Mátyás Rákosi (9 March 1892[1]– 5 February 1971) was a Hungarian communist politician. He was born Mátyás Rosenfeld in present-day Serbia. He was the de facto ruler of communist Hungary between 1945 and 1956 — first in his capacity as General Secretary of the Hungarian Communist Party (1945–1948) and later as General Secretary of the Hungarian Working People's Party (1948–1956). His rule was aligned with USSR politics during Joseph Stalin's government. more...

Rákosi Mátyás (Ada, 1892. márc. 9. – Gorkij, SZU, 1971. febr. 5.): a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára, miniszterelnök. Elvégezte a Keleti Ak.-t, utána tisztviselő. 1910-ben belépett az SZDP-be, tagja lett a Galilei Körnek. Németo.-ban, majd Angliában dolgozott (1912–14). Az I. világháborúban katona, orosz hadifogságba esett. Bekapcsolódott a m. hadifoglyok forradalmi szervezkedésébe. 1918. máj.-ban tért haza, nov.-ben csatlakozott a KMP-hez, amelynek vidéki titkára lett. 1919. febr. 20-án a KMP vezetőivel együtt letartóztatták. A Tanácsköztársaság idején kereskedelmi népbiztosh. (márc. 21.–ápr. 3.), a szociális termelés népbiztosa (ápr. 3.–jún. 24.). Részt vett a Vörös Hadseregnek a cseh intervenció elleni harcaiban; a Vörös Őrség orsz. parancsnoka (júl. 20–31.) volt. A Tanácsköztársaság bukása után Ausztriába emigrált (aug. 1.), ahol internálták, majd kiutasították. 1920-tól a SZU-ban a Kommunista Internacionálé (Komintern) végrehajtó bizottságának munkatársa, 1921-től titkára. A Komintern II. kongresszusán (Moszkva, 1920. júl. 23. aug. 7.) beszámolt a Tanácsköztársaság tapasztalatairól. 1924 végén Mo.-ra küldték illegális pártmunkára. A KMP bécsi I. kongresszusa (1925. aug. 18–25.) a központi bizottság tagjává választotta. 1925. szept.-ben letartóztatták, előbb statáriális, majd a nemzetközi tiltakozó mozgalom hatására polgári bíróság elé állították, amely 8 és fél évi fegyházra ítélte (1926. aug. 4.). Büntetésének letelte után (1934. ápr. 24.) nem engedték szabadon, a Tanácsköztársaság idején folytatott népbiztosi tevékenységéért ismét bíróság elé állították (1935. jan. 21.). Életét a nemzetközi tiltakozó mozgalom mentette meg, életfogytiglani fegyházra ítélték (1935 febr. 8.). A szovjet kormány kezdeményezésére a cári csapatok által zsákmányolt 1848–49-es honvéd zászlókért cserébe kiadták a SZU- nak (1940. okt. 31.). 1941–44-ben a SZU-ban élő m. kommunista emigráció vezetője volt. A m. hadifoglyok között folyó antifasiszta politikai munkát irányította, szerk. a moszkvai Kossuth Rádió adásait. – 1945. jan.-ban tért haza, az MKP főtitkára lett. A Nemzeti Főtanács tagja (1945. nov. 2.–dec. 7.), miniszterelnökh. – állammin. (1945. nov. 15.–1949. szept. 5.), a min.-elnöki teendőket ideiglenesen ellátó állammin. (1946. febr. 1.-febr. 4.); a miniszterelnöki teendőket ellátó miniszterelnök-h. (1947. máj. 13.–máj. 31.) volt. Az MKP-MSZDP egyesülése (1948. jún. 13.) után az MDP főtitkára, majd 1953. jún.-tól a párt első titkára. A Minisztertanács elnökh.-e (1949. szept. 5.–1952. aug. 14.), a Minisztertanács elnöke (1952. aug. 14.–1953. júl. 4.). A népi demokratikus forradalom győzelméért, a proletárdiktatúra kivívásáért, a szocialista építés megkezdéséért folyó harc időszakában a párt népszerű vezetője volt. – A munkáshatalom megteremtése után személye körül kultuszt alakított ki, súlyos politikai hibákat követett el. Szektás irányvonala a politikában, dogmatikus állásfoglalásai az ideológiában, gazdaságpolitikai voluntarizmusa katasztrofális károkat okoztak, megrontották a párt és a tömegek kapcsolatát. Döntő felelősség terheli a törvénysértő perekért, amelyeket kezdeményezett, és amelyeknek ártatlan emberek tömegei, köztük a munkásmozgalom harcosai sorra estek áldozatul, ártatlanul. A szocialista építés során elkövetett hibáit az MDP Központi Vezetőségének 1953. jún. 27–28-i ülése bírálta meg. A jobboldali elhajlás elleni harcra való hivatkozással megkísérelte a szektás-dogmatikus politika visszaállítását (1955. márc.). Mivel gátolta a törvénysértő bírósági eljárások felülvizsgálatát, igazolni igyekezett korábbi hibás cseleketedeit, útját állta a szektás-dogmatikus politika következményei felszámolásának, az MDP Központi Vezetőségének 1956. júl. 1–2-i ülése leváltotta első titkári tisztségéből és kizárta a Politikai Bizottságból. 1956. júl.-tól haláláig a SZU-ban élt. A forradalom leverése után párttagsági jogait felfüggesztették. Az MSZMP Központi Bizottságának 1962. aug. 14–16-i ülése tevékenységének, magatartásának mélyreható bírálata alapján kizárta a párt tagjai sorából. – M. Válogatott beszédek és cikkek (4. bővített kiadás, Bp., 1955). – Irod. Balogh Sándor–Izsák Lajos: Pártok és pártprogramok Mo.-on (Bp., 1977); A magyar forradalmi munkásmozgalom története (III., Bp., 1970); A magyar népi demokrácia története, 1944–1962 (Bp., 1978).

