János Arany

Származása

Az Arany család ősi fészke Köleséren található, innen költöztek előbb Nagyfaluba, majd Szalontára; első földjüket és nemességüket Bocskai Istvántól kapták, címerüket I. Rákóczi György adományozta 1634-ben, de ezt elvesztették, amikor Mária Terézia 1745-ben herceg Esterházy Antalnak adományozta a hajdúvárosokat. A nemeslevél birtokában a família 1778 óta külön pereskedett jussáért, de nemességüket jogi úton sem sikerült visszaszerezniük.

Gyermekkora

Nagyszalontán született vagyontalan nemesi családban. Kilenc testvére volt, de abból csak egy (Sára) élt akkor, amikor ő született, mert abban az időben rengeteg betegség pusztított. Szülei, Arany György és Megyeri Sára földművelők voltak. A család eredetileg nemesi jogokat kapott I. Rákóczi György erdélyi fejedelemtől, de ezt Arany születésekor már nem ismerték el, és a nemeslevél birtokában, perrel sem tudták többé visszaszerezni.

Szüleinek késői és egyetlen fiúgyermeke volt; amikor született, nővére már rég férjhez ment. Szülei hívő reformátusok voltak, és így János fiatal korától békés, csendes környezetben nőtt fel, idős szüleivel, és ez is magyarázhatja csendes komolyságát. Tanulékonysága korán feltűnt: mire hatévesen Szalontán iskolába került, már nemcsak tökéletesen olvasott, de már ismert bibliai történeteket, énekeket és a könnyű irodalom termékeit. Már iskolai évei alatt közismert kis poétája volt Szalontának.Gyermekkori tanulékonyságát a felnőttként elért sikerei is bizonyítják.

Iskolaévei

Szalontai iskolaéveinek (1823–1833) végén, hogy szülei anyagi helyzetén könnyítsen, a tanulás mellett tanított is, és az iskolában lakott. Debrecenbe utazott, hogy ott tanuljon, de mivel reményei nem váltak valóra és pénze kevés volt, ezért 1832-ben Kisújszállásra ment egy évre tanítónak. Megismerkedett a német, és a francia nyelvvel, az újabb költők műveivel. Debrecenbe visszatérve kisújszállási ajánlóleveleivel és szorgalmával hamarosan az osztály élére került, és a tanítás folytán anyagi helyzete is tűrhetővé vált. Vágyai azonban nem tanítói pályára szánták, és 1836 februárjában elhagyta a kollégiumot.

Színészként

Tanárait meglepve egy debreceni színitársulathoz csatlakozott, majd a színitársulat hirtelen távozásával őt is magukkal hívták, így vándorolni kezdett a társulattal, és megtapasztalta az egyre érezhetőbb nyomort. Máramarosszigetig jutottak, mikor egy éjszaka álmában halottnak látta édesapját, ezért hazaindult, gyalog. Mikor hazaért, megtudta, hogy apja megvakult, és két héttel később anyja meghalt – ennek hatására egy ideig elhallgatott benne a költő. 1840-ben elvette Ercsey Juliannát, akitől 2 gyermeke született (László, Juliska). László később bankárrá, népköltészeti gyűjtővé, kitűnő költővé, és irodalomtudóssá fejlődött. Ezekre Arany nagyon büszke volt. Egyszem lánya viszont fiatalon meghalt egy szülésben. Életét adta egy új életért. Amikor Arany verset kezdett írni lánya emlékére, a negyedik sor után megakadt, s ezt írta füzetébe a folytatás helyett: "Nagyon fáj! nem megy!" A családi életében bekövetkezett súlyos csapások miatt egy ideig úgynevezett szünetelt költő lett.

