Losonc (SK Lučenec, németül Lizenz, latinul Lutetia Hungarorum) város Szlovákiában (a town in the Banská Bystrica Region of south-central Slovakia)

Pál Ráday Nógrád vármegyei protestáns köznemesi családból származott, apja Ráday Gáspár (†1711) Pest vármegyei alispán, anyja Libertsey Rozália (†1702). 1703-ban eljegyezte az evangélikus Kajaly Klárát (1690–1741. január 8.), Kajaly Pál és Fáy Borbála leányát. Az esküvőt már ekkor megtartották, de miután hitvese még csupán 13 éves volt, a lakodalomra jóval később, 1705. január 13–16-án került sor Gács várában. Gyermekeik: Ráday Gedeon (1713–1792), Ráday Eszter (1716–1764)

János Klamarik, Dr (Losonc, 1832. február 7. – Besztercebánya, 1898. október 8.) pedagógus, a középiskolai oktatás államtitkára.

Zoltán Tildy (Losonc, 1889. szeptember 18. – Budapest, 1961. augusztus 3.)[1] református lelkész, politikus, miniszterelnök, majd köztársasági elnök.

Sacher család ld Peter I. Hidas "A losonci Sacher család története"

Hidas Péter édesanyja, Sacher Irén nagyapjának dédnagyapja, Sacher Farkas 1720 körül vándorolt Magyarországra Morvaországból. A Sacherek nevüket az ószövetségi zsidó próféta, Zakariás nevéből származtatják. Balassagyarmaton és a ma már szlovákiai Losoncon 214 évig laktak. Ez az ö történetük. Egy nógrádi történet.

Samuel Sacher

Sacher család ld Peter I. Hidas "A losonci Sacher család története"

Hidas Péter édesanyja, Sacher Irén nagyapjának dédnagyapja, Sacher Farkas 1720 körül vándorolt Magyarországra Morvaországból. A Sacherek nevüket az ószövetségi zsidó próféta, Zakariás nevéből származtatják. Balassagyarmaton és a ma már szlovákiai Losoncon 214 évig laktak. Ez az ö történetük. Egy nógrádi történet.

Samuel Sacher

Can you tell me more about yourself Gabor?

Peter I. Hidas, I have not too much connection to Losonc - I would love to have chat in the Hungarian Coffee Corner (http://www.geni.com/discussions/149497)

szivesen párbeszédelnék:

Hungarian Coffee Corner (http://www.geni.com/discussions/149497)

Aki a varosiadasban tortenetet irta, a losonci zsidosag letezeserol teljesen megfeledkezett.

Lucenec is first mentioned in a document dated 1262.

During the Turkish invasion, it was heavily damaged, and only in the second half of the eighteenth century, after the Turks were repelled, did Lucenec gradually make progress.

The majority of the population worked as leather and shoe craftsmen, but there was some trading in farm products. In the middle of the nineteenth century some factories were established there, mainly for processing agricultural products. At the end of the century a large ironworks was established, which employed 1,600 workers.

During the period of the Czechoslovakian Republic, Lucenec was depressed. Some of the factories closed, and there was widespread unemployment. In the census of 1930, about a third of the residents registered themselves as Hungarians, and the rest as Slovakians and Jews. On Nov. 2, 1938, Lucenec was annexed to Hungary, and in March 1944 the Nazis occupied the town. On January 14, 1945 it was liberated by the Soviet Army.

A 1725 document mentions the first Jews, a father and son who had come there two years previously from Moravia. In 1727 the city authorities cancelled an earlier ban on Jews settling there, by the order of the Novohrad administration. It seems that there were no Jews for many years afterwards, as we learn from details of the 1768 Jewish district census. Some Jewish families who lived in the suburb of Tuhar, in the area of the estate of the aristocrat, Josef Silashy, are first mentioned in 1804.

Israel Wohl, apparently the leader of the Jewish community, asked the nobleman to permit more Jews to settle on his property. Apparently he received a positive answer, for in 1822 Jewish families were already settled in a suburb of Tuhar. Wohl established a Hevra Kadisha and a Jewish community. It employed a slaughterer who was also a melamed.

In the early years Jews prayed in a private house. In the 1830's the community established a small synagogue. More Jews settled in Lucenec in the 1840's, and in 1843 there were 47 families (133 people), and 53 lived in the area of Lucenec.

Jews from 12 settlements in the area belonged to the community. The number of Jews in Lucenec and surrounding areas grew. In 1848 there were 73 families in Lucenec: 14 of them from Moravia and Czechoslovakia, and the rest from various places in Hungary.

With the rapid growth of the number of Jews, the community developed too. In 1847 a cheder opened, with 13 children. In 1851 a private Jewish elementary school was established, and its curriculum included general subjects.
After it closed in 1863, the community opened its own elementary school, with about 130 pupils. The first rabbi of the community was Rabbi Moshe Hoegyes. The majority of the Jews of the suburb gradually moved into the city, and the two Jewish groups merged into one community, whose leader was Moshe Shneck.

That year the rabbi was Chaim (Heinrich) Moshe Goldzier, an enlightened man, and a proponent of reforms in the service and the communal prayer book. The Dayan at this time was Rabbi Avraham Brown.

Rabbi Goldzier's position was a source of contention in the community. He was forced to leave the rabbinate of Lucenec, and left the city in 1858. His successor, (during the years 1859-1868) was Rabbi Yakov Koppel Zinger

The Jews of Lucenec established some welfare and mutual aid societies, including Bikur Holim, Gmilut Hesed, and a Jewish Women's Union. (When it was established in 1877, it had about 300 members). There was also a Jewish girls' society (established in 1906), a Godfathers' Society (established in 1910), and some other societies.

In 1849, under the rabbinate of Hoegyes, there was a fire in the synagogue that burned up everything inside, including the Torah scrolls and the archives.
In 1867, when Albert Schmiedel headed the community, a Moorish -style synagogue in was opened in Lucenec. Its interior furnishings reflected the taste of the Reform Movement. Some Lucenec Jews who had opposed prayer and worship reforms left the community and conducted separate prayers. In 1868 the community had Albert Schmiedel represent the Jews of the district in the Hungarian Jewish Congress in Budapest. During the Hungarian Jewish split in 1869 the community of Lucenec defined itself as Status Quo, and in 1870 it joined the Neolog Movement. On the other side, those who left organized an independent community, and in 1880 it gained the recognition of the authorities in their community.

The book of statutes of the main community was promulgated in 1878, and updated in 1896. The cemetery in Lucenec was a joint venture, but every community had its own section. In 1871 the cemetery was enlarged and in 1909 it was closed for burial, when a new cemetery was opened nearby.

In 1881 the Neolog community opened a new elementary school with five classes. Its director was Josef Dumbar, and 242 children studied in mixed classes of girls and boys in 1884. The Orthodox community also opened an elementary school of its own in 1875. In the local Gymnasium (i.e. high school) the Jews were 40% of the total (although the Jewish part of the local population was less than 20%), and some of the Gymnasium teachers were Jews.

The Neolog community was headed by Rabbi Dr. Moritz (Moshe) Diamant, who had published some very important writing, when Rabbi Yakov Kopel Zinger came to serve the Orthodox community of Lucenec. In 1883 he moved to the Trencin community, and Rabbi Tuvia Rosenthal, the author of Shoshan Emek (1884-1891) replaced him.

Dr. Shlomo Shapiro, born in Humna, rabbi of the Neolog community, who followed Diamant, wrote some important books. His successor was Rabbi Dr. Bela (Voytech) Weide, who was in Lucenec from 1902 until his death in 1926. After Rabbi Zinger, the Orthodox community was headed by Rabbi Moshe Asher Eckshtein (from 1919 was the rabbi of Cered. The Dayan and More Tzedek was Rabbi Chaim Ginsberg, the author of Yismach Lev, who was elected rabbi of the Torat Haim Society in Budapest in 1910.

In the first half of the nineteenth century, the Jews of Lucenec were very active participants in the local economy, and their contribution to its financial system was far above their percentage in the local population. In 1849 the Jews included: 19 merchants, 16 artisans, six saloon owners, plus three physicians, three teachers, a rabbi, and a shochet. In the second half of the nineteenth century, in accordance with the spread of the Jewish Enlightenment, the number of free professionals grew continuously, and played an important part in the industrialization of Lucenec. In 1854 a Jew named Scheller established a large metal processing factory, one of the first of its kind in the Empire. In 1884 Shmuel Shternlicht and Philip Shtein established a kitchenware and home oven factory. During the 1890's the Schlessinger family sawmill operated in Lucenec. In later years, Jews established more factories, among them a textile factory in a nearby town called Opatova, one of the biggest in Slovakia. Jews owned most of the local businesses. They owned 78% of the hundreds of businesses in the city, and they paid about 70% of the taxes of its population, but were only 22% of the inhabitants).

Jewish involvement in the public and social life of the city became stronger when their economic involvement increased, and the spirit of the Enlightenment spread among them. They were active in cultural institutions and in sports, public, and cultural associations, as the social gap between the Jews and the non-Jews in the city gradually diminished. Already by the end of the nineteenth century, nine Jews were members of the City Council, and Jews were also nominated to posts in economic institutions and public administration. Some held senior positions.