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

  A Tanácsköztársaság Bécsbe menekült vezetőit a magyar kormány kikérte Ausztriától. A Rákosi elleni vádiratban többek között szerepelt, hogy a budapesti posta és távíró női alkalmazottaival szemben erőszakoskodott. „Mikor az ügyész ezt felvetette, mosolyogva azt mondottam neki: sajnálatomra ez csak aljas rágalom." Egy Münchenben kiadott 1962-es könyv azt állítja RM igazi titka egy törvénytelen gyermek. A fattyú elmondja, az anyja férje trippert kapott, és RM az asszony zaklatott „lelkiállapotát kihasználva" ejtette teherbe. A nagy ember zabigyereke RM esetében is kitaláció. Pedig elkelt volna egy ilyen viszony RM kopár életében.

  Állítólag 1918–19-ben volt egy Flamm Mária nevű – és későbbi feleségére hasonlító – menyasszonya. Egy szavahihető visszaemlékezőnek maga a hölgy beszélt a tervezett házasságról, de ezen túl se a tervnek, se a hölgynek nincs más nyoma. 1920 nyarán, amikor RM megérkezett Petrográdba, az utcán utána fordult a kiütéses tífusz miatt tövig levágott hajjal járó lányoknak. A háború, a hadifogság úgy kaphatta derékba 1914-ben a huszonkét esztendős ifjút, hogy egyetlen sugárzó szerelme sem volt. Első emigrációja éveiben (1919–1924) internálása után annyit utazott titokban, hogy ez szinte kizárta a tartós viszonyt. Ám 1925-ös budapesti lebukása után kiderítették, hogy Braun Vilmos (ez volt RM egyik álneve) nyáron a velencei Venier Panzióban lakott nyolc napon át. Méghozzá egy hölggyel (Reich Gabriella) meg egy másik úrral, és budapesti művészeknek adták ki magukat. Azt nem tudjuk, hogy a hölgy a két férfi közül kivel lakott.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 Noha a zsidó közösségeket általában erős összetartás jellemzi, a kommunista mozgalom eltorzította ezt az erényt. Ebben sem maradtak zsidók. Mindent feladtak az ügyért. RM például nem emelt szót a gulágra hurcolt, bolgár sógora érdekében. A bolsevikoknak csak akkor számított a család – hogy ki kinek a fia-borja, barátja –, ha elvtársai bíróság elé állították. Mert akkor a rokonoknak, barátoknak sem volt kegyelem. RM „mindig másokra irányuló figyelme" is leginkább az ellenségre korlátozódott.