Toldi

Arany János 1845-ben kezdte írni az Elveszett Alkotmányt, amit beküldött a Kisfaludy Társaság vígeposz-pályázatára, és a pályadíjat el is nyerte, bár Vörösmarty bírálta hexametereit. Vörösmarty bíráló szavai további munkára késztették Aranyt. 1846-ban a Kisfaludy Társaság újabb pályázatot írt ki. Ezt a pályázatot Erdélyi János készítette elő, s az ő utasítására vették fel a követelmények közé a népies formát. A pályázat szövege: „Készítessék kőltői beszély, versben, melynek hőse valamelyt, a nép ajakain élő történeti személy, pél.: Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen. Beküldés határnapja :nov. 26. 1846. Jutalma 15db arany.” A Toldi már egyöntetű győzelmet aratatott, s nem csak a pályadíjat nyerte meg (1847. február 6-án, amikor a társaság a kitűzött 15 aranyat kivételesen húszra emelte), hanem bírálói ámulatát is. Egyszerre ünnepelt költő lett, jeles írók figyelme fordult feléje, és Petőfi volt az első, aki üdvözlésére sietett. Egy évre rá a Kisfaludy Társaság is tagjai közé választotta.

Ezidőtől kezdve folyamatosan írogatott az Életképekbe és a Pesti Divatlapba kisebb költeményeket. 1847-ben készítette el Toldi estéjét és mellette Murány ostromát. Petőfivel szoros barátság alakult ki. Levelezésük jelentős kor- és irodalomtörténeti dokumentum.

1848–49-ben néhány közéleti helyzetdalt ír (Nemzetőr dal), de nem hoz létre jelentékeny esztétikai értéket, mivel a közösségi hangnem távol áll szubjektív líraiságától. Világos után egy ideig bujdosni kényszerül, majd 1850-ben házitanító lesz Geszten, a Tisza családnál. Szemléletének ellentmondásaira jellemző, hogy a bukott forradalmat kétféleképpen értékeli: elégikusan és ironikusan.

1851-ben Arany tanár a nagykőrösi gimnáziumban. A hely parlagiassága feloldhatatlan ellentmondásba kerül tehetségével. Csak 1860-ban sikerül felköltöznie Pestre. Belső feszültsége lírai versek írására ösztönzi. Lírája ebben az évtizedben bontakozik ki legsokoldalúbban. Mélyen átéli a polgárosodó világ elidegenedését.

Toldi szerelme

1879-ben készült el Toldi szerelme című elbeszélés tizenkét énekben, amelynek kiadása két hónap alatt elfogyott. A Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság is jutalmával tüntette ki. Élete végén Arany nagyobb vállalkozásai közül csak a Toldi szerelmét fejezte be.

Toldi estéje

Arany János emlékpad, "Toldi estéje"

(Alsógöd-Városvédők Egyesülete[1])

Aranyt a bukott forradalmi korszak írójának szokás tartani. Igaz, a forradalom alatt lapot is szerkesztett (Nép Barátja), a szabadságharc ügye mellett végig kitartott, s mélyen átélte a bukás tragikumát. Rezignációja világlátásából is szervesen következett. Nemcsak a Toldi estéjére hivatkozhatunk, hanem A rab gólyára is.

Betegsége és halála

Ettől fogva egész haláláig keveset dolgozott, mert egészsége meggyöngült: 1868-ban veszélyes máj- és bélgyulladást állapítottak meg. 1870-ben operálták, és több epekövét távolították el. Hallása és szeme is gyöngülni kezdett, de gondos étrendjének köszönhetően néha még hivatalos állását is folytatta.

Az 1870-es évek során befejezte a Hamlet és a János király fordítását, lefordította Arisztophanész összes műveit, elkészült a Bolond Istókkal, valamint megírta Őszikék című ciklusát, s bevégezte a Toldi-trilógia középső részét, a Toldi szerelmét.

Betegsége 1878 áprilisában jelentkezett ismét súlyosabb alakban, és 1882. október 10-én a Petőfi-szobor avatásán tüdőgyulladást kapott. Ettől kezdve állapota fokozatosan romlott, és 1882. október 22-én elhunyt. 1882. Október 24-én temették el.

Műveinek teljes gyűjtéményét a költő halála után csakhamar megindította régi kiadója, Ráth Mór: összes munkáit 8 kötetben 1884–1885-ben, hátrahagyott iratait és levelezését pedig a fia, Arany László szerkesztésében és jegyzeteivel, négy kötetben 1887–1889-ben adta ki. Arany János ércszobrát a költő műveiből vett alakokkal Stróbl Alajos mintázta, a Nemzeti Múzeum előtt állították fel és 1893 tavaszán leplezték le.