Fenya (Feodora) Fjodorovna Rákosi

Jakut származású volt.Moszkvában halt meg.Mátyást jóval túlélte.Volt egy fiútestvére aki a Szovjetunió Legfelsöbb Tanácsának a tagja volt.

Vas Zoltánné Vadas Sárával Moszkvában alakult ki RM per Sára, per Mátyás viszonya. A csupa szív orvosasszony észrevette, hogy segíteni kell a kisebbségi érzéssel bajlódó Rákosin. Vendégségbe hívott egyedülálló hölgyeket, hátha nem utasítják vissza a Szovjetunió hősének közeledését. Kommendálására azután került sor, hogy RM már találkozott leendő feleségével. A helyszín a Moszkva közeli Szoszna pártüdülő volt, ahová a barvihai szanatóriumból kerültek át – kiszabadulásuk után itt vizsgálták ki Rákosit és Vas Zoltánt – , és utána még pihentek egyet. A folyosón különös keleti köntösben egyszer csak szembejött Fenya Fjodorovna, aki előre köszönt a hírességeknek. Vas Zoltánnak nyomban megfordult a fejében, hogy jó lenne összeszűrni a levet a titokzatos keleti hölggyel. Ő ismerkedett meg vele, ő mutatta be Rákosinak, de hiába volt Fenyával egykorú, mégis lemaradt évtizednyivel idősebb társa mögött, mert (Vas szerint) a nőtlen RM jobb partinak ígérkezett nála. De minek kellett volna az asszonynak bármilyen parti is, mikor férje volt (igaz, épp nem vele)? Rákosit Fenya enyhén ferdevágású szeme és még inkább az alakja emlékeztette alacsony, kövérkés édesanyjára. De ez semmit sem jelentett. „Agglegény módra egyedül élt a lakásban, s komoly beszélgetésre is csak azután kerülhetett sor, amikor ő maga megfőzte az ebédet, amit aztán (Kilián Györggyel) hármasban elfogyasztottunk – írta Fodor Zoltán. – Rákosi Mátyás nem volt megrögzött agglegény, beszélgetésünk során gyakran előbukkanó téma volt a nő... Nem is bírta sokáig az agglegényéletet, egyik vasárnap nem egyedül fogadott bennünket, ott találtuk Fenya Fjodorovna Kornyilova jakut földről származó ügyésznőt, akit Rákosi már mint a feleségét mutatott be.”

De ez csak később történt. Feltehető, hogy az egygyermekes asszony hosszan ellenállt a csábításnak, legalábbis habozott, mit tegyen. 1941 februárjában az ötvenedik évébe lépő RM még a huszonhat éves Kun Ágnest ostromolta, sőt azzal büszkélkedett neki, hogy megismerte I. írónőt! – s elhűlt, amikor Kun Ágnes közölte vele, hogy a hölgy Trockij unokahúga.

A szikkadt erkölcsű rendszerben maga a szerelem skandalumnak számított, így aztán Fenya és RM kapcsolata nem csekély bajjal járhatott. Szerencse, hogy a bolsevik normák sem voltak egyaránt érvényesek mindenkire. Talán a szemhunyás kedvéért a mozgalmi romantika kitalálta, hogy Fenya Fjodorovna volt az RM kiszabadításáért küzdő bizottság elnöke; pedig az asszony legfeljebb olvasott leendő férjéről. (Itthon azért maga RM is terjesztette ezt a legendát). A hősiesség megosztása után könnyebben mehetett az ágymegosztás is. Kezdetben RM titokban látogatta leendő arája Gum áruház közeli hivatalát, és ha kéznél volt a tizennyolc éves Kardos (akkor még Rákosi) Éva, ő vigyázott, nehogy megzavarják a bácsikáját és leendő nénikéjét. (Kardos Éva mondta: – Azt hiszem, becsaptak, ők már akkor együtt éltek, amikor Fenya még nem vált el.)