  Persze nem egyetlen tényező formálta őt Rákosi Mátyássá. A neves szegedi főrabbi, Lőw Immánuel magához hívatta a frissen érettségizett Rákosit, és hosszasan szidta az általános választójogot. Mikor a fiú megkérdezte, miért épp őt győzködi erről, azt válaszolta: „Mert magából politikus lesz." Hiába mondta, hogy eszébe sincs, az nem pálya, ő vegyésznek készül, a főrabbi kitartott véleménye mellett.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 A történet nem csupán arról szól, hogy valaki megsejtette, a tizennyolc éves ifjú mire termett, hanem arról is, hogy ez a jó szemű és őt számon tartó ember a zsidó főrabbi volt. Említettük már, hogy RM visszaemlékezésében elhallgatja a származását, az anyja nevét nem említi, az apjáét pedig meghamisítja. Tanulmányt lehetne arról írni, hogy visszaemlékezése négy vaskos kötetében miként foglalkozik a zsidókkal, a zsidósággal: szinte kizárólag kívülállóként beszél róluk. Családja pusztulása a kivétel. Arról beszámol, hogy apja a mauthauseni lágerban halt meg kiütéses tífuszban. Bátyja, Béla ugyanaznap, ugyanott pusztult el, és Bergen-Belsenben lelte halálát a húga, Hajnal, akit a budapesti hadbíróság mint kommunistát 12 évre ítélt. Magával szemben szófukarabb. Mellékesen említi például, hogy a Galilei Körben szép számmal vettek részt „nemzetiségi hallgatók", köztük „a szegény zsidók egyetemre került gyermekei, akik az ország elmaradottsága és jócskán megmaradt feudális csökevényei következtében radikalizálódtak" (a zsidóság a Szovjetunióban volt nemzetiség). Ír arról is, hogy Magyarországon a zsidók nem élveztek jogegyenlőséget, ami a mélyreható változások hívévé tette őket, ám saját magát ekkor is kihagyja a képből. Megemlíti, hogy a zsidókérdés „a magyar munkásmozgalomban mindig komoly szerepet játszott", ám a kommunista mozgalomhoz vezető útját, saját radikalizálódásának folyamatát nem elemzi, talán azért sem, mert amint később látni fogjuk, több benne a véletlen, mint a tudatos elem. Egyébként a kommunista mozgalomban nem törődtek azzal, hogy valaki zsidó-e vagy sem – ennek semmi jelentősége –, amíg csak rá nem került a célkereszt. Egészen addig a pillanatig fölötte álltak ennek a kérdésnek. RM sem elemezte, hogy ez miért nem fontos, ha mégis az. Ötvenéves koráig – amíg távol volt a hatalomtól – nem is igen foglalkoztatta a származás. A börtönben is tagadta, hogy zsidó. De 1940 után Moszkvában új helyzet fogadta. Ha nem is vált antiszemitává, belátta, hogy a zsidók egy része világpolgár, rokonaik vannak erre is, arra is... Szóval: gyanúsak. Ő persze, akárcsak társai, nem tekintette zsidónak magát. Nem is kötődött semmiféle zsidó hagyományhoz (a családjához sem). Zsidó voltából benne leginkább csak a komplexus maradt, gátlások összessége, nehogy zsidónak tartsák. Neki nem számított, milyen családba született. Mások esetében viszont döntőnek tartotta. Ha csak tehette, megakadályozta a zsidók vezető posztba kerülését. (Még Moszkvából megírta Vas Zoltánnak, hogy a származása miatt ne számítson vezető tisztségre.) Végtére is kinek fontos, hogy négy-öt évtizeddel korábban vallásos vagy kispolgári szülei milyen névre keresztelték, és hogy keresztelték-e? (Egy mondat egy Rákosinak írt levélből: „Meghalt az öreg Klein bácsi, Kelen és Korvin Ottó apja.") Varga Béla leírta, már a Parlament elnöke volt, amikor Romániából hatvan Nyugatra menekülő zsidót elfogtak és lecsuktak. Kérte Rákosit, engedjék őket letelepedni, vagy Nyugatra. RM „indulatos lett, és láttam, hogy nagyon nehezen türtőzteti magát. Csitítottam... Rákosi nem engedett, szidalmazta a szerencsétlen embereket, és magából kikelve zsidózott. Erre én is felemeltem a hangomat, és a párbeszéd egyre forróbbá vált. Rákosi azt mondta, nem zsidó. Erre én azt mondtam neki, de édesanyád zsidó volt, és ne tagadd meg a te anyádat. Erre Rákosi otthagyott."

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 Oroszországi emlékei felidézése közben vigyáz rá, nehogy kiderüljön, hogy az 1917-es orosz forradalom nem ragadta úgy magával, mint megannyi társát, és ennek a jelentőségét késve ismerte fel. Leírja, hogy a Zsolnán őt meglátogató apja dorgálására azt felelte, nem azért jött haza, hogy ismét bevonuljon, és a monarchiáért harcoljon! Apja megrettenve kérdezte, bolseviki lett? „A feleletet minden szó nélkül leolvashatta az arcomról."

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Összefoglalva: az adai kereskedő izgága, ám túlélésre nevelt fiát, ha az első alkalommal nem is kapta el a forradalmi hév, azért a messiásra – a szabadságra és nemzetközi testvériségre – vágyakozó szegény zsidóság radikális változásra fogékony részéhez tartozott, azok közé, akik végül is ilyen-olyan szerepet játszottak az európai baloldali mozgalmakban. Őt is magával ragadja a századelő forradalmi hulláma, csak nem a hullám oroszországi taraján. Zsolnáról hazatérőben, Budapesten az első útja a Galilei Körbe vezetett, de csak a lepecsételt ajtóba ütközött: a kört januárban betiltották.

