Follow
(for Hungarian see below)
from wiki
Szepes (Slovak: Spiš; Latin: Scepusium, Polish: Spisz, German: Zips) was an administrative county of the Kingdom of Hungary, called Scepusium before the late 19th century. It now lies in northeastern Slovakia, with a very small area in southeastern Poland. This article only covers the history of Szepes when it was part of the Kingdom of Hungary (approx. 11th century – 1918). For a complete history of the region and for the current region, see Spiš. Szepes county shared borders with Poland and with Slovakian counties as follows: Liptov, Gemer, Abov and Šariš. After the late 18th century dismemberment of Poland, the border was with the Austrian province of Galicia. Its area was 3,668 km² in 1910. The county became part of Czechoslovakia, apart from a very small area now in Poland, after World War I, and is now part of Slovakia (and Poland).
The original seat of government of Szepes county was Spiš Castle, which was constructed in the 12th century. Unofficially from the 14th century, and officially from the 16th century, until 1918 the capital of the county was Levoča.
From the beginning of the 15th century, the county was subdivided into three processuses. The number was changed to four in 1798. In the second half of the 19th century, the number of processuses (districts) was increased.
In the early 20th century, the subdivisions of the county Szepes/Spiš were (town names first in Hungarian, then in Slovak, then in German):
- Districts (járás)Capital
- Gölnicbánya Gölnicbánya, Gelnica, Göllnitz
- Igló Igló, Spišská Nová Ves, Zipser Neudorf
- Spišská Nová Ves District (Slovak: okres Spišská Nová Ves) is a district in the Košice Region of eastern Slovakia. The district in its present borders was established in 1996. Administrative, economic and cultural center is its seat Spišská Nová Ves. The district borders Gelnica District and Rožňava District in the south and Poprad District, Prešov District and Levoča District in the north.
- Az Iglói járás (Okres Spišská Nová Ves) Szlovákia Kassai kerületének közigazgatási egysége. Területe 587 km², lakosainak száma 93 516 (2001), székhelye Igló (Spišská Nová Ves). Területe nagyrészt az egykori Szepes vármegye területére, kis rész az egykori Gömör-Kishont vármegye területére esik.
- Késmárk Késmárk, Kežmarok, Käsmark
- Lőcse Lőcse, Levoča, Leutschau
- Ólubló Ólubló, Stará Ľubovňa, Lublau
- Szepesófalu Szepesófalu, Spišská Stará Ves, Zipser Altendorf
- Szepesszombat Szepesszombat, Spišská Sobota, Georgenberg
- Szepesváralja Szepesváralja, Spišské Podhradie, Kirchdrauf
- Urban districts (rendezett tanácsú város)
- Gölnicbánya, Gelnica, Göllnitz
- Igló, Spišská Nová Ves, Zipser Neudorf
- Késmárk, Kežmarok, Käsmark
- Leibic, Ľubica, Leubitz
- Lőcse, Levoča, Leutschau
- Poprád, Poprad, Deutschendorf
- Szepesbéla, Spišská Belá, Zipser Bela
- Szepesolaszi, Spišské Vlachy, Wallendorf
- Szepesváralja, Spišské Podhradie, Kirchdrauf
The southern part of Szepes was conquered by the Kingdom of Hungary at the end of the 11th century[citation needed], when the border of the Kingdom ended near Kežmarok. The royal county of Szepes (comitatus Scepusiensis) was created in the second half of the 12th century. In the 1250s, the border of the Kingdom of Hungary shifted to the north to Podolínec and in 1260 – in the northwest – to the Dunajec river. The northeastern region around Hniezdne and Stará Ľubovňa (the so-called "districtus Podoliensis") were incorporated only in the 1290s. The northern border of the county stabilized in the early 14th century. Around 1300, the royal county became a noble county.
The subsidiary of the Hungarian Chamber (the supreme Habsburg financial and economy institution in the Kingdom of Hungary) responsible for eastern Slovakia and adjacent territories (i.e. not only for Szepes) was called the Szepes Chamber (Zipser Kammer in German), and it existed from 1563 to 1848. Its seat was the town of Kassa, today Košice, sometimes Eperjes, (today's Prešov). Counts of Szepes
The rulers of the county were from the following Hungarian noble families:
Zápolya (1464–1527)
Thurzó (1531–1636)
Csáky (1638–1848)
==Hungarian from wiki==
Szepes vármegye (szlovákul Spiš, németül Zips, lengyelül Spisz, latinul Scepusium) közigazgatási egység volt a Magyar Királyság északi részében. Területe jelenleg Szlovákia és Lengyelország között van felosztva.
Az egykori vármegye területét nagyrészt hegyvidék alkotta. Területéhez tartozott lényegében az egész Magas-Tátra. Ettől délre található a Szepesi-síkság. Egykori területén fekvő további hegységek a Szepesi-Magura és a Lőcsei-hegység. Keleten és délen a Branyiszkói-hegység, a Kassai-hegység, a Fekete-hegyek és a Rozsnyói-hegység határolták. Legfontosabb folyói a Hernád és a Gölnic.