Az asszony jakut értelmiségi családba született 1903-ban, Oljokminszkben. Tizenegy év volt tehát köztük a korkülönbség, de a távol-keletiek kortalansága miatt jóval fiatalabbnak gondolták. Fenya vallásos nevelést kapott, megértőbb is volt a hittel, a hívőkkel szemben, mint környezete. Herenden mesélte Tar Sándor, hogy amikor Fenya valakinek a retiküljében meglátta az olvasót, azt mondta a riadt hölgynek: az jó, ha valaki hisz! A gyárban javasolta, tervezzenek angyalokat, lakásdíszeket, de az ő szava ellenére sem lett a dologból semmi. A Jakutiában még a pogány hiedelmeket is megismerő asszony babonás volt. Tizenhárman nem ülhettek az asztalához; inkább odaültetett még egy engedetlen gyereket is. Öccse a jakut írószövetség elnöke, majd a Legfelsőbb Tanács tagja is, Fenya pedig szakszervezeti vezető. Egyetemi évei alatt ismerte meg férjét, a katonatiszt Pahomovot. A Gosztonyi-archívum párttagkönyv-másolatai szerint Kornyilova Feodora csak huszonöt évesen, 1928-ban lépett be a pártba. (Az 1945. augusztus 28-ai tagkönyvnek 323 894 volt a sorszáma.) A tévesen Rákosi Feodor névre kiállított – vagyis férfiasított – második tagkönyvben (1948) már nemcsak ügyész, hanem bíró is, párttagságának kelte pedig egy évvel előbbre került, de még így sem igen volt módjában látnia Lenint.

Pahomov és felesége egyszobás moszkvai lakásban éltek Ljova nevű kamasz fiukkal. Pahomov nem akart válni. Az új pár ennek ellenére összeköltözött, bizonyára a párt áldásával. Fenya elhurcolkodása után talán már győzködni sem kellett a férjet. Elváltak, és a házasságot 1942-ben már semmi sem akadályozta. Meglepő, hogy a magánéletében különösképp rejtőzködő RM egy alkalommal nyilatkozott a házasságáról: „Szabadulásom után Moszkvában megnősültem, feleségül vettem a Bírák és Ügyészek Országos Szakszervezetének elnöknőjét, aki maga is ügyész. Tehát még a feleségem is azok közül került ki, akiktől életemben a legtöbbet szenvedtem. Ez azonban nem zavarja családi életünket.” A gyermektelenségen kívül más talán nem is zavarta. Fenya fiát a Szovjetunióban hagyták. Nem az apjánál, hanem feltehetően valamilyen katonai iskola kollégiumában. RM büszkélkedett vele, hogy a gyereket együtt nevelték, ami azt jelenthette, hogy Moszkvában egy-két évig a hétvégét velük tölthette a fiatalember.

A főtitkárnak nem sok ideje jutott a családra, a feleségére. Ritkaságszámba ment, hogy egyszer-kétszer elkísérte a feleségét a keramikusművész Kovács Margithoz. Száműzetésük idején viszont cipelte utána a cekkert a kirgiz bazárban. A nagyobb teher mégis az asszonynak jutott, aki mindig számkivetésben élt a rangos férj mellett. A first lady cím is inkább nyomasztotta az idegen és komor környezetben. Ennek ellenére kitartott „fehér báránykája, nápocskája” mellett az emigráció nehéz éveiben is. (A perfekt orosz Kardos Éva nápocskának értette a megszólítást, de elképzelhetőnek tartja, hogy Fenya lápocskának – nyuszika? – nevezte a férjét, amit az oroszok bizalmas viszonyban, sőt helyzetben szoktak leginkább használni.)

Vannak, akik hitetlenkednek: egyáltalán lehet egy ilyen embert szeretni? Fenyát nyilván nem RM külseje vonzotta, hanem inkább a nagyság. Aki kvalitást keresett, és nem tudott az árnyakról, netán nem is akart tudni róluk, szerelmes lehetett egy ilyen intellektusba. Bocsánat: de a több tekintetben átlagon fölüli RM lehet, hogy tehetséges volt a szerelmi életben. Ám egy negyvenéves asszony életében talán mégsem ez lehetett a lényeg. Fenya mindkét alkalommal „felfelé” házasodott: a szokásnak megfelelően egyre nyugatabbra. Az orosz katonatiszt neki olyan parti volt, mint egy magyar lánynak egy német kereskedő, a magyar pártfőtitkár meg Oljokminszkből nézve maga volt a Rockefeller.