  Szabadkán jelentkezett az ezredénél, és megkapta fogoly-szabadságát. Majd állítólag tiszti egyenruhában elment a bankba, és felvett ötezer korona kölcsönt gyümölcsszállító kosarak vásárlására. A bankigazgató később elmondta RM apjának, nem érti, hogyan adhatott egy fiatal tisztnek minden garancia nélkül ennyi pénzt... Az üzleten pár hónap alatt annyit keresett a család, hogy megvették Szabadka egyik legszebb házát, és az apja vagonszámra szállította a gyümölcsöt. E „kapitalista" történetről RM hallgat, csak a Florrynak küldött barackot említi. De szokásához híven elszólja magát. Leírja, hogy júliusban – nem tudni, miért – Bécsbe utazott. Csak arról ír, hogy az osztrák fővárosban „élelemért mindent meg lehet kapni", ám a csempészet miatt a határon rendkívül szigorú még a tisztek ellenőrzése is. Emiatt talán semmit sem tudott tenni az apja üzletéért (bár sógora, Csillag Miklós szerint az öreg vagonszám szállított például paradicsomot Bécsbe). Viszont a közelgő „szerb megszállás" miatt figyelmeztette az apját, hogy Szabadka határváros lesz, tartós pangás áll be, befellegzik a nagy vásároknak, így a sátorfakölcsönzésnek is; a sátorfákat tanácsos lenne eladnia...

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------http://mult-kor.hu/20130215_rakosi_vonyitott_1962es_kihallgatasan

מתיאש ראקושי

''''''(בהונגרית: Rákosi Mátyás;‏ 14 במרץ 1892 - 5 בפברואר 1971) היה מדינאי קומוניסטי הונגרי-יהודי, רודן של הונגריה בין השנים 1945-1956 בתור מזכיר הראשון של המפלגה הקומוניסטית, שהחל משנת 1948 שינתה לאחר מכן את השם למפלגת העובדים ההונגרית. הוא היה הראש וראשון במה שכונתה הרביעייה המוסקבאית (הכול יכולה), שלמעשה היה לה חבר חמישי, מעט סמוי ((כולם היו יהודים ולפי סדר חשיבות וכוח היו: מתיאש ראקושי (מתתיהו רוזנפלד), ארנה גרה (ארנה זינגר), מיהאי פרקש (הרמן לוי), יוז'ף רוואי (יוז'ף לדרר), גאבור פטר (בנימין אייזנברג)), שניהלה את הונגריה בשנים 1956-1945.

תוכן עניינים 1 קורות חיים 2 לקריאה נוספת 3 קישורים חיצוניים 4 הערות שוליים

קורות חיים ראקושי נולד בעיר אדה (בשטחי סרביה היום), בשם מתיאש (מתתיהו) רוזנפלד. הוא היה הילד השישי במשפחה יהודית ענייה של סוחר התבואה הלא כל כך דתי בשם יוז'ף רוזנפלד וצציליה לדרדר. אביו השלים שלוש ואמו שש כיתות לימוד בלבד בבית הספר היסודי. נולדו במשפחה 12 ילדים, עשרה מהם הגיעו לגיל בגרות. אחיו היו: בלה (1886–1944), יולאן (1888–?), גיזלה מטילד (1890–?), איזבלה (1895–1944), מרגיט (1896–1932), זולטאן (1898–?), מריה (1902–1938) פרנץ (1904–2006), דז'ה (1906–1990) והאינל (1908–1944). הוא שירת בצבא האימפריה האוסטרו-הונגרית במלחמת העולם הראשונה, ונפל בשבי הרוסים. בשבי הפך לקומוניסט, ולאחר שחרורו מן השבי היה בין מקימי הרפובליקה הסובייטית ההונגרית, בראשותו של בלה קון. לאחר התמוטטות הרפובליקה הסובייטית נמלט מהונגריה, ולבסוף הגיע לברית המועצות, שם היה לאחד ממנהיגי הקומינטרן. בשנת 1924 שב להונגריה ונאסר על ידי ממשלתו של העוצר מיקלוש הורטי, אשר היה אנטי-קומוניסט. בשנת 1940 שוחרר מן הכלא ושב לברית המועצות, שם שהה עד לסיומה של מלחמת העולם השנייה. ראקושי שב להונגריה יחד עם חיילי הצבא האדום אשר כבשו את הונגריה במהלך 1944–1945. בין השנים 1952-1953 מילא גם את תפקיד ראש הממשלה.

ראקושי היה למנהיג המפלגה הקומוניסטית בהונגריה. מפלגה זו זכתה בבחירות שנערכו בשנת 1945 ל-18% (יחד עם המפלגה הסוציאל-דמוקרטית) לעומת מפלגת האיכרים הזעירים בראשות זולטן טילדי, אשר זכתה ב-57%. עם זאת הכריחו הרוסים את טילדי ליצור ממשלת קואליציה יחד עם הקומוניסטים, וראקושי בראשם. הקומוניסטים השתלטו על ממשלת הקואליציה עד שדחקו את רגלי אנשי טילדי, והדיחו אותם מכל משרותיהם. בבחירות בשנת 1947 הייתה המפלגה הקומוניסטית למפלגה הגדולה ביותר. ב-1949 הוכרזה הונגריה כ"רפובליקה עממית" על פי הדגם הסובייטי. התקבלה חוקה חדשה, והחלה הלאמת המפעלים התעשייתיים הכבדים, וקבלת "תוכנית חומש" כנהוג בברית המועצות. ראקושי היה לשליטה בפועל של המדינה. ב-15 באוגוסט 1952 מונה אף לראש הממשלה.