Some Jews who were very famous in their professions were born in Lucenec: Max Greenwald, who was later known as Mikshe Gedo (1905-1945), a mathematics professor; his contemporary, the doctor and researcher, Zoltan Brill (1905-1945); the composer William Bukovy (1932-1968); and opera singer Kato Kovach (1902-1991).

Many of the Jews of Lucenec were conscripted into the Austro-Hungarian army during the First World War, and 19 of them were killed in battle.

The Jews between the Two World Wars

In November 1918 there were anti-Jewish riots in Lucenec. There were massive assaults on Jewish homes and shops, and property was looted and destroyed. The rioters were repelled by a group of Jewish youths, headed by soldiers who had returned from the front. At the beginning of 1919, the Czechoslovakian army entered Lucenec. The army authorities arrested some of the Jewish self-defense leaders, and brought them to trial using live ammunition during the riots.

In the 1921 census there were 2,168 Jews (17.4 % of the city population). Only 524 of them defined themselves as Jewish, and the others considered themselves Slovakian or Hungarian.

The Neolog community included 480 family heads that paid the community levy in 1920. The head of the community was Karol Schneller. The annual budget was 123,000 crowns. Its regulations were updated in 1926. In 1929 the community joined the liberal community organization, Yeshurun. Its institutions included: a synagogue, cemetery, community building with apartments for the rabbi and community workers, an old age home, and a five-class elementary school that taught in Hungarian. The schoolmaster was Ignatz Barker. In the academic year 1927-1928 the number of pupils was 159, including some Orthodox children.

In 1925 a new Neolog synagogue was inaugurated in Byzantine style, seating more than 1,000. The new synagogue was one of the biggest in Slovakia, and soared above the roof line of the city.

In 1926 after the death of Rabbi Dr. Bela (Voytech) Weide, Rabbi Dr. Ludwig Kuhn was elected Neolog rabbi of Lucenec. The authorities did not ratify his nomination because he was not a Czechoslovakian citizen. For a short time Rabbi Dr. Ernst Waldman held the office. After him came Rabbi Arthur Rashovsky, author of some books of Jewish studies. (He was killed in the Holocaust in 1944.)

There were about 70 Orthodox heads of families (about 250 people) in Lucenec in the 1920's. In 1929, with the increase in Jews in the city, membership grew to 351. The community was headed by Shmuel Klein and employed two others during those years. The Rabbi was Hillel Onsdorfer, one of the Mizrachi leaders in Slovakia. Its institutions included a Bet Midrash, Talmud Torah, and a Beis Yakov school for girls. Both communities shared the cemetery and Jewish elementary school. In 1930 an orthodox synagogue, (13x 24 meters) in opened in the city. The Orthodox community also had some charitable and mutual-assistance organizations.

The 1920's were the start of the Zionist awakening in Lucenec. By 1919 branches of the General Zionists and Poalei Zion were established in the city through the initiative of Dr. Isidore Klein. A leftist group composed of members of Poalei Zion under the leadership of Dr. Alexander Hertz merged with the Communist Party in 1921. Also active was Mizrachi, the Revisionists, Maccabi Sport Association (from 1934 it was headed by Dr. Ladislav Zinger, and it had hundreds of members), and a large WIZO branch. The youth movements were: HaShomer Kadima (established in 1924, later called HaShomer HaZair), Maccabi HaZair, Betar, (established in 1929), and Bnai Akiva (from the 1930's). HaShomer HaZair established a pioneering training farm in 1928 for its older alumni as preparation for making aliyah. Some young people made aliyah before the beginning of World War II. (The Jews of Lucenec bought 250 Shekels before the Fifteenth Zionist Congress in 1927, and 136 Shekels before the Seventeenth Congress in 1931). Local Jews collected 7,600 crowns, donations to the Jewish National Fund (Keren Kayemet), for planting a grove in Eretz Yisroel. It was named for the President of Czechoslovakia, T.G. Masaryk. The members of the Orthodox community established a branch of Agudat Yisroel in Lucenec.

Headed by Dr. Oppenheimer, the Jewish national party took part in the elections to the City Council. In 1927 it was the third party in size in the city, and three of its members were elected to the city administration. In the 1938 elections, two of its representatives were elected to the city council, and the third, Gage, an engineer, was elected part of the city administration. Thanks to the influence of the Jewish members of the council, streets in the city were named for Dr. Theodore Herzl, and Rabbi Dr. V. Weide.

In these years the Jewish involvement in general public life was at its height. Generally there were ten Jewish members of the city council, and there was also a good Jewish representation in other public bodies. In the 1920's Dr. Leopold Kessler was the deputy mayor, and afterwards legal advisor to the municipality. The rabbi, Dr. Bela (Voytech) Weide, and another three Jews, were members of the municipal educational committee. The majority of doctors and lawyers were Jewish. In 1921 there were 18 Jewish lawyers, 9 doctors, a veterinarian, two pharmacists, 5 engineers, three owners of estates, and many building contractors. Among the heads of the health services, were the district physician, Dr. Giza Vildman, and the municipal veterinarian, Dr. Oygen Lantard. Head of the local sport association was Dr. Alexander David. Oygen Hertzog was the head of the Merchants Association in Lucenec. The dentist, Dr. Alexander Hertz, was one of the founders of the Communist Party in Czechoslovakia, and head of the Communist Branch in Lucenec. He was elected Deputy Head of the district, and during the 1930's represented his party in the Senate in Prague.

As in the past, at this time trade was the main source of income of the Jews, and the second most important was artisanship. In 1921 there were 147 shops and businesses, 48 workshops, and four factories that belonged to Jews. (According to the data of the local Chamber of Commerce about business licenses issued this year.)

http://www.jewishgen.org/yizkor/Pinkas_Slovakia/Slo295.html

http://www3.sympatico.ca/thidas/Hungarian-history/Tugar.html
József Szilassy Lord of Losonc-Tugár, the man who invited Jews to settle in his market-town (oppidium). The Jewish community of Losonc was established in 1808. Before that year Jews were not allowed to settle in the town so they lived in the surrounding villages and in the southern Nógrád County. The Wohl family was the first to obtain a permit to move to Losonc from the proprietor of Losonc-Tugár József Szilassy (1755-1835).[1]. A local aristocrat, Count Forgách, and Szilassy believed that bringing Jewish settlers to their lands would enhance their own wealth as well asthe economic life of the area.

A Magyar szovegbol mindez hianyzik.

feel free to add.....

A losonci Sacher család története
1725-1945
Hidas Péter I.

Mississauga, Ontario, Kanada
2010

Peter I. Hidas
A losonci Sacher család története

Hidas Péter vagyok, 1934-ben születtem Balassagyarmaton. Édesanyám, Sacher Irén nagyapjának dédnagyapja, Sacher Farkas 1720 körül vándorolt Magyarországra Morvaországból. A Sacherek nevüket az ószövetségi zsidó próféta, Zakariás nevéből származtatják. Balassagyarmaton és a ma már szlovákiai Losoncon 214 évig laktak. Ez az ö történetük. Egy nógrádi történet.