RM szerette a feleségét. Ami nem ok a házasságra – mondták, akik úgy vélték, hogy Berijáék kioktatása távolította el őt a magyaroktól, és űzte az idegen asszony karjába. Netán a félelem attól, hogy egy magyar nő kompromittált lehet. Ezek csak találgatások, ne higgyünk bennük. Inkább tudatos, megfontolt választásról lehetett szó, amit az is mutat, hogy tűrte a megjegyzéseket: „ejnye, Rákosi elvtárs, hát épp egy férjes asszonyt! Hát nem egy magyart!?” RM tudatosan alul-választott: olyan asszony kellett neki, aki biztos, hogy tiszteli. Fölnéz európaiságára, fölnéz rangjára, fölnéz az eszére. És a családtól, Vas Márton beszámolójából, az asszony becézéseiből tudjuk, Fenya fölnézett nápocskájára. Minden más mellékes volt. Ebben a kapcsolatban előny volt Fenya járatlansága Európában vagy a magyarban: ez mind menthetetlenül a férjére utalta őt, függővé tette tőle.

A Szakasits-Schiffer családban mesélik – és Klára meg is írta – , hogy Moszkvába menet, amikor kettesben maradtak, Fenya figyelmeztette Szakasitsnét, hogy vigyázzanak, a férje gonosz ember. Ez a mondat Schiffer Pál számára is meglepő: – Hisz az ő házasságuk ha nem is szerelemnek, de korrekt emberi kapcsolatnak látszott. – A történetet Szakasits Vadász Ferencnek is elmesélte kiszabadulása után. Ebben a változatban Fenya magát Szakasitsot figyelmeztette: „Árpád, ez egy nagyon rossz ember, valóságos csort (ördög)! Vigyázzon, Árpád, vigyázzon!”

Kovács István a fejét teszi rá, hogy ez nem igaz: – Nemcsak a kapcsolatuk miatt, hanem azért sem, mert Rákosi semmiféle tárgyalásra nem vitte magával a feleségét, akkor még nem volt divat, ez ellenőrízhető a protokollból is, s többnyire magam is ott voltam a búcsúztatásánál és az érkezésénél is, és nem emlékszem egyetlen alkalomra sem, hogy Fénya ott lett volna. – Az élet nem azt bizonyította, hogy a jakut asszony számára RM ördög volt. Ha majdnem három évtizedes házasságuk az ellenkezőjét tanúsítja is, RM sokáig nem volt valami jó férj – legalábbis amikor a hatalomba csöppent. Miért ebédelt például hónapokig inkább a Szabadság-hegyen s nem a magányos feleségével? Lehet, hogy voltak olyan pillanatok, amikor Fenya megbánta a házasságát. De egy kétséges kijelentés helyett mégiscsak az évek az igazi tanúk.

Kezdetben a moszkvai magyarok vádolták is, hogy házassága csapás a pártra, a jakut nő elszigeteli; mellette még kisebb az esélye, hogy megismeri a magyar valóságot, a börtönön kívüli világot. Szerettek volna találkozni vele, de a beszélgetés helyett RM Fenyának tolmácsolt. Az áskálódók nem ismerhették az asszonyt, aki férje szavába talán sosem szólt bele. És fordítani sem kellett neki, hisz jelenlétében az emigránsok udvariasságból is oroszra válthattak. Vagyis Fenya semminek sem lehetett az oka. Ha tényleg ő volt az egyetlen, akit RM szeretett, akkor sem befolyásolta döntéseit. RM nem a pártnak és nem az országnak nősült. Nem monarchikus, hanem kandallóházasságot kötött. Ha jutott rá idő, estelente kettecskén meseként újraélték a történelmet. Az egyik csinálta, a másik hallgatta. (Herendi munkatársai szerint Fenya kijelentette: „En nem szeret politikázni. Mondtam uramnak is, ne politikázzon.”)

Utólag mondták azt is, lehet, hogy a KGB szervezte a házasságukat, hogy Fenya katonatiszt férje valójában KGB-tiszt volt. Bár ebben az elvarázsolt világban minden megtörténhetett, kérdés, lehettek-e az oroszok ennyire előrelátók. De miről értesülhetett volna a titkosszolgálat RM másodrangú magánéletéből? Az apolitikus Fenyánál ezerszer többet tudott Gerő, Farkas és mások. Ha házasságukat a KGB celebrálta volna, nincs válási bonyodalom. Az oroszoknak csak annyi szerepük lehetett e nászban, hogy RM igazodott a normához: egy vezérnek illik nősnek lennie; védettnek. (Amit Kállai Gyulának is említett.) A bolsevik vezéreknek nem annyira a házasságkötése, mint inkább a magánélete volt pártalárendelt.