ראקושי הכריז על עצמו כתלמידו ההונגרי הנאמן ביותר של סטלין, וכמותו, ניסה להשליט על הונגריה שלטון קומוניסטי טוטליטרי וסמכותני, ולרכז בידיו את מירב הכוח. לראקושי מיוחס הביטוי "שיטת הסלאמי", שפירושו חיסול ההתנגדות צעד אחר צעד, פרוסה אחר פרוסה.

ראקושי שלט בהונגריה באמצעות המשטרה החשאית. עשרות אלפים נעצרו, ואלפים הוצאו להורג (ביניהם המנהיג לאסלו רייק). בטיהורים נוסח ברית המועצות, שנערכו בשורות המפלגה הקומוניסטית, מצאו עצמם רבים מנאמניו "מטוהרים", מודחים ממשרותיהם, ונאסרים על לא עוול בכפם. בין ה"מטוהרים" היה אף יאנוש קאדאר, שליטה לעתיד של הונגריה.

ניסיונותיו של ראקושי לבצע קולקטיביזציה כפויה של החקלאות ושל המשק ההונגרי הביאו למשבר כלכלי ולירידה חריפה ברמת החיים. מותו של סטלין בשנת 1953 ערער את הבסיס שעליו נשען משטרו של ראקושי. בדרומה של הונגריה החלו היוגוסלבים לפתח מדיניות עצמאית, בהנהגתו של המרשל טיטו. קולות אלו נשמעו ברור וחזק אף בהונגריה עצמה. על מנת לפייס את הקולות הפנימיים והחיצוניים הקוראים לרפורמה מינה ראקושי את הרפורמיסט אימרה נאג' לראש הממשלה ב-13 ביוני 1953, בעודו שומר על משרת המזכיר הכללי של המפלגה הקומוניסטית. השנים הבאות היו שנות מאבקי כוח בין ראקושי לנאג'. ב-1955 חזרה סיעתו של ראקושי לשלטון לתקופה קצרה, במהלכה הודיע ראקושי על צירוף הונגריה לברית ורשה.

בשנת 1956 נאם ניקיטה חרושצ'וב את נאומו החשאי בוועידה העשרים של המפלגה הקומוניסטית הסובייטית. בנאום זה גינה חרושצ'וב את פשעי הסטליניזם, ובהקשר ההונגרי קבע כי רייק הוצא להורג על לא עוול בכפו. התפתחות זו ערערה את שלטון אנשי ראקושי, ונאג' עלה שוב לשלטון. ראקושי הודח מכל תפקידיו. לאחר כישלון המרד בהונגריה, 1956, עלה לשלטון יאנוש קאדאר, אשר בעברו "טוהר" על ידי ראקושי. ראקושי גלה לברית המועצות, שם שהה במשך כ-14 שנה. על פי פרסומים בעיתונות, הוא שב להונגריה במאי 1970, דבר שעורר בהונגריה דרישות להעמידו לדין[1] ועל כן הוא הושב לברית המועצות[2]. על פי גרסה אחרת, הוא הורשה לשוב להונגריה בשנת 1970 בתנאי שלא יעסוק בפוליטיקה, אך סירב ועל כן נותר בברית המועצות. הוא מת בעיר גורקי בפברואר 1971[3] והובא לקבורה בבודפשט[4].

לקריאה נוספת אביעזר גולן, מדינאים ואנשי-צבא, הוצאת אבינועם יסוד,1952. קישורים חיצוניים ויקישיתוף מדיה וקבצים בנושא מתיאש ראקושי בוויקישיתוף מתיאש ראקושי , באתר "Find a Grave" (באנגלית) https://he.wikipedia.org/wiki/%D7%9E%D7%AA%D7%99%D7%90%D7%A9_%D7%A8...

--------------------------------

Mátyás Rákosi (9 March 1892[1]– 5 February 1971) was a Hungarian communist politician. He was born Mátyás Rosenfeld in present-day Serbia. He was the de facto ruler of communist Hungary between 1945 and 1956 — first in his capacity as General Secretary of the Hungarian Communist Party (1945–1948) and later as General Secretary of the Hungarian Working People's Party (1948–1956). His rule was aligned with USSR politics during Joseph Stalin's government. more...