1. A tizennyolcadik század

Ausztria cseh és morva tartományában a zsidó lakosság lélekszáma folyamatosan csökkent annak következtében, hogy az antiszemita Károly, osztrák császár és magyar király 1726-ban megtiltotta az zsidó férfiak házasodását az elsőszülöttek kivételével. Akkor Csehországban 8541, Morvaországban 5106 zsidó élt. Farkas, akit ez a törvény sújtott, elhatározta, hogy Magyarországra emigrál, ahol ekkor 12000 zsidó lakott. A korábbi években már több morvaországi zsidó telepedett le Balassagyarmaton. A népszámlálás szerint 1735-1739 között a magyarországi zsidó családfők 38 %-a Morvaországban született. Az 1782. évi bevándorlás következtében a zsidó lakosság 83 ezerre nőtt. A törökök kiverése során kezdett nagyobb mértékben növekedni Magyarország zsidósága. Az első hullám az osztrák és német tartományokból érkezett a tizenhetedik század végén. A második hullám forrása a következő század elején Morva- és Csehország, főleg Nikolsburg, Göding, Ungarisch-Brod and Prossnitz. Ők világiasabbak voltak, mint az előbbiek, a német és az angol kultúrán nevelkedtek, és hajlottak az asszimilációra. Farkas leszármazottai ezt a hagyományt követték.
1729-ben Farkas a Nógrád megyei Balassagyarmaton telepedett le. Mintegy 200 kilométeres délkeleti irányú utazás után egy háromszáz éves múltú zsidó közösségben találta magát. Jól megértette magát zsidó barátaival, németül beszélt a közéletben, és héberül imádkozott a zsinagógában. A Morvaországból ide települtek, és valószínűleg Farkas is, évtizedekig tartották a kapcsolatot az „óhazabeli” rokonokkal, és üzletfelekkel.
A tizennyolcadik században Balassagyarmat a Nógrád megyei zsidóság központjává lett. A zsidó közösség gyorsan növekedett a kormányzati korlátozások ellenére. Lipót 1693-ban elrendelt korlátozása értelmében a zsidók csak kiskereskedéssel, vendéglátással, és pénzügyekkel foglalkozhattak. Azt is megtiltotta, hogy a lakhelyüktől 50 km-en belül lévő bányavárosokban lakjanak. Ezek a szabályok lecsökkentették a morva zsidók beáramlását, különösen Nógrád megyébe, ahová sokuk szerettek volna letelepedni.
Az új szabályok belföldi költözéseket is okoztak. A zsidók a „tiltott” városokból és Magyarország más részeiből rendszerint Balassagyarmatra, Losoncra, és Nógrád megye falvaiba költöztek, ahol szabadon letelepedhettek. A zsidó kereskedők újabb letelepedése 1725-ben kezdődött. Elsőként Leukó Márk jött Balassagyarmatra. Az Óvárosban magyar, zsidó, görög és szerb kereskedők éltek egymás mellett. Közülük a leggazdagabbak a megye legjelentősebb kereskedő-bankárai lettek, akik a helyi hitel ügyletek megkaparintásávl felülmúlták Besztercebánya és Losonc céhes kereskedőit. Balassagyarmat gazdasági életét fellendítette az észak-déli kereskedelmi útvonal melletti fekvése. Itt folyt az ásvány-, a fa-, a gyapjúszállítás a Felvidék és az Alföld között. Itt terelték a állatkereskedők csordáikat az északi városokba.
1746-ban 152 zsidó élt Balassagyarmaton. Ebben az évben Mária Terézia királynő elrendelte, hogy a zsidók személyenként évi két forint „türelmi” adót fizessenek, hogy elkerüljék kiűzésüket Magyarországról. Farkas és zsidó barátai ezt az adót miskárolónak, Mária Terézia pénznek nevezték. Eredetileg 1698-ban vezették, akkor hat forintot kellet családonként fizetni. Farkas idejében az évenkénti hat forint helyett már nyolc forintot fizetett a családja után, azaz két forintot fejenként. A nagyobb családot nagyobb teher sújtotta. Az élet egyre nehezebb lett.
1771-re Balassagyarmaton a zsidók száma 102 főre (26 család) csökkent. De lélekszámuk csökkenése nem járt gazdasági szerepük gyengülésével. A zsidó kereskedők és üzletemberek határozták meg a város és a szomszédos falvak üzleti életét. Gazdagságuk növekedett, és ez megkönnyítette az adóteher elviselését. A demográfiai hanyatlás hamarosan visszafordult. II. József 1783-ban szabadabb mozgást és több foglalkozást engedélyezett a zsidóknak a korábbinál. 1787-ben Balassagyarmat 2778 lakosából 529 már zsidó. A lakosság később 3692 főre növekedett. 1820-as évek végére a zsidóközösség létszáma 839.
1753-ban jegyezték be az adófizetők nyilvántartásába Sacher Farkast (Sacharia). Különböző időben különböző néven szerepelt: Sacher Farkas, Volf Sacher vagy Sacharia Farkas, ahogy a bejegyző saját nyelvén írta. A magyarok a Farkast, az osztrákok a Volf nevet használták szívesebben. 1759-ben Zichy gróf pártfogása alatt élt Balassagyarmaton. Farkas ekkor már a helyi zsidó közösség tekintélyes tagja volt. Bevallott 40 forint jövedelme után 33 forint adót fizetett. 1778-ban még mindég kereskedő (ficticium questor ~ termény-kereskedelem) volt, cserép- és agyagedényeket árult, bár hivatalosan évi jövedeleme csak tíz forintot tett ki.

Az 1775. évi adólista adataiban szerepel Sacher Ádám és Ábrahám, feltehetően Farkas fiai. Ábrahám házaló (handlé, ószeres) gyapjú és bőrkereskedő (questor cum Iana et pellium) volt. Járta az országot, gyapjú- és bőrárut vásárolt parasztoktól, és később a helyi vásárokon haszonnal eladta. A család szépen gyarapodott. 1778-ban Ábrahám éves jövedelme 52 forint volt. 1784-ben már csak gyapjúval kereskedett. Három gyermeke volt, egy fiú és két lány, de már könnyen megfizethette az akkor érvényes magas türelmi adót. Jómódú volt, bár nem olyan gazdag, mint Lebel Ábrahám, a Sacher család helybeli versenytársa. Az üzlet nem ment mindig simán. Viszályok keletkeztek. A zsidó kereskedőknek peres ügyeikkel vagy a Zsidó Tanácshoz, vagy a polgári hatóságokhoz kellett fordulniuk. Általában az előbbihez, melyet a rabbi vezetett, mint választott bíró; kivéve, ha görög vagy nem zsidó magyar kereskedőkkel volt vitájuk. A balassagyarmati zsidó közösség intézte saját ügyeit 1848-ig a Helytartósági Tanács és az alispán vagy a helybeli grófok jóváhagyásával. A Zsidó Tanács a rabbiból, két ügyvédből, két bíróból és hét ülnökből állt. Az egyik ügyvéd az alperest, a másik a felperest képviselte. Ha egy helyi zsidó ügyében másik közösség tanácsa járt el, akkor a helyi rabbi társelnökként közreműködött.
Sacher (Sachar) Ádám valószínűleg Farkas másik fia volt. Az 1775. évi népszámlálás adatai szerint négy 15 évesnél fiatalabb gyermeke volt, két fiú és két lány. Sacher Ignác, az én ükapám valószínűleg Ádám fiatalabb fia, Balassagyarmaton született 1781-ben. Ignác egyik unokája, Ádám, feltehetően Farkas fiának emlékére kapta nevét.
Sacher Márk, aki Ignác fivére vagy unokatestvére lehetett, a tizenkilencedik század elején Ignáccal Losoncra költözött, néhány mérföldre, északkeletre Balassagyarmattól. Az 1831/32. évi adóösszeírás adatai szerint Márk feleségével, két fiával és két lányával Losonc-Tugáron, egy Losonc közeli kis településen lakott. Egy másik Sacher fiú, Áron, ugyancsak itt élt, hasonlóan, mint a Balassagyarmaton született Silber Nani (1793-1861), aki később összeházasodott az egyik Sacher fiúval.
A Sacherek közül többen Balassagyarmaton maradtak. Az 1831. évi népszámlálás szerint Zachar Rebeka adófizető polgár hétfős Sacher család feje volt. Zachar Jónás az apjával lakott.
A következő történetet gyakran mesélték a losonci Sacher család tagjai. Anyám és unokatestvére, Sacher Erzsébet (Szegő Lajosné) akik a történetet Ilona nagynénénktől hallották, mondták el a nekem a részleteket. Valamikor réges régen, a legenda szerint, volt egyszer egy osztrák katonatiszt, aki az osztrák Sacher család, a híres bécsi Hotel Sacher tulajdonosa, egyik tagja volt. Ez a hithű katolikus tiszt beleszeretett egy gyönyörű losonci zsidó lányba. A vonzalom kölcsönös volt, ezért elhatározták, hogy összeházasodnak. Ezt mindkettőjük családja ellenezte a vallási különbség miatt. A zsidó Sacherek szerették lányukat, ezért készek voltak kompromisszumra; ha a fiatalember betér zsidónak, nem ellenzik a házasságot. Sacher tiszt úr beleegyezett, és a házasság, annak rendje és módja szerint, zsidó szertartássál megköttetett. A mese szerint ez volt a losonci Sacher csalad kezdete. E legenda a huszadik században keletkezett.
A bécsi Sacherek a tizenkilencedik század végén lettek híresek. Az 1860-as évek előtt nagyon keveset tudtunk róluk. Franz Sacher 1816-ban született, és 1832-ben kezdte a szakácsmesterséget tanulni Bécsben. A Bratislava-i (akkor Pressburg, Pozsony) Esterházy gróf palotájában lett szakképzett szakács. A Hotel Sacher 1996-ban, az alapítás századik évfordulóján készült reklámkiadványa szerint minden 1857-ben kezdődött, amikor Eduard Sacher 14 éves korában apja cégénél tanulta a szakács szakmát. Néhány év múlva megnyitotta első szállodáját. A losonci Sacherek története kétszáz éves. Az 1860-as években városuk gazdag polgárai közé tartoztak. Nem találtam bizonyítékot a két család összeházasodására, vagy kapcsolatára.
Mindazonáltal a legenda él. A magyarországi Sacherek valódi története Losoncon Sacher (Zachar) Ignáccal kezdődik. Az 1848. évi népszámlálás zsidókra vonatkozó adatai szerint 1788-ben született Balassagyarmaton. Tuberkulózisban halt meg 1864-ben. Az 1810-es évek végén házasodott össze Selberer Máriával, aki Ignáchoz hasonlóan, Balassagyarmaton született, 1791-ben. Az első fiúk, Lipót Losoncon született 1821-ben. Négy év múlva, 1825-ben született dédapám, Sacher Sámuel; majd 1830-ban Vilmos, majd őt követte egy lány, Boriska, 1835-ben. Az 1832. évi népszámlálás szerint Zacher Ignácnak két fia és három lánya született. Ignácnak és Máriának még két lánya született, de 1846-nál nem éltek tovább, vagy valószínűbb, hogy férjhez mentek, és nem laktak együtt szüleikkel. Mária 30 éves korában szülte Lipótot; akkoriban nem volt szokásos ilyen későn kezdeni a családi életet és igy feltetelezhetö hogy korábban még két gyermeknek adott életet.
1820-ban már nem élt Balassagyarmaton hanem Losonc-Tugáron.