Miután helyreállították a zuglói villát, hetekig vikszelték a parkettát, porolták a szőnyegeket, és májusban már ide érkezett Rákosiné. „Fenya helyzete egy cseppet sem volt irigylésre méltó Budapesten – írja RM rádiósa, Fodor Zoltán. – Magyarul még semmit nem beszélt, oroszul pedig a Moszkvából hazatért néhány magyaron kívül jóformán senki sem tudott. Matyusa – ahogy még a férjét nevezte – mindig rendkívül figyelmes volt hozzá, de ezzel nem tudta ellensúlyozni állandó magárahagyatottságát.

Eleinte semmit sem engedélyezett, ami azt a látszatot kelthette volna, mintha felesége különleges elbánásban részesülne. Ennek következtében Fenya napokig otthon ült, s ha mégis el akart menni valahová ügyes-bajos dolgait intézni, én biztosítottam számára a gépkocsit, sőt ha csak lehetett, el is kísértem, hogy segítségére legyek. A Szovjetunióban élő kiterjedt rokonságát többször meglátogatta. Ilyenkor Rákosi kikísérte a repülőtérre, s, ha csak tehette, érte is ment. Természetesen ezekre az utazásokra használhatta volna a Rákosi Mátyásné névre kiállított magyar diplomata-útlevelét, de ő nyilván szerénységből éveken át mindig a Kornyilova névre kiállított sima szovjet útlevéllel utazott.” Ami persze előny is lehetett, mert a saját nevére kiállított útlevél kevésbé volt feltűnő s alkalomadtán kevésbé veszélyes.

– A dundi arcú, csupa szív Fenyicska hozta magával Volocskát. A gyerek sem tudott magyarul, Fenyicska is csak egy-két szót, de tanultak – mesélte a villa partizán-pártőre, Szigeti Ferenc. – Vasné Vadas Sára meg Rajkné volt az asszony partnere. Fodrász járt hozzá. Egyszer Vasné rábeszélte, hogy festesse szőkére a haját. Ahogy a tükörbe nézett, elkezdett kiabálni: „Jaj, olyan vagyok, mint egy bohóc, mit csináljak?” Vissza kellett festeni feketére. Este Rákosi megkérdezte tőlem, mi történt. Mondtam, mire megcsóválta a fejét. Eleinte az asszony félénk, tartózkodó volt velünk, őrökkel szemben, de napról napra oldódott. Beszéltem oroszul, úgyhogy amikor beteg lett, megkért, kísérjem el az Üllői úti klinikára. A gyomorröntgenre Csöpi, a hosszú sofőr vitt bennünket. Fenya nem akart levetkőzni, de félt a gipszkásától is, mert „a forradalom idején sok kommunistát megmérgeztek”. Előkóstoltam, és végül még ízlett is neki. Hazafelé Csöpi csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy a Thököly úton leszakadt a villamosvezeték. Rálépett a fékre, mire Fenyicska az első ülés támlájának esett. Megijedt. Hiába mondtam, hogy nem kell félni, ő csak hajtogatta: bozse moj, bozse moj! Istenem, istenem!

Unokahúga, D. Kardos Éva (1923) megírta és el is mondta, Fenya szeretett volna gyereket szülni Rákosinak. Éva nemcsak vásárolni, hanem a nőgyógyászhoz is elkísérte, és emlékszik dr. Gellén István szavaira: negyvenhez közel már nehéz szülni. (1945-ben Fenya már negyvenkét éves volt – P. Á.) – Nem lett gyerekük. De arra kért, tudjam meg, vannak-e a nőgyógyászának nyugati rokonai: „Valami nincs rendben. Sok az ellenség nálatok. Sokan jöttek vissza Nyugatról. Nálam meg semmi eredmény, hiába járok az orvoshoz.” A kérés megdöbbentett, bár nem tartottam furcsának, mert számon tartották, kinek vannak nyugati rokonai. Fenyicska azt hitte, azért nem tud másodszor is gyereket szülni, mert elszabotálják a kezelését. – (A meggyanúsított nőorvos 1956-ban kijelentette: „Zsidó vagyok, ávós vagyok, kommunista vagyok, de néger nem, hátha megkímélnek!” Végül Izraelben kötött ki.) Dr. Hirschler Imréhez már a férjével együtt ment, s ő Rákosin kezdte a vizsgálatot, aki tűrte. Hogy mégsem lett gyerekük, abba Hirschler szerint belejátszott RM életkora is – bár mindössze 53-54 esztendős volt akkor.