Rákosi Mátyás (Ada, 1892. márc. 9. – Gorkij, SZU, 1971. febr. 5.): a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára, miniszterelnök. Elvégezte a Keleti Ak.-t, utána tisztviselő. 1910-ben belépett az SZDP-be, tagja lett a Galilei Körnek. Németo.-ban, majd Angliában dolgozott (1912–14). Az I. világháborúban katona, orosz hadifogságba esett. Bekapcsolódott a m. hadifoglyok forradalmi szervezkedésébe. 1918. máj.-ban tért haza, nov.-ben csatlakozott a KMP-hez, amelynek vidéki titkára lett. 1919. febr. 20-án a KMP vezetőivel együtt letartóztatták. A Tanácsköztársaság idején kereskedelmi népbiztosh. (márc. 21.–ápr. 3.), a szociális termelés népbiztosa (ápr. 3.–jún. 24.). Részt vett a Vörös Hadseregnek a cseh intervenció elleni harcaiban; a Vörös Őrség orsz. parancsnoka (júl. 20–31.) volt. A Tanácsköztársaság bukása után Ausztriába emigrált (aug. 1.), ahol internálták, majd kiutasították. 1920-tól a SZU-ban a Kommunista Internacionálé (Komintern) végrehajtó bizottságának munkatársa, 1921-től titkára. A Komintern II. kongresszusán (Moszkva, 1920. júl. 23. aug. 7.) beszámolt a Tanácsköztársaság tapasztalatairól. 1924 végén Mo.-ra küldték illegális pártmunkára. A KMP bécsi I. kongresszusa (1925. aug. 18–25.) a központi bizottság tagjává választotta. 1925. szept.-ben letartóztatták, előbb statáriális, majd a nemzetközi tiltakozó mozgalom hatására polgári bíróság elé állították, amely 8 és fél évi fegyházra ítélte (1926. aug. 4.). Büntetésének letelte után (1934. ápr. 24.) nem engedték szabadon, a Tanácsköztársaság idején folytatott népbiztosi tevékenységéért ismét bíróság elé állították (1935. jan. 21.). Életét a nemzetközi tiltakozó mozgalom mentette meg, életfogytiglani fegyházra ítélték (1935 febr. 8.). A szovjet kormány kezdeményezésére a cári csapatok által zsákmányolt 1848–49-es honvéd zászlókért cserébe kiadták a SZU- nak (1940. okt. 31.). 1941–44-ben a SZU-ban élő m. kommunista emigráció vezetője volt. A m. hadifoglyok között folyó antifasiszta politikai munkát irányította, szerk. a moszkvai Kossuth Rádió adásait. – 1945. jan.-ban tért haza, az MKP főtitkára lett. A Nemzeti Főtanács tagja (1945. nov. 2.–dec. 7.), miniszterelnökh. – állammin. (1945. nov. 15.–1949. szept. 5.), a min.-elnöki teendőket ideiglenesen ellátó állammin. (1946. febr. 1.-febr. 4.); a miniszterelnöki teendőket ellátó miniszterelnök-h. (1947. máj. 13.–máj. 31.) volt. Az MKP-MSZDP egyesülése (1948. jún. 13.) után az MDP főtitkára, majd 1953. jún.-tól a párt első titkára. A Minisztertanács elnökh.-e (1949. szept. 5.–1952. aug. 14.), a Minisztertanács elnöke (1952. aug. 14.–1953. júl. 4.). A népi demokratikus forradalom győzelméért, a proletárdiktatúra kivívásáért, a szocialista építés megkezdéséért folyó harc időszakában a párt népszerű vezetője volt. – A munkáshatalom megteremtése után személye körül kultuszt alakított ki, súlyos politikai hibákat követett el. Szektás irányvonala a politikában, dogmatikus állásfoglalásai az ideológiában, gazdaságpolitikai voluntarizmusa katasztrofális károkat okoztak, megrontották a párt és a tömegek kapcsolatát. Döntő felelősség terheli a törvénysértő perekért, amelyeket kezdeményezett, és amelyeknek ártatlan emberek tömegei, köztük a munkásmozgalom harcosai sorra estek áldozatul, ártatlanul. A szocialista építés során elkövetett hibáit az MDP Központi Vezetőségének 1953. jún. 27–28-i ülése bírálta meg. A jobboldali elhajlás elleni harcra való hivatkozással megkísérelte a szektás-dogmatikus politika visszaállítását (1955. márc.). Mivel gátolta a törvénysértő bírósági eljárások felülvizsgálatát, igazolni igyekezett korábbi hibás cseleketedeit, útját állta a szektás-dogmatikus politika következményei felszámolásának, az MDP Központi Vezetőségének 1956. júl. 1–2-i ülése leváltotta első titkári tisztségéből és kizárta a Politikai Bizottságból. 1956. júl.-tól haláláig a SZU-ban élt. A forradalom leverése után párttagsági jogait felfüggesztették. Az MSZMP Központi Bizottságának 1962. aug. 14–16-i ülése tevékenységének, magatartásának mélyreható bírálata alapján kizárta a párt tagjai sorából. – M. Válogatott beszédek és cikkek (4. bővített kiadás, Bp., 1955). – Irod. Balogh Sándor–Izsák Lajos: Pártok és pártprogramok Mo.-on (Bp., 1977); A magyar forradalmi munkásmozgalom története (III., Bp., 1970); A magyar népi demokrácia története, 1944–1962 (Bp., 1978).