2. A Losonc-Tugár-i Sacherek

A losonci zsidó közösség 1806-ban alakult meg. Előtte zsidók nem telepedhettek le itt. Csak a környező falvakban, és Nógrád megye déli részén lakhattak. Az első zsidók 1723-24-ben költöztek Losonc-Tugárra. Wohl Izrael (1786-1848) kapott először engedélyt Losonc-Tugár földesurától, Szilassy Józseftől (1755-1632), aki behívta a zsidókat a vásárvárosba, hogy Losoncra költözzék. Forgách gróf, a helybéli arisztokrata és Szilassy hitt abban, hogy a zsidó telepesek képesek elősegíteni lakóhelyük gazdasági felemelkedését. Szilassy elégedetlenkedett Losonc kézművesei és kereskedői teljesítményével, akik véleménye szerint kihasználták a helyi szegény szlovák gazdálkodókat, és faszállitókat.

Szilassy József (1755-1832)

A reformkorban a magyar országgyűlés liberális képviselői elérték, hogy Losonc kapui megnyíljanak mindenki előtt. Ez nem tetszett a helyi polgárságnak, de nem tanúsítottak nagy ellenállást. 1844-ben 19 zsidó család élt itt. Két évvel később a zsidó üzletemberek megalakították saját egyesületüket. A Helytartósági Tanács váratlanul elhatározta a zsidók kiűzését Losoncról. A családok eredményesen fellebbeztek a Megyegyűlésnél a döntés ellen. A közösség már 97 családból állt, és még többen laktak a közeli Losonc-Tugáron.
A tizenkilencedik században Fényes Elek statisztikus 388 római katolikust, 695 lutheránust és 98 kálvinistát mutatott ki, de hibázott a Losonc-Tugáron élő zsidók számának megítélésében. Szilassy, aki a községet tíz évvel korábban kapta a királytól, 1814-ben elérte, hogy vásárvárossá (oppidum) nyilvánítsák Losonc-Tugárt. Ez a cím azt jelentette, hogy rendszeresen tarthattak vásárokat, országosat évente ötször, és helyit hetenként, minden hétfőn. 1826-ban Szilassy mindenkit meghívott, „ha hasznos ipar és jó erkölcs alapján áll, vallási ihletre való tekintet nélkül”, jöjjön a vásárvárosba (oppidum), építsen házat és üzze iparát. Kinevezte Wohl Izraelt (1783-1848) Losoc-Tugár zsidó bírájává, és 1820-tól őt terhelte az itt letelepedni kívánók kiválasztása. Elöször csak 20-30 zsidó család jelentkezett. 1826 előtt is éltek zsidók itt. 1822-ben a Chevra Kadisha-nak, a zsidók temetkezési egyesületének 18 tagja volt. 1830-ban 250 zsidó család lakott Losonc-Tugáron. Saját temetőjük és imaházuk volt. 1843/44-ben 42 családot (181 személyt) számoltak. A Wohl, a Sacher, a Wallesz, a Weisz, a Groszberger, a Schmidl, a Schneller, a Deutsch, a Herz and a Léderer család alapította meg Losonc-Tugár zsidó közösségét.
Az apám [Hidas (Heksch) Imre, 1898-1974)] anyja az egyik Schmidl lány volt, de rokonságban vagyok a Herz családdal is. A legtöbb új telepes, köztük a Sacherek is, Balassagyarmatról érkeztek. 1832-ben Sacher Ignác Losonc-Tugáron lakott feleségével és két fiával, három lányával. A legfelsőbb szintű kereskedők közé tartozott (questor circumforaneus), üzlettulajdonosként több mint öt aranyforint adót fizetett évenként.
Scherer Lajos a losonci zsidókról írt történelmi tanulmányt 1944-ben, a közösség teljes megsemmisítése előtti napokban. Az első telepeseket mint szegény és egyszerű családokat jellemezte, akik textil és már árukkal kereskedtek. Megírta, hogy mennyire hálásak voltak a nagylelkű Losonc-Tugár-i földesúrnak a kapott jogokért.
Hűségük elnyerte a hatóságok bizalmát. Szilassy engedélyezte imaház építését és kijelölte a temető helyét. 1834-ben megkapták a telket a zsinagóga építéséhez. Abban az évben egy csoport zsidó , köztük az ükapám, Sacher Ignác háztulajdonos, megjelent Szilassy József előtt, közbenjárva a zsidó közösség feje, Wohl Izrael (1783-1848) zsidó bíró felmentésért 14 év szolgálat után. A megyei vezető a kérést elfogadta, és kijelölte bírónak Schenk Móricot és Sacher Lipót (Ignác?)-ot adószedőnek.
Ugyanakkor figyelmeztették a közösséget, hogyha nem fejezik be egymás közti veszekedésüket, elveszíthetik jogosítványaikat. A Szilassy család rendet tartott. Ez nem volt könnyű feladat az évszázad elején. 1834 márciusában Wohl Izrael üzletét kifosztották. A tolvajok elvittek 500 forint értékű textilárut, és ismeretlen mennyiségű készpénzt. Petőfi Sándor 1845. június 14-i látogatása után beszámolt egy foltozóvarga haláláról, akit helybeli diákok ütöttek agyon. Egyszer, amikor nem zsidó céhtagok és középiskolások megtámadtak helybeli zsidókat, a hatóságok gyorsan rendet teremtettek; az iparosokat megkorbácsolták, a bűnös diákokat azonnal kicsapták a Református Gimnáziumból. A zsidók megköszönték a védelmet, magyar lojalitásukat hangoztatva. A zsidók törekedtek, hogy a magyarok számítsanak hűségükre. Mind a liberális, mind a nemzeti érzelmű magyarok üdvözölték asszimilációjukat, és potenciális szövetségest láttak bennük a királyi Magyarországot övező szláv tengerrel szemben.
1845-ben Petőfi Sándor, a legnagyobb magyar költő több mint két hetet töltött el Losoncon. Itt írta „A varróleány” című költeményét az 1888-ban elhunyt zsidó Weiss Rozáliáról, akibe reménytelenül beleszeretett, de a leány már eljegyezte magát egy protestáns ügyvéddel. Az asszimilacios folyamat utban volt Losoncon. Rozália nevet és vallást váltott, Fehér Ida néven kikeresztelkedett.
Két évvel az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc előtt Losonc-Tugáron 73 családban 335 zsidó élt. Közülük csak 16 született külföldön, hét Csehországban, hét Morvaországban, kettő Lengyelországban. Csak 73 személy foglalkozása ismert. A legtöbb családfő kereskedő, de volt hat vendéglős, két fogadós, két orvos, három tanító, egy kántor, egy rabbi, egy közjegyző és több iparos.