Schiffer Pál úgy emlékezik Rákosinéra, mint egyszerű, komplikációmentes, rokonszenves emberre, de hallgatagnak látszott, és keveset tudott magyarul: – Ha köztük hangosabb beszéd volt, az Rákositól származott. Hogy ő miért szólt rá, nem tudom, mert oroszul beszéltek, a kritikai tartalomra csak a hangsúlyból és a szituációból következtettem. – Katona Éva (1924) is zárkózottnak látta, aki szemlátomást nem érezte magát otthon: – Szinte senkivel nem beszélt, csak jelen volt, mosolygott, biccentett. Kéthly dicsérte: „egyetlenegyszer láttam, nagyon jó benyomást tett rám, bár nehezen értettük meg egymást, már nem emlékszem rá, milyen nyelven társalogtunk a régi Park klub egyik nyári helyiségében. Bolgár Eleket, az újonnan kinevezett londoni követet búcsúztattuk aznap, amikor Tito Budapestre látogatott”. (Kéthly Anna tévedett az időpontot illetően a Gosztonyi Péternek írott levelében, mert Tito látogatásakor Rákosiék nem voltak itthon.) Szabó Piroskát (1909) zavarta, hogy Rákosinak idegen felesége van: – Hívott, és lehet, hogy még tolmáccsal együtt meglátogattam a Szabó József utcában. Anyám úri lakásokban takarított, így én is jártas voltam abban, hogy kiült bőrszékek és a pamlag hová való. Szóltam a gazdasági osztályon, hogy miért nem rendeznek be nekik egy jobb lakást. Véletlenül kapcsolatba kerültem Kernstok özvegyével. Mivel Fenyicska érdeklődött a képzőművészet iránt, meglátogattuk, és elidőztünk egypár órát a hagyaték és a népművészeti gyűjtemény darabjai között. Ha nőnapi vagy más rendezvényeken találkoztunk, mindig mondta, menjek el hozzájuk, találkozzunk. Beszéljük meg, küldj kocsit – feleltem, mert nem állíthattam csak úgy oda. Mivel nem jelentkeztem soha, valami fogadáson – ahol ők általában karonfogva járkáltak – Rákosi úgy üdvözölt: itt a büszke Szabó Piroska, aki nem áll szóba Rákosiékkal!

Fodor Zoltán dicsérte, hogy nem nyugodott bele a kényszerű remeteségbe, hogy megtanult magyarul, hogy kitűnő elfoglaltságot talált barátnője, Kovács Margit művészetében, a keramikusságban. A „feszültebbé vált helyzetben a kormányőrség ragaszkodott hozzá, hogy gépkocsit kapjon állandó gépkocsivezetővel”. Fodor Zoltán Fenya barátnőjének nevezi Kovács Margitot, holott inkább mester és tanítvány kapcsolatról volt szó, ahol azonban nem a mester választotta a tanítványt, hanem fordítva, de erről majd a maga idején. Rajkné rábeszélésére a még magyarul sem tudó asszonyt július 4-én a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) díszelnökévé választották a VI. kerületben, de említhető közéleti tevékenységet sosem folytatott.

Schöpflin Gyula azt írja: „A külföldi küldöttségek fogadásain élményszerű látvány volt Rákosi, Gerő és elvtársaik szmoking-egyenruhás bevonulása, valamint hitveseik a Rothschild Szalon legújabb kreációiban... Az egyetlen kirívó jelenség ebben az elegáns tömegben az a néhány bőrkabátos rosszképű titkosrendőr volt pisztolytól duzzadó nadrágban, akik egyáltalán nem feltűnés nélkül, könyökölve sündörögtek a jelenlévők között.” Kovács Imre inkább tódított: „Rákosi, Révai, Gerő, Farkas Mihály, a többiek pompás kertes villákban pihenték ki a moszkvai megpróbáltatásaik fáradalmait. Gyönyörű, legújabb nyugati autókat vásároltak, asszonyaik a legjobb divatszalonokban vásárolták ruháikat, a fogadásokon szmokingos férjeik társaságában már előkelő dámaként jelentek meg.” Bár ketten is állítják, ez így soha nem volt igaz. A nem épp szépségversenynyertes feleségek többségéből egy divattervező sem tudott volna dámát csinálni. Köztük a jakut Rákosiné még szép volt. RM reggelente gyakran felhívta a lakásán Marosán Györgyöt (1908), s egy ilyen alkalommal megkérte Marosánnét, hogy tanítsa Fenyát öltözni. Ez azért is meglepő, mert Rákosinénak művészi adottságai voltak. Igaz viszont, hogy Marosánné varrónőként gazdája, Rothschild Klára segítségét is megszerezhette Fenyának. Nem véletlen viszont, hogy nincs egyetlen szmokingos fénykép sem Rákosiról, Gerőről vagy Farkasról. (Szakasitsról igen.) A frakk- és szmokingcsináltatást a sztálini öltözéket ismerő kommunista vezérkar egyöntetűen elutasította.