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

  A Tanácsköztársaság Bécsbe menekült vezetőit a magyar kormány kikérte Ausztriától. A Rákosi elleni vádiratban többek között szerepelt, hogy a budapesti posta és távíró női alkalmazottaival szemben erőszakoskodott. „Mikor az ügyész ezt felvetette, mosolyogva azt mondottam neki: sajnálatomra ez csak aljas rágalom." Egy Münchenben kiadott 1962-es könyv azt állítja RM igazi titka egy törvénytelen gyermek. A fattyú elmondja, az anyja férje trippert kapott, és RM az asszony zaklatott „lelkiállapotát kihasználva" ejtette teherbe. A nagy ember zabigyereke RM esetében is kitaláció. Pedig elkelt volna egy ilyen viszony RM kopár életében.

  Állítólag 1918–19-ben volt egy Flamm Mária nevű – és későbbi feleségére hasonlító – menyasszonya. Egy szavahihető visszaemlékezőnek maga a hölgy beszélt a tervezett házasságról, de ezen túl se a tervnek, se a hölgynek nincs más nyoma. 1920 nyarán, amikor RM megérkezett Petrográdba, az utcán utána fordult a kiütéses tífusz miatt tövig levágott hajjal járó lányoknak. A háború, a hadifogság úgy kaphatta derékba 1914-ben a huszonkét esztendős ifjút, hogy egyetlen sugárzó szerelme sem volt. Első emigrációja éveiben (1919–1924) internálása után annyit utazott titokban, hogy ez szinte kizárta a tartós viszonyt. Ám 1925-ös budapesti lebukása után kiderítették, hogy Braun Vilmos (ez volt RM egyik álneve) nyáron a velencei Venier Panzióban lakott nyolc napon át. Méghozzá egy hölggyel (Reich Gabriella) meg egy másik úrral, és budapesti művészeknek adták ki magukat. Azt nem tudjuk, hogy a hölgy a két férfi közül kivel lakott.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 Noha a zsidó közösségeket általában erős összetartás jellemzi, a kommunista mozgalom eltorzította ezt az erényt. Ebben sem maradtak zsidók. Mindent feladtak az ügyért. RM például nem emelt szót a gulágra hurcolt, bolgár sógora érdekében. A bolsevikoknak csak akkor számított a család – hogy ki kinek a fia-borja, barátja –, ha elvtársai bíróság elé állították. Mert akkor a rokonoknak, barátoknak sem volt kegyelem. RM „mindig másokra irányuló figyelme" is leginkább az ellenségre korlátozódott.

  Persze nem egyetlen tényező formálta őt Rákosi Mátyássá. A neves szegedi főrabbi, Lőw Immánuel magához hívatta a frissen érettségizett Rákosit, és hosszasan szidta az általános választójogot. Mikor a fiú megkérdezte, miért épp őt győzködi erről, azt válaszolta: „Mert magából politikus lesz." Hiába mondta, hogy eszébe sincs, az nem pálya, ő vegyésznek készül, a főrabbi kitartott véleménye mellett.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 A történet nem csupán arról szól, hogy valaki megsejtette, a tizennyolc éves ifjú mire termett, hanem arról is, hogy ez a jó szemű és őt számon tartó ember a zsidó főrabbi volt. Említettük már, hogy RM visszaemlékezésében elhallgatja a származását, az anyja nevét nem említi, az apjáét pedig meghamisítja. Tanulmányt lehetne arról írni, hogy visszaemlékezése négy vaskos kötetében miként foglalkozik a zsidókkal, a zsidósággal: szinte kizárólag kívülállóként beszél róluk. Családja pusztulása a kivétel. Arról beszámol, hogy apja a mauthauseni lágerban halt meg kiütéses tífuszban. Bátyja, Béla ugyanaznap, ugyanott pusztult el, és Bergen-Belsenben lelte halálát a húga, Hajnal, akit a budapesti hadbíróság mint kommunistát 12 évre ítélt. Magával szemben szófukarabb. Mellékesen említi például, hogy a Galilei Körben szép számmal vettek részt „nemzetiségi hallgatók", köztük „a szegény zsidók egyetemre került gyermekei, akik az ország elmaradottsága és jócskán megmaradt feudális csökevényei következtében radikalizálódtak" (a zsidóság a Szovjetunióban volt nemzetiség). Ír arról is, hogy Magyarországon a zsidók nem élveztek jogegyenlőséget, ami a mélyreható változások hívévé tette őket, ám saját magát ekkor is kihagyja a képből. Megemlíti, hogy a zsidókérdés „a magyar munkásmozgalomban mindig komoly szerepet játszott", ám a kommunista mozgalomhoz vezető útját, saját radikalizálódásának folyamatát nem elemzi, talán azért sem, mert amint később látni fogjuk, több benne a véletlen, mint a tudatos elem. Egyébként a kommunista mozgalomban nem törődtek azzal, hogy valaki zsidó-e vagy sem – ennek semmi jelentősége –, amíg csak rá nem került a célkereszt. Egészen addig a pillanatig fölötte álltak ennek a kérdésnek. RM sem elemezte, hogy ez miért nem fontos, ha mégis az. Ötvenéves koráig – amíg távol volt a hatalomtól – nem is igen foglalkoztatta a származás. A börtönben is tagadta, hogy zsidó. De 1940 után Moszkvában új helyzet fogadta. Ha nem is vált antiszemitává, belátta, hogy a zsidók egy része világpolgár, rokonaik vannak erre is, arra is... Szóval: gyanúsak. Ő persze, akárcsak társai, nem tekintette zsidónak magát. Nem is kötődött semmiféle zsidó hagyományhoz (a családjához sem). Zsidó voltából benne leginkább csak a komplexus maradt, gátlások összessége, nehogy zsidónak tartsák. Neki nem számított, milyen családba született. Mások esetében viszont döntőnek tartotta. Ha csak tehette, megakadályozta a zsidók vezető posztba kerülését. (Még Moszkvából megírta Vas Zoltánnak, hogy a származása miatt ne számítson vezető tisztségre.) Végtére is kinek fontos, hogy négy-öt évtizeddel korábban vallásos vagy kispolgári szülei milyen névre keresztelték, és hogy keresztelték-e? (Egy mondat egy Rákosinak írt levélből: „Meghalt az öreg Klein bácsi, Kelen és Korvin Ottó apja.") Varga Béla leírta, már a Parlament elnöke volt, amikor Romániából hatvan Nyugatra menekülő zsidót elfogtak és lecsuktak. Kérte Rákosit, engedjék őket letelepedni, vagy Nyugatra. RM „indulatos lett, és láttam, hogy nagyon nehezen türtőzteti magát. Csitítottam... Rákosi nem engedett, szidalmazta a szerencsétlen embereket, és magából kikelve zsidózott. Erre én is felemeltem a hangomat, és a párbeszéd egyre forróbbá vált. Rákosi azt mondta, nem zsidó. Erre én azt mondtam neki, de édesanyád zsidó volt, és ne tagadd meg a te anyádat. Erre Rákosi otthagyott."