Losonc-Tugár lakosainak száma 1850-ben 764, a fele zsidó. Egyikük Sacher Ignác (1781-1864). Ő a Losonc-Tugar-i Sacher család feje. 1846-ban úgy jegyezték be, mint 65 éves, föld vásárlási jogú „első osztályú” kereskedőt. Néhány évvel korábban, 1843-ban Ignác bevétele 180 forint, ami magasnak számított, és meg egy keresztény segédet is alkalmazott. A népszámláló biztos feljegyezte, hogy öt kiskorú gyermeke van, két fiú és három leány. Sacherné, született Selberer Mária (1791-?) akkor 55 éves volt. Lipót (1821-?) 25 éves kereskedő fiúk, és 21 éves felesége egy háztartásban élt velük. Lipót jövedelme 1843-ban 145 forint, elég arra is, hogy felesége segítésére keresztény cselédet tartson. Két évvel később, feltehetően gazdasági okból, Sacher Lipót apja házába költözött feleségével Schmiedl Reginával (1825-?), hároméves Ádám (1843-?), és kétéves Henrik (1844-?) nevű kisfiával. Időközben Ignácnak és feleségének több gyermeke született. Harmadik fia Mózes (1851-?) 1851-ben. Az 1848. évi népszámlálás idején Ignác második fia, a dédapám Sámuel (1828-55) 21 éves kereskedő volt. A legfiatalabb testvér Vilmos (1834-1915.) ekkor diák volt, és nővére, Boriska (1835-?) is velük lakott.
A népszámlálás előtt két évvel, az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc idején heves harcok folytak Losoncon. A város egyes részei lángokban álltak, a zsinagóga és a zsidó archívum is. A zsidók a magyarok oldalán harcoltak. A Losonc-Tugár-i Veisz Salamon és Braum Salamon ott voltak a honvéd önkéntesek között. A lakosságot súlyos büntetésre ítélték a Habsburg hatóságok a forradalombeli részvételükért. Sokan elhagyták a várost. A Sacherek maradtak.
A forradalom és szabadságharc után a város fokozatosan ismét fejlődésnek indult. Előadásokat és bálokat tartottak a kaszinóban, a helyi notabilitások társadalmi klubjában. A zsidó közösség elsőként szponzorálta a rászorulókat, és az új iskolák létesítését. A könyvtárat jól feltöltötték, a gimnáziumban nem volt üres hely, a hetilap megtelt helyi hírekkel, és az uszoda tele volt felfrissülni vágyókkal. A zsidók többsége még szegény sorsú, egyszerűen élt. 1851-ig nem volt elég pénz a zsinagóga újjáépítésére, főállású rabbi foglalkoztatására. A zsidó közösség felkerte a városi hatóságot a személyenkénti kétforintos és öt „váltó”-forint türelmi adó beszedésére saját tagjaitól.
A türelmi adó mértéke a jövedelemtől függően háromféle volt. Ezt a rendszert használták egy uj zsinagóga épitési adó kivetésére. Az ötvenes években a gazdasági élet hanyatlóban volt. 1860 után csak 120 adófizető volt a közösségben. A közösség idövel „neológ” és „ortodox” részre oszlott. A megalakuláskor az ortodox csoport kisebbségben volt. Később ez a csoport elszakadt, és egy új imaházban tartotta vallási szertartásait. Hivatalosan csak 1920-ban alapíthattak külön közösséget.
A forradalom után néhány évvel dédapám, Sacher Sámuel feleségül vette Hegedűs Rozáliát, aki tudomásom szerint a Szécsény-i Herschl-Hegedűs (1825-?) lánya. Rozália 1853. november 14-ln szülte Hirsch nevű fiát. A tanú Sacher Antal, a bába Rosenberg Mária volt. Hirsch egész életében betegeskedett. Leányai, Irén és Lili folyton aggódtak, hogy Hirsch elmebaját ő és gyermekeik öröklik. Az 1855. évi kolerajárvány megtizedelte Magyarország lakosságát. Június végén elérte Losoncot, augusztus közepén pedig Losonc-Tugárt is. Meghalt a zsidónegyed tizede, közte augusztus 22-én, harminc éves korában dédapám, Sacher Sámuel is. Hátrahagyta várandós feleségét, Hegedűs Rozáliát.
Sámuel (Soma) még abban az évben, december 14-én megszületett. A tanú Schmiedel Albert, a közösség népszerű vezetője volt. Albert valószínűleg rokonságban állt apai ágon nagyanyámmal. A bába ugyanaz a Rosenberg Mária, aki világra segítette Hirschet. Goldzieher M. H., a losonci rabbi metszette december 22-én. Három évvel később, 1859. január 1-jén Losoncon született Frank Hány, Sámuel jövendőbeli felesége, az én nagyanyám. Az apja Frank Arje szabó; neki volt először varrógépe a városban. Háni anyja Blumenfeld Sáli. Háni nagymamának egy nővére, Kati és négy fivére volt. Az egyik orvos, a másik gyógyszerész, a harmadik, Dezső, mérnök, a negyedik, Ignác, a szabó megörökölte apja műhelyét. 1861-ben, amikor Dezső ded-dédnagybátyám született, nyitotta meg kapuit az első zsidó elemi iskola Losoncon. 1878-ban ötosztályossá alakult. Megkísérelték Losonc-Tugáron zsidó középiskola nyitását is, de a zsidók többsége következetesen elutasította ezt a javaslatot, mert magyar iskolákba akarta küldeni gyermekeit. A Sacherek is magyar iskolába íratták be gyermekeiket. Az 1903/04. tanévben a 11 éves Sacher György és a 12 éves Sacher Pál a nyilvános középiskolát látogatta. Ugyanabban az évben a 13 éves Sacher Imre (1890-1944), Gusztáv (1861-?) fia a negyedik osztályba ment. Kitűnő tanuló volt.
1870 végén házasodtak össze nagyszüleim, Sacher Soma és Frank Hány a Losonc közeli Gács (ma Halic) faluban, ahol fűszerüzletet nyitottak. Két év múlva 57 zsidó lakott itt. Nagymama húsz éves volt, amikor tizenkét gyermeke közül az első megszületett. Az utolsó Irén, 1905-ben született, ő volt az én anyám.

Az 1890-es évek közepén a közösség tagjai boldogultak, és nagyapám is jól élt. Az Ipari Kamara biztosa lett és a Gácsi Általános Ipartestület tisztviselője. Gusztáv unokatestvére és Vilmos nagybátyja 785 hold birtokán 44 munkást foglalkoztatott és 192 tehenet, 62 lovat, 53 sertést, 650 birkát tartott. Részt vett az 1896. január 13-án a Losonci Nagyvendéglőben tartott jótékonysági bál megszervezésében. Még ebben az évben kampány indult a zsidó elemi iskola könyvtárának létesítésére. Ezt is támogatta.

A Sacher család 1911-ben Losoncon:

Felső sor: Sacher Sándor -- Frank Dezső -- Breier Ferenc -- Lőwy Ella – Sacher Gyula -- Sacher Ilona -- Sacher Béla -- Stern Sándor
Alsó sor: Sacher Mária (terhes Breier Ellával 1911-1944) Frank Lászlóval -- Frank Hány -- Sacher Sámuel --Sacher Gizella (1873-?)
A padlón: Breier Irma -- Sacher Irén
1897 január 5-én a feltűnő szépségű pár, Soma és Háni táncolt a Losonci Vigadó társas bálján. A következő évben a Losonczi Hírlap tudósított egy másik nagy társasági eseményről, a jelmezbálról. Időközben a Sacher család gyarapodott, megszületett Soma és Háni első gyermeke, Gizella, aki kétéves korában meghalt.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sacher Gyula 1882-ben született. Ő (balról az ötödik a fénykép felső sorában) feleségül vette Lőwy Ellát (negyedik balról a felső sorban). Margit (második balról az alsó sorban) volt a következő gyermek. 1884-ben született. A fényképen látható férje, Breier Ferenc (balról a harmadik a felső sorban) is. Margit karjában pihen első fia, Imre, és ö már terhes a leányával, Ellával. Béla (második jobbról a felső sorban) 24 éves a fényképen. Nyomdász, és hamarosan, az első világháború kitörése előtt szerencsét próbál Amerikában. A 27 éves Sacher Béla 1914. július 15-én érkezett New York Ellis Islandre a Cecília Hercegnő hajóval. A bevándorlási hatóság feljegyezte, hogy öt láb négy hüvelyk magas, arca világos, haja és szeme barna. Volt 85 dollárja, barátjához, Stern Mórhoz jött, aki a 119. utca 1349-ben lakott. Az utat Budapestről Hamburg Cuxhavenig vonaton tette meg. A háború után ismeretlen okból visszatért Losoncra. 1944-ben Auschwitzba deportálták. Néhány tinédzser is látható a fényképen. Sándor (Sanyó) 15 éves, fenn baloldalt, Sarolta 12 éves, jobbról a második az alsó sorban. Gizella (jobbról a második az alsó sorban) 1886-ban született. Stern Sándor (első jobbról a felső sorban) három évvel volt idősebb Gizi nagynénémmel. Mária (Marisa) nagynénéném balról az első az alsó sorban) 1889-ben született. Frank Dezsőhöz (második balról a felső sorban), jómódú általános mérnökhöz ment férjhez, aki történetesen nagybátyja, nagymamája fiatalabb fivére volt. Dezső még korábban elvette Fisher Jankát, aki Valériát és Jenőt szülte neki. Miután Janka tüdőgyulladásban meghalt, Dezső feleségül vette Marisa nénit, akinek László fia is látható a családi fényképen. A család anyát keresett Jenőnek vagy vagyont? Senki sem emlékszik többre. Ilona (Helén) néni (harmadik jobbról a felső sorban) a képen 20 éves volt. Fiatalon megözvegyült; a férje, Szántó Elemér (1886-ban született) a fénykép készítése után nem sokára meghalt. Őrá senki sem emlékszik. Édesanyám, Sacher Irén Sámuel és Háni legfiatalabb gyermeke volt. A fényképen hat éves, a padlón látható Breier Irmától jobbra, aki nála egy évvel fiatalabb. Három évvel a családról készült fénykép után kitört az első világháború. Sacher Sándor (Sanyo) nagybáttyám a 25. Lövészezredben szolgált az orosz fronton 1915-től 1916-ig. Sanyo megkapta a Károly Csapat Keresztet, és tizedesként szerelt le. Sacher Gyula bácsi, aki Szlovéniában szolgált, ugyanezt a kitüntetést kapta. Több Sacher szolgált az osztrák-magyar hadseregben: Aladár és Géza (főhadnagyok, Signum Laudis-szal tüntették ki) és Imre. Tizenkilenc losonci zsidó esett el a háborúban.


Szilassy József (1755-1832)

3. Azok a losonci szép napok
Édesanyám, Sacher Irén a losonci Sacher házban nőtt fel. A családja addig lakott ott, amíg nem vettek egy házat a Kisfalusi utcában. Mialatt több nagybátyám, és Imre, édesapám, a hadseregben szolgált, édesanyám a békés Losoncon nevelkedett. Elemi iskolába járt, majd tíztől tizennégy éves koráig a négyosztályos középiskolába, az úgynevezett „polgáriba”.