Az előkelő villanegyedek sem úgy cseréltek gazdát, ahogy föntebb olvashattuk. Arról még a szegénylegényekből toborzott őrség is egyöntetűen úgy vélekedett, hogy RM második lakása sem volt fényűző, a Szabó József utcai meg egyenesen szerénynek volt mondható. 1949-ig a vezetők nem a pompás Rózsadombon, hanem a századforduló úri negyedében, Zuglóban laktak. Rákosin kívül önálló villája csak Farkas Mihályéknak és Vas Zoltánéknak volt a Pálma, illetve a Jávor (1990-ig Szántó Béla) utcában. Rákosiék szomszédja volt Révai, néhány lépésre lakott Péter Gábor is, velük szemben pedig Gerőék. Rajk az Ajtósi Dürer soron, Kádár pedig az édesanyjával és az öccsével a Hungária körúton élt. Ennek ellenére létezett a vád: az erkölcsi fertő oka, hogy az oroszok és a kommunisták betették a lábukat. De vajon ez ösztönözte a csempészést, a valutázást vagy a lányokat, hogy befeküdjenek a feketézők ágyába? A gyakori razziákon a miattuk kapták prostitúción a 13-14 éves lánykákat? A pártpuritán moszkoviták „dőzsölték” össze ezeket?

A pártvezetés kiváltságai azzal kezdődtek, hogy a titkárság a budai harcok közepette, 1945. február 2-án úgy döntött, hogy a pártközpontban borbélyt alkalmaz. Folytatódott azzal, hogy az Elhagyott javak kormánybizottsága házhoz, lakáshoz, de leginkább berendezésekhez (a tájékozottabbakat – „kalóriát” osszanak. A pártalkalmazottak is kaptak ilyen csomagokat. Az MKP létrehozta a többnyire tehát nem a kommunistákat – értékes festményekhez, szőnyegekhez) juttatta a kormány- és pártpolitikusokat. Vagyon és kellő fizetés nélkül erre más módjuk nemigen lett volna, hacsak nem a párt veszi meg mindezt nekik. Nem vette. Épp csak elkezdődött az új kiváltságok építése. Beszüremlett viszont a talán lenininek nevezhető puritanizmus is. A kommunista képviselőknek például csak egy fizetés járt: vagy a munkahelyi, vagy a képviselői. (Ha valaki kérvényezte, néhány hónapig mindkettőt megkaphatta.) RM és más vezetők cikkeinek, könyveinek a honoráriuma is a pártkasszába került. Ám a rossz ellátás és az infláció miatt a munkahelyek arra kényszerültek, hogy Vállalati Alkalmazottak Fogyasztási Szövetkezetét (VAFOSZ), ahol a fizetés aránya szerint olcsón vásárolhattak. Már augusztusban vizsgálatot kellett tartani, „mert szociáldemokratákat is felvettek, s nem elég udvariasan szolgálták ki az elvtársakat”. Novemberben dr. Répay Jenő, törvényszéki bíró jelentette, hogy internálása alatt a VAFOSZ-ban dolgoztatták, és látta, hogy Bécsbe szállítanak lisztet, hogy egész kenyereket kaptak az alkalmazottak, miközben 15 dkg a fejadag. Kiderült az is, hogy az elhagyott villákban „gyűjtött” ingóságokból a VAFOSZ vezetői is kivették részüket. (A vezető egy pianínót, némi lisztet és két pár cipőt „vett használatba”. Mentegetőzése: „a párt által nyújtott természetbeni ellátás igen nagyon megkönnyítette az igen csekély fizetésből megélni tudás problémáját.”)