Északról Ausztria Galícia nevű tartománya, keletről Sáros vármegye, délről Abaúj-Torna és Gömör és Kis-Hont, nyugatról Liptó vármegye határolta. Történelem Wiki letter w.svg Ez a szakasz egyelőre erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
A vármegye területe a 11. században lakatlan vagy gyéren lakott erdőség volt. A magyar népesség (gömörőrök) a 12. században kezdett Gömörből és Tornából betelepülni, majd őket követték a szászok és a szlávok. Területe eredetileg Borsod vármegye része volt és a 12. század végén, a tornai erdőispánság szervezésével párhuzamosan kezdődött a megyeszervezés. Teljesen kiépült királyi várszervezet és várbirtok azonban nem jött létre, az első ispánt 1216-ból ismerjük. Végül szilárd királyi vármegyei előzmény nélkül a 13–14. század fordulóján jött létre a nemesi vármegye.[3]
1412-ben Luxemburgi Zsigmond magyar király tizenhárom szepesi várost elzálogosított Lengyelországnak. Ezek csak 1772-ben, Lengyelország első felosztásakor kerültek vissza Magyarországhoz. Élükön sztaroszta (kormányzó) állt, aki nem avatkozott belső életükbe.
Az törökök támadása nem érintette a területet. Lengyelország területe 1655 és 1660, majd 1700 és 1709 között svéd megszállás alatt volt, de a svéd seregek egyik esetben sem mertek a Szepesség területére lépni, nehogy Béccsel is háborút kockáztassanak. Az 1920-ban Lengyelországhoz csatolt terület
Az 1848-as forradalomtól eltekintve történelme viszonylag békés volt. Területét 1918-ban elfoglalta a csehszlovák hadsereg, majd 1920-tól hivatalosan is a Csehszlovák Köztársaság része lett, eltekintve néhány északnyugati falvától, melyeket Lengyelországhoz csatoltak: Dercsény, Feketebérc, Frigyesvágása, Szepesgyörke, Szepesmindszent, Bélakorompa, Kislápos, Alsólápos, Felsőlápos, Nedec, Újbéla, Répásfalu, Újterebes. A nagyobb rész második világháború idején a független Szlovákia része volt, az I. bécsi döntés nem érintette területét. Később az újra létrejött Csehszlovákia, majd az 1993-tól független Szlovákia Eperjesi kerületének része. Északi, Lengyelországhoz csatolt kis körzete a Kis-lengyelországi vajdasághoz tartozik. A szepesi szászok Az egykori Szepes vármegye fekvése a mai Szlovákián belül
A 12–13. században szász lakosság telepedett le a vármegyében. Legelső csoportjuk még III. Béla király uralkodása idején, az 1180-as években érkezett. Mindenesetre, Késmárkon 1190-ben már jelen voltak. A Szepesség német Zips elnevezése alapján cipszereknek nevezett szászok a középkori vármegye legjelentősebb gazdasági és kulturális szereplői voltak. A betelepített szászok vezetője Arnold, a Görgey-család első ismert őse, kinek Arnold nevezetű fia töltötte be a főispáni tisztet. A tatárjárás idején az ő Jordan nevezetű fia menekítette Szepesség lakosságát a hegyekbe.[4] Miután a tartományurak ellen harcoló I. Károly hadait 1312-ben az Amadék és Csák Máté serege a Szepességbe szorította, a szepesi szászok a király mellé álltak, s az oldalán harcoltak a rozgonyi csatában. A szászok letelepedésük kezdete óta érvényes kiváltságait I. Károly 1317-ben megerősítette, mely szerint saját törvényeik és hatalmi szerveik felett a vármegye főispánja csak névleges hatalmat gyakorolt. 14. századi fénykorukban a 24 város szövetséget hozott létre. A 15. század közepén Jiskra rablóhadjáratai pusztítottak a térségben. A 16. század közepétől kezdődően a szászok többsége a németországi reformáció hatására felvette az evangélikus vallást. A 17. században az egyre növekvő gazdasági terhek és az ellenreformáció hatására kezdetét vette a német lakosság elköltözése, s helyükre szlovák telepesek érkeztek. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc támogatására cipszer ezredet hoztak létre. Fennmaradt kiváltságaikat II. József rendeletei és az 1876. évi közigazgatási reform teljesen felszámolták.[5] Lakosság Zsgyár falu a Bélai-havasok lábánál
A vármegye lakossága 1891-ben 163 291 lakos volt, ebből:
93 214 (57,1%) szlovák
44 958 (27,5%) német
17 518 (10,7%) ruszin
4 999 (3,1%) magyar
2 602 egyéb
A vármegye lakossága 1910-ben 172 867 lakos volt, ebből:
56,1% szlovák
22,2% német
10,8% magyar
7,1% ruszin
Közigazgatás Járási beosztás
Szepes vármegye a 19. század közepéig megőrizte négyes járási felosztását. A négy járás a megyét tagoló hegyláncok, illetve a köztük elterülő folyóvölgyek természeti tájaihoz igazodott, és északról délre a Magurai (a Szepesi-Magurán túl, a Dunajec völgyében), a Kárpátaljai (a Magura, a Magas-Tátra és a Lőcsei-hegység között, a Poprád völgyében), a Lőcsei (a Lőcsei-hegységtől délre, a Hernád völgyében) és a Hegyi (később Bányai, a Gölnic völgyében) elnevezést viselte.