Breier Ferenc huszárként szolgált az első világháború idején (1914-18)az osztrák-magyar hadseregbe
Irén németül tanult magánúton. Zongorázni is tanult. Tehetséges volt, és három hónap mulva megtartott első koncertjét. Tanárnője szerencsétlenségére alkoholista volt, és nem tudott elég figyelmet fordítani tehetséges tanítványára. A zongoraleckék hirtelen abbamaradtak. Még dühöngött az első világháború. Anyám emlékezett egy orosz fogolyra, akit kikölcsönöztek magáncégeknek, egyszer a család szódagyárának is. A háború vége felé hazatérő fegyelmezetlen magyar katonák terrorizálták az embereket. A Sacher család időlegesen elhagyni kényszerült új házát, és a városközpontba, Marisa néni lakásába költöztek. A magán, a társadalmi és a gazdasági élet ostrom alatt állt.
Pár évvvel korábban, 1910-ben nagyapám, Sacher Sámuel Gusztáv nevű unokatestvére és családja tulajdonában állt Losonc környékén a legnagyobb művehető földterület. Gusztáv egyedül 98 holdat és Lipót nagybattyával együt még 97 holdat birtokolt. Gusztáv apja, Sacher Vilmos 385 holdat művelt. A birtok 8 968 korona éves jövedelmet hozott. Vilmosnak már 1874-ben téglagyára volt, melyben tizenegy alkalmazott dolgozott. Az első világháború idején Sacher Vilmos a losonci adómegállapító bizottság tagja volt. A legnagyobb adófizetők jegyzékét két Sacher vezette: az özvegy Sacher Vilmosné és fia, Gusztáv.
n
Szöveg a fénykép hátoldalán:
1915. július 19. „Drága szüleim! Hárman jó barátok, Sonnenschein, a Szüsz fiú és én vagyunk a fényképen, amelyet egy gyorsfényképész készített egy szlovák nagyvárosban, hála Istennek, jól vagyok. Csókol és ölel szerető fiatok, Gyula” (Sacher Gyula levele a frontról az első viágháború idején)

Ennek ellenére a város két leggazdagabb embere nem Sacher volt, hanem Herczog Ignác és Kohn Ignác. Egy helyi újság, a Felsőnógrád 1918. szeptember 19-én összeállította azoknak a nevét, akiknek jövedelem- és vagyonadót kellet fizetniük 1917-ben. Ezen három Sacher található, a már özvegy Sacher Vilmosné, Sacher Gusztáv és Adolf. A legtöbb adót Herczog Ignác fizetett, több mint 27 000 koronát. A 37 leggazdagabb adófizetőből 25 zsidó volt. Sacher Gusztáv a városi pénzügyi bizottság tagja volt. A 29 városi tanácsosból kilenc zsidó volt. 1921-ben a város 147 boltjának és üzletének, 48 műhelyének négy gyárának zsidó tulajdonosa volt az abban az évben üzleti engedélyekről szóló helyi Kereskedelmi Kamara adatai szerint.

Üzletfajta Üzletek száma Zsidó tulajdonos
Fűszeres 72 47
Textilüzlet 41 26
Étterem és kocsma 32 17
Ügynökség 11 5
Órás és ékszerész 10 5

Hentesüzlet 10 5
Faáru és tüzelőanyag kereskedés 9 7
Csemegeüzlet 8 4
Fuvaros 7 3
Konyhai eszközök és üvegáru 7 6
Mezőgazdasági termékek 7 6
Ló és haszonállatok 7 5
Vaskereskedés 7 5
Könyv- és papírüzlet 7 5
Gyár 6 4
Szálloda 5 3
Bőráru és cipőbolt 5 4
Fehérnemű és divatcikk 5 4
Szesz és más alkoholtermék 4 3
Bútor 3 2
Vegyeskerskedés 10 6

1919-ben Losonc már nem volt Magyarország része. A Trianoni Szerződés a magyar Felvidéket elcsatolta, és létrejött az új állam, a Csehszlovák Köztársaság. Lucenec néven Losonc is oda tartozott. 1923-ban egy szlovák és egy magyar versenyzett polgármesterségéért. Az utóbbi, Dr. Sacher Aladár alulmaradt. Mindkét jelölt 18 szavazatot kapott, de végül Sacher Aladár vesztett. Ennek ellenére tanácstag és a magyarság ügyének bajnoka maradt. A zsidók gazdasági élet fellendítésében is élen jártak. Losoncon 1912-ben 355 kereskedőt tartottak nyilván; 78 %-uk zsidó. Sok közülük áruház-tulajdonos az olyan főbb utcákban, mint a Kossuth, a Rákóczi és a Vasút utca. Tizenhat vendéglős, a hentesek és a nyomdászok fele, az ékszerészek és órások háromnegyede zsidó.
A politikai élet balszárnyán álltak a Sacher család egyes tagjai. A Losonci Újság jelentette, hogy Herz Sándor nagy beszédet mondott a helyi szociáldemokrata pártszervezet 1906 évi találkozóján. Az 1920-as években a baloldali intelligencia rendszeresen megtartotta heti összejöveteleit a Herz-házban. Később Sacher Sándor (Sanyo) nagybátyám is ismert baloldali szimpatizáns lett. A művelt osztálybeli emberek feltétlenül szocialista irányultságúak voltak. Az 1920-as években kezdődött Lucenec-en a cionista ébredés. 1919-ben a cionizmus fő áramlata, a Poalei Zion formálódott a városban Dr. Klein Izidor kezdeményezésére. A Poalei Zion mérsékelt baloldala Dr. Herz Sándor vezetésével 1921-ben egyesült a Kommunista Párttal. Az 1920-as években a a szocialisták és a kommunisták a helyi politikai élet fontos tényezői lettek. 1920-ben mindegyik delegált alpolgármestert. A Tanács zsidó tagjai befolyásának köszönhetően a város egyik utcáját Dr. Herz Tivadar nevével látták el.. A parlamenti választáson a kommunista párt jelöltje győzött. A Zsidó Párt tekintélyes támogatást kapott, mintegy ötszáz szavazatot.
1910-ben Losoncon több zsidó jótékonysági egyesület működött; az Izraelita Hölgyegylet, az Izraelita Leányegylet és a Védnök Egyesület. A Hölgyegylet még 1877-ben 27 taggal alakult meg. Három ével később a belügyminiszter jóváhagyta az akkor már 70 tagú, több mint évi 500 forintot szétosztó egylet működési engedélyét. A közösség vezető tagjai nagy ósszegeket ajánlottak fel a különbözö jótékonysági egyesületek javára. Wohl Aladárné indította kétezer koronával, és többen, köztük Sacher Gusztáv és felesége azonos összeggel csatlakoztak. Végül 15 alapítvány jótékonykodott Losoncon. Az Izraelita Lányegylet a város szegény zsidó leányait segélyezte. A Védnök Egyesület 1910-ben tíz rászoruló gyermeket hozott Rimaszombatról Losoncra és gondoskodott ellátásukról. Nagynénéim, Ilona, Marisa, Gizella és Sarolta is részt vettek a szervezésben.
Az első zsinagógát Losoncon mór stílusban építettek 1863-ban. Epítöjét Baumhorn Lipótot bizánci és keleti építészeti hatások ihlették. A költség 23 000 arany forint volt. A 35,4 méter magas kupola középen állt, két torony elött..

A vasbetonvázas szerkezetet téglafal burkolta. A szentély és a főterem a külső és belső szerkezet középpontjában helyezkedett el. A boltív a második szint fölött új légkört teremt – a zsidó-keresztény építészet szellemében. Soma nagyapa két, intarziás üvegablak árával járult hozzá a Baumhorn Lipót építész vezetésével épült reformzsinagóga díszítéséhez. A család ide járt istentiszteletre, amíg nem készült el az új, reformzsinagóga 1925-ben.
Az 1920-as években Komlós Aladár zsidó író és barátai Losoncon alapítottak egy magyar irodalmi kört. Madách Imre drámaíróról neveztek el. Tagjai rendszeresen találkoztak a Kalmár étteremben. Komlós, aki Losoncon nőtt fel, sok verset írt a város életének hatására. A mindennapok élete folyt Sacher Soma Kisfalusi utcai házában. Sacher Béla nagybátyám hazatért az Egyesült Államokból és textil nagykereskedést nyitott sógorával, Stern Sándorral együtt. Sacher Sarolta nagynéném váratlanul meghalt, magukra hagyva férjét, és egyetlen fiát, a fiatal Fischer Györgyöt. Majd 1927-ben meghalt Soma, akit a zsidó temetkezési egyesület, a Chevra Kadisha nagy pompával ltemett el.

A két temetés között történt egy örvendetes esemény is: édesanyám, Sacher Irén és édesapám, Hidas (Heksch) Imre házasságkötése. Apám így írta le a történteket:”Nagymamám, és édesanyám szomszédok voltak a Hegedűs lányokkal, akik rokonságban álltak a losonci Sacher Sámuel (Soma) családjával. Sámuel gyermekei Béla, Sándor, Gyula, Gizella, Sári, Irén, Ilona and Marisa. Somának fűrészáru üzlete volt. Sándor (Sanyo) és Ilona szikvíz és jéggyártó üzemet vezettek. A legfiatalabb leány, Irén az egyik nyáron Balassagyarmatra látogatott. A nővéreméknél lakott. Egymásba szerettünk. Losoncon házasodtunk össze 1926. május 17-én. A mézesheteket Balassagyarmaton töltöttük ahol egy kétszobás lakásba költöztünk.”

