, délután 6 órakor, hosszú szenvedés után, munkás életének 70-dik évében történt gyászos kimultát. A boldogult hült tetemei hétfõn július 5-én délelõtt 10 órakor fognak a gyászházból (egyetem utcza 2. sz.), a kerepesuti izraelita sírkertben örök nyugalomra tétetni.” A salgótarjáni-úti zsidó temetõben a bejárat melletti fal mentén található a síremlék, melynek névtáblája öszszetörve, jelenleg a földön fekszik. Az egyiptomi mûvészet formáit követõ, dorogi kõbõl épült emlék alapja egy felfelé keskenyedõ gúla alakú építmény, melyet Donáth Gyula tervezett. Lótuszvirágos díszítõoszlopok tartották egykoron az elhunyt nevét tartalmazó táblácskát. Az oszlopok között a család nemesi címere volt látható. A homlokzat tetejét az elmúlást szimbolizáló homokóra díszíti. A kapuõrzõ oroszlánok mellett ritkaság a kígyók megjelenítése. A földi élet véges, akár a homokóra, de a hit által az egyén örökké létezik – ezt jelezheti egyesek szerint a kígyó. A szétesõben lévõ síremlék még így is az örökkévalóság jelképe számomra."