A kiegyezés utáni években a járások száma kettővel nőtt: a Kárpátaljai járás keleti és nyugati fele Poprádvölgyi és Tátrai járásként élt tovább, a Lőcsei járás nyugati feléből pedig megalakult a Hernádvölgyi.
Az 1876-os megyerendezés során Szepes vármegyébe olvasztották az addig külön törvényhatóságot alkotó Szepesi 16 város kerületét,[6] továbbá Késmárk és Lőcse szabad királyi városokat, végül Gölnicbánya törvényhatósági jogú várost, mely utóbbi csak 1870-ben lett a megyéből kiemelve.
1886-tól volt a járásoknak a vármegye által kijelölt állandó székhelye,[7] addig a főszolgabíró mindenkori lakhelye számított a székhelynek. Az utolsó átszervezés 1894-ben történt, amikor két új járást szerveztek, ezzel azok száma nyolcra nőtt, egyiknek a székhelyét áthelyezték, és mindegyik nevét a székhelyéhez igazították.
1886-tól a megye járásai és azok székhelyei az alábbiak voltak:
Bányai járás (Gölnicbánya, 1894-től neve Gölnicbányai járás)
Hernádvölgyi járás (Igló, 1894-től neve Iglói járás)
Lőcsei járás (Lőcse)
Magurai járás (Szepesófalu, 1894-től neve Szepesófalvi járás)
Poprádvölgyi járás (Podolin, 1894-től neve Ólublói járás, székhelye Ólubló)
Tátrai járás (Szepesszombat, 1894-től neve Szepesszombati járás)
Késmárki járás (Késmárk, 1894-ben alakult)
Szepesváraljai járás (Szepesváralja, 1894-ben alakult)
Városai Szepes várának légifotója
Bár a Szepesség már a középkor óta egyike volt Magyarország legvárosiasodottabb vidékeinek és 1870-ben 19 város volt a területén, Szepes vármegyéhez mégsem tartozott egyetlen város sem. A Szepesi 16 város kerülete ugyanis 1876-ig külön törvényhatóságot alkotott, és ugyanígy nem tartozott a vármegyéhez a területén fekvő két szabad királyi város, Késmárk és Lőcse sem, ráadásul 1870-ben a megyétől független törvényhatósági jogú várossá alakult Gölnicbánya is. A polgári közigazgatást megalapozó 1870-es és 1871-es törvények alapján a szepesi 16 város mindegyike rendezett tanácsú várossá alakult.
Az 1876-os megyerendezés során került sor a Szepesi 16 város kerületének a vármegyébe olvasztására és ugyanekkor szűnt meg Késmárk, Lőcse és Gölnicbánya különállása is. Ekkor rövid ideig 19 rendezett tanácsú város tartozott a megyéhez, ami rendkívül nagy szám volt, messze több, mint bármelyik más megyében. (1877-ben Magyarországon, nem beleértve Horvátországot és Fiumét, 155 város volt).
A rendezett tanácsú városokra azonban a törvény olyan többletfeladatokat rótt, amelyek ellátása a városi polgároktól többletadóterhet kívánt, ezért azt is megengedte, hogy a kisebb népességű és gazdasági erejű települések önként lemondjanak e rangról és nagy-, esetleg kisközséggé alakuljanak. Ezzel a lehetőséggel a szepesi városok sokkal nagyobb arányban éltek, mint az ország más részein lévők, közülük csupán hét vállalta folyamatosan a kiemelt ranggal járó terheket.
Szepes vármegye rendezett tanácsú városai 1876 és 1920 között az alábbiak voltak.
1882 előtt végleg községgé alakultak:
Duránd
Felka
Mateóc
Ménhárd
Ruszkin
Strázsa
1882 és 1888 között végleg községgé alakult:
Gnézda
1891-ben végleg községgé alakultak:
Podolin
Szepesszombat
Átmenetileg községgé alakultak:
Ólubló (1891-ben nagyközséggé, 1901-ben újra várossá, majd 1910-ben végleg nagyközséggé alakult)
Leibic (1891-ben nagyközséggé, majd 1894-től újra várossá alakult)
Szepesbéla (1891-ben nagyközséggé, majd 1900-tól újra várossá alakult)
Mindvégig városok voltak:
Késmárk
Lőcse
Gölnicbánya
Igló
Poprád
Szepesolaszi
Szepesváralja