Negyedik Fejezet
Sacher Irén új családja

Bécsből történt kiűzésük után 1760-tól a zsidók nagy számban költöztek Magyarországra. Esterházy Pál Antal herceg telepítette le őket Sopron és Moson megyei birtokain. A szomszédos Nógrád megyében már korábban is éltek zsidók de számuk gyors növededésnek indult a Moráviából megindult bevándorlások miatt. Balassagyarmat egy zsidó kereskedelmi központá vált. Heksch Sámuel ükapám 1798-ban született e régióban. 1830-as évek végén vagy a következö évtized elején Heksch Sámuel (1798-1866) és felesége Horpács (Haas Rachel) Rózi (1815-1865) Balassagyarmatról Horvátiba költözött gyerekeivel (Fóri, Gáspár, Márkus és Peppi). Itt született Adolf (Aron) dédapám 1844-ben.
Apám Hidas (Heksch) Imre 1961-ben hozzálátott a család történetének megírásához. Ezt írta emlékezetböl:
Évek múlva nyitott Adolf egy vegyeskereskedést Prandorfban. Vásárolt és eladott lovakat, miközben az üzletet felesége, Hochberger Fáni, vezette. 1872-ben született Sámuel fiúk. Lányuk, Irén, nem sokkal ezután született meg. Hat év múlva eladták az üzletet. A család Lévára költözött. Adolf nagyapám ott is kereskedelemmel foglakozott. Időközben a gyerekek felnőttek. A negyedik elemi befejezése után Sámuel Léva elegáns Fő utcáján egy ruha- és textilboltban lett kereskedőtanonc. Négy év múlva már első segéd lett ugyanitt. Sámuel és Meisel Simon együtt tanulták itt a szakmát, majd segédként dolgoztak, és

összebarátkoztak. Legtöbb pénzüket elegáns ruhákra költötték. Nyári vasárnapokon a Léva környéki felkapott üdülő- és fürdőhelyeken, télen pedig kávéházakban töltötték szabadidejüket. Könnyelmüen élték világukat.

Nagymama jó szakács volt. Elegánsan terített az étkezésekhez. A család anyagi segítése érdekében kosztosokat tartott, főleg a szomszédos nagyobb üzletek segédeit. Három-négy segéd, köztük Tiszaújlaki első segéd az Engel boltból étkezett nála. Altenberg (Hegyi) Béla, egy művelt, elegáns felső-magyarországi segéd négy vagy öt évig étkezett nagymamánál. Végül feleségül vette a ház feltűnően vonzó barna szépségét, Irén nagynénémet.
A család1886-ban költözött Balassagyarmatra.

Mintegy hét kilométerre Balassagyarmattól, egy palóc faluban élt egy Schwartz nevű kocsmáros. A Schwartz családnak valamennyi földje is, négy vagy öt hold. Az első gyermekeik Herman és Márja. Márja az én anyai ágú későbbi nagymamám. A Schwartzok gyakran mentek Balassagyarmatra üzleti ügyeiket intézni, vásárolni és szórakozás céljából is.
Volt Gyöngyösön egy orvos, kinek nagyon jó praxisa és gazdag családja volt. Schimdl doktor 400 hold földbirtokkal rendelkezett amit egy helyi bérlönek adott ki. Harom gyereke volt, az egyikük, Ede, aki nem akart tanulni s így a szülei egy szappan- és gyertyakészítőhöz adták be inasnak. Később a Schmidl család vett Edének egy házat, ahol Balassagyarmat legjobban felszerszámozott gyertyakészítő üzemét rendezték be.

A balassagyarmati Zsidó Nőegylet (Hadassah) évenként rendezett bált. Az egyik alkalommal Schmidl Ede megismerkedett a Zahora-i Schwartz Máriával. Ez a találkozás egy éven belül házasságot eredményezett. Öt lányuk született: Ilka, Aranka, Julika, Terka and Gizella, a jövendő nagyanyám.

Egy nyári kiránduláson, 1896-ban, Schmidl Gizella találkozott Heksch Sámuellel. Samu és Simon, a két jó barát kettős randevút szervezett, Simon Juliának udvarolt, míg Samu Gizellával járt. A Schmidl család végül hozzáadta két leányát a két baráthoz. A szülők tekintélyes készpénz hozománnyal segítették az újházasokat. A pénzzel Samu és Simon együtt nyitott egy tekintélyes üzletet Léva város főterén. Ez mind 1897-ben történt. Majd 1898-ban megszületett Gizella és Sámuel fia, (Hidas) Imre.

--------------------------------------------------------------------------------------------

Simon és Samu nem túl nagy elvárásokkal alapították az üzletet. Nem számíthattak a két család támogatására. A sógorok egyike sem kötődött felesége családjához. Simon végül egy csekély összegért megvásárolta Samu részesedését.
Samu családjával Balassagyarmatra költözött, ahol a Schmidl család segítségével új textilüzletet nyitott. Az üzlet a szokásosnál kevésbé jól ment. Samut terhelte az áru heti terítése is a megyében, hogy ezzel kiegészíthesse a bolt csekély bevételét. Szükség volt más utat keresni. Samu textilboltja hamarosan csődbe ment. Közben szaporodott a család; megszületett Ibolya (Ibi) 1904-ben, György 1906-ban.

Egy napon, nem sokkal azután, hogy férhez ment, Heksch Irén meglátogatta Samu fivérét férjével, Altenberg Bélával együtt. (Béla később magyarosította nevét Hegyi-re Balassagyarmaton. Samu bemutatta Bélát a Kohn és Örökösei Fűszer-nagykereskedés Rt. tulajdonosának. A megbeszélések eredményeként megnyitottak egy csemegeáruházat a Kohn Házban a Vasút utcán. Béla is bérelt egy lakást ebben az épületben. A vállalkozás sikeres lett. Néhány év múlva az Altenbergek megvették a Kohn Házat, és korszerűsítették az üzleti szárny belsejét. 1910-ben üzletük már Balassagyarmat egyik legjobb ls legmodernebb áruháza. Irén most már elhozhatta szüleit Léváról és beköltöztette az átaalakított Kohn Ház egyik lakásába. Időközben Altenbergéknek három gyermekük született, két leány és egy fiú.
Samu nőiruha-üzlete nem ment jól, és valami más után kellett néznie, hogy megélhessenek. A fiatal Hehsch-család ismét a szülőkhöz fordult pénzbeli segítségért, és Bélához tanácsért. Samu csemegeüzletet nyitott Balassagyarmat fő utcáján. Az üzlet 1915-ig virágzott, de ekkor a családfőt behívták katonának. Besztercebányára.
1898. április 4-én születtem egy kétszobás lakásban a Fő utcán lévő ecetgyár közelében. A következő évben Balassagyarmatra költöztünk. Ha jól emlékszem, továbbra is kétszobás lakásban laktunk a Leer pékműhelynél. Emlékszem, hogy a Thököly utcai óvodába jártam. A ház valójában bérelt volt. Az egyik kapuja az óvárosra, a másik az Ipoly utcára nyilt. A Leer műhelyben sok gyerek volt. Métáztunk, jojóztunk és mindenféle labdajátokot űztünk. Futballoztunk is. Amikor 11 vagy 12 éves voltam. Gyakran belógtunk Krausz nagy kékfestő mühelyébe. Ekkor már iskolába járta, az elemi felső tagozatába. Általában kellemes gyerekkorom volt, egyszerű és félelem nélküli, minden reális kívánságom teljesült.
Szüleim nem voltak vallásosak, és nem neveltek ortodox szellemben, bár zsidó elemi iskolába írattak be. Mint fiatal gyerek, gyakran elmentem nagymama szappan- és gyertyaboltjába, Általában kaptam tőle néhány aprópénzt, melyet sürgősen elköltöttem kandiscukorra az iskolával szembeni üzletben. Emlékszem a Schmidl nagyszülőknél szokásos szombat esti és vasárnap délutáni összejövetelekre, ahol a fiatal és idős családtagok mind megjelentek. Az 1910-es években vidéken ezek a látogatások jelentették a legfőbb szórakozást.
Négy évig jártam Balassagyarmaton a középiskola alsó tagozatába. Sajnálatos, hogy szüleim kevés figyelmet fordítottak tanulásomra. Nem ellenőrizték házi feladataimat, bár szerény jegyeket és gyakran figyelmeztetést vittem haza. Ilyenkor alaposan elvertek. Anyám azt akarta, hogy a Magyar Államvasutaknál legyek tisztviselő, mert biztos állást és állami nyugdíjat jelent, de ez az óhaja nem teljesült, helyette kereskedőpályára léptem. Béla nagybátyámhoz mentem tanoncnak. Engedte, hogy dolgozzam boltjában, mely a legfényesebb budapesti csemegeüzletekkel is felvette a versenyt. Béla fizette betegbiztosításomat az OTI-nál, és inasiskolába járatott. Mindemellett rövid pórázon tartott. Béla kijelentette, hogy otthon rokon vagyok, de az üzletben nem. Az első hónapokban élelmiszerkiszállító kosarakat állítottam össze, és rendszerint takarítottam. Az új árúkért kimentünk a vasútállomásra, és egy taligán hazahúztuk. Sajnos vevőkkel ritkán találkoztam. A második hónapban megtanultam kávét pörkölni. Hetenként két délután négy-öt csomaggal pörköltem. Megtanultam bort packozni, és üveget mosni. Minden szombat délután a másik inassal együtt takarítottam ki a borospincét. Négy hónap múltával cask az üzletben dolgoztam, és mondhatom, megtanultam mindent – ától-cettig – a csemegeszakmában. A szerződésem lejárta után apámhoz mentem dolgozni, de tovább tanultam az inasiskolában, éa a következő évben megkaptam a segédlevelet. Szüleim első csemegeüzletüket Balassagyarmaton, a Rákóczi úti Bodor-házban nyitották. Kis bolt volt, de a forgalma jelentős. Hamarosan elég tőkéjük gyült össze egy nagyobb üzlethez, és Béla bácsival versenyeztek. Az új üzlet két portálja a város főutcájára nézett. Elegánsan berendeztük. Családunk hitelképes lett. Az űzlet jól ment, és a család boldogult. Olcsó lakásunból egy elegáns, kétszobás, kertes házba költöztünk.
Tizenhárom éves koromtól tanítás után apámnak segítettem. Szombat este, amikor a sábesz kiment, fogtam egy kosarat, és friss süteményeket vittem a vevőknek. Tizenöt-húsz kilót is el tudtam adni, mert szombaton más nem sütött.
Szüleim boldog és példamutató házaséletet éltek..
1914-ben, már a háburú kitörésekor behívták apámat. Segítettem anyámnak; ő már egyedül viselte az üzlet terheit. Az üzlet virágzott, és amellet, hogy befejeztük berendezését, bankba is tudtunk pénzt tenni. 1916-ban engem is behívtak. Nővérem vette át helyemet az üzletben.