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 Oroszországi emlékei felidézése közben vigyáz rá, nehogy kiderüljön, hogy az 1917-es orosz forradalom nem ragadta úgy magával, mint megannyi társát, és ennek a jelentőségét késve ismerte fel. Leírja, hogy a Zsolnán őt meglátogató apja dorgálására azt felelte, nem azért jött haza, hogy ismét bevonuljon, és a monarchiáért harcoljon! Apja megrettenve kérdezte, bolseviki lett? „A feleletet minden szó nélkül leolvashatta az arcomról."

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Összefoglalva: az adai kereskedő izgága, ám túlélésre nevelt fiát, ha az első alkalommal nem is kapta el a forradalmi hév, azért a messiásra – a szabadságra és nemzetközi testvériségre – vágyakozó szegény zsidóság radikális változásra fogékony részéhez tartozott, azok közé, akik végül is ilyen-olyan szerepet játszottak az európai baloldali mozgalmakban. Őt is magával ragadja a századelő forradalmi hulláma, csak nem a hullám oroszországi taraján. Zsolnáról hazatérőben, Budapesten az első útja a Galilei Körbe vezetett, de csak a lepecsételt ajtóba ütközött: a kört januárban betiltották.

  Szabadkán jelentkezett az ezredénél, és megkapta fogoly-szabadságát. Majd állítólag tiszti egyenruhában elment a bankba, és felvett ötezer korona kölcsönt gyümölcsszállító kosarak vásárlására. A bankigazgató később elmondta RM apjának, nem érti, hogyan adhatott egy fiatal tisztnek minden garancia nélkül ennyi pénzt... Az üzleten pár hónap alatt annyit keresett a család, hogy megvették Szabadka egyik legszebb házát, és az apja vagonszámra szállította a gyümölcsöt. E „kapitalista" történetről RM hallgat, csak a Florrynak küldött barackot említi. De szokásához híven elszólja magát. Leírja, hogy júliusban – nem tudni, miért – Bécsbe utazott. Csak arról ír, hogy az osztrák fővárosban „élelemért mindent meg lehet kapni", ám a csempészet miatt a határon rendkívül szigorú még a tisztek ellenőrzése is. Emiatt talán semmit sem tudott tenni az apja üzletéért (bár sógora, Csillag Miklós szerint az öreg vagonszám szállított például paradicsomot Bécsbe). Viszont a közelgő „szerb megszállás" miatt figyelmeztette az apját, hogy Szabadka határváros lesz, tartós pangás áll be, befellegzik a nagy vásároknak, így a sátorfakölcsönzésnek is; a sátorfákat tanácsos lenne eladnia...

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------http://mult-kor.hu/20130215_rakosi_vonyitott_1962es_kihallgatasan