Esztergomban voltam géppuskás újonc. Hamarosan tizedes lettem, és kiküldtek az olasz frontra. Az 1918 eleji nagy támadáskor megsebesültem, és az Innsbruck-i kórházban kezeltek. Hazaküldtek pihenni Párkánynánára. Felgyógyulásom után ismét Esztergomban kellett jelentkeznem. Az 1919. évi forradalom már otthon talált. Hazamentem Balassagyarmatra, és csatlakoztam a polgárőrséghez. Védtük a lakosságot a frontról hazaözönlő fegyelmezetlen katonák garázdálkodásától. A polgárőrség feloszlása után beléptem a Vörösőrségbe. Az ellenforradalomig ott ténykedtem. Időközben a csehek elfoglalták a Felvidéket az Ipoly folyó északi partjáig. Balassagyarmaton a Direktórium (helyi tanács a magyar Tanácsköztársaság idején 1919, márciustól júniusig) elnöke, akit háztömbmegbízottként segítettem, lemondott megbízatásáról.
A “kommunizmus” nem okozott gondot, gyakorlatilag nem sérütek a földesurak és a gyártulajdonosok érdekei. Balassagyarmat nem volt ipari város, nem volt munkásosztálya. Ennek ellenére az ellenforradalom kezdetén sok megtorlás történt a városban és környékén.
Az új bíróság gyorsított ítélteket hozott. A balassagyarmati börtön gyorsan tele lett elítélt bányászokkal, vasmunkásokkal, valamint másokkal, főként a szomszédos Salgótarjánból. 1920-ban felállt Horthy tengernagy új hadserege. Az újoncokat “megbízható” és “megbízhatatlan” katonákra osztották. A hadsereg vezetése minden szocialistát, zsidót és volt vöröskatonát megbízhatatlannak minősített. Balassagyarmaton az utóbbiakat összegyűjtötték a Thököly utcai óvoda épületében. Egy erre alkalmas tiszti csoportot, egy százados vezetésével, jelöltek a feladat végrehajtására. Hamarosan Kiskertre küldtek bennünket. Ott kőbányában kellett dolgoznunk, és egy szeméttárolóban laknunk. Az egyik barátom, aki Hont-Nógrád megyében szolgált, Marató őrnagy segítségével áthelyeztetett a balassagyarmati katonai irodába és később a megyei parancsnokságra. Három hónap elteltével áthelyeztek Szécsénybe, a statisztikai hivatalba. Végül nyolc hónapig a VI. Kerékpáros Zászlóaljnál szolgáltam. Leszerelés után visszamentem dolgozni a család üzletébe.
Balszerencsénkre bekövetkezett az úgynevezett Hegedüs-defláció, melyet infláció követett. Apám egyre jobban eladósodott. Két ingatlanunk volt. El kellett adnunk az egyik házat. A másikat, ahol laktunk, jelzálog terhelte. A család elhatározta, hogy meg kell nősülnöm, és a hozomány segítségével megmenthetem a család jövőjét.
Anyai ágú nagymamám Hegedűs lány volt, és így rokonságban állt a Losoncon élő Sacher Sámuel (Soma) családjával. Sámuelnek nyolc gyermeke volt, Béla, Sándor, Gyula, Gizella, Sári, Irén, Ilona és Marisa. Soma fűrészáru kerekedéssel foglalkozott. Sándor (Sanyo) és Ilona (Helén) szikvíz- és jéggyártó üzemüket vezette. A legfiatalabb leány, Irén, aki egy nyáron Balassagyarmatra látogatott, nővéremnél lakott. Egymásba szerettünk. Losoncon kötöttünk házasságot 1926. május 17-én. Mézesheteinket Balassagyarmaton töltöttük, ahol hamarosan egy kétszobás lakásba költöztönk. A hozományt a csőd elkerülésére fordítottuk; és Irénnel egy új üzletet nyitottunk.
Üzletünk, habár nagy és elegáns volt, nem váltotta be reményeinket. Ezért Dunakeszi községbe költöztünk, ahol vegyeskereskedést nyitottunk. Ezt feleségemmel együtt hét évig vezettem.
1921-ben Ibolya hugom férjhezment Korányi Gyulához, anyánk sógoråanak öccséhez aki könyvelöként dolgozott egy gyarmati cégnél. Késöbb ügynök lett és jól keresett. Gyula anyja segítségével vett egy házat a város abban a részében ahol a köztisztviselök laktak. Ott született három fiuk : János, Róbert és egy harmadik aki korán meghalt.
György öcsém Balassagyarmaton kezdte tanulmányait Újpesten érettségizett. Majd Budapestre költözött, ahol sikerült eladóként elhelyezkednie. Különféle üzleteknél próbálkozott. Végül a nevezetes Olympia Írógépkereskedő Részvénytársaságnal. kapott jó állást. Huszonnégy évesen házasodott meg. Házassága nem sikerült, végül elváltak. Az 1930-as években György még gépkocsival járta a világot, mint üzletkötő.
Nekünk három gyermekünk született Balassagyarmaton:_Ágnes és Péter; a harmadik születése után hamarosan, még a kórházban meghalt.
Az esüvö: Irén és Imre,1926


Hidas Imre balassagyarmati üzlete elött.

4. Úton a holokauszthoz
Sándor Sacher Sándor (Sanyo) nagybátyám 1896. augusztus 30-án született. Négy évig járt elemibe és két évig középiskolába. 1917-ben a család kiköltözött a Sacher házból. A ház a család másik ága egyik tagjának tulajdona volt. Saját házat vásároltak a Kisfalusi utca 9. alatt Sanyo nevére, valószínűleg üzleti okból. Néhány évvel későbbi rendőri jelentés szerint Sanyonak két tulajdona volt; az egyik 25 000, a másik, 50 000 pengő értékben.1 Az utóbbinak csak a fele volt az ővé. A két ház egymással szemben állt. A kisebb később Sacher Gulya és családja otthona lett.

Sanyo 15 éves, Losonc, 1911.

Az alacsony Sanyo a 1930-as években már köpcös, pajkos barna szemű ember, sportos, tömött bajuszos bajusszal. Sűrű, barna haja a ’40-es éveire is megmaradt. Tökéletesen beszélt magyarul és szlovákul.2 Sanyo a családi szódagyárát vezette. A szóda gyártása a város főutcáján közelében álló kétemeletes ház alagsorában folyt. A szódásüveget rekeszben, lovas kocsival szállították az üzletekbe, tanyákra, sportpályákra. A lovakat a Kisfalusi utcai ház hátsó udvarán álló istállóban tartották. A nyári melegben a jégtáblákat a közeli saroktelken felhalmozott fűrészpor között tárolták. A jégtömböket a város szélén folyó, télen befagyott Ipolyról vágták ki. A nyári szünetben én és barátaim alagutat és kis üregeket vájtunk a halmokban álló fűrészporban, de Sanyo felfedezte, és véget vetett a veszélyes vállalkozásnak.
1938-ban Lucenec 12 467 lakosából 16,7 % zsidó, számszerűen 2099. Vezető szerepet játszottak a város üzleti életében. Béla bácsinak rövidáru és textil nagykereskedése volt a Vajanského utcán. Sanyo bácsi (Sacher Sándor) és Ilona nővére vezette Sacher Hány nagymama szódagyárát. Unokatestvére, Frank László drogériatulajdonos a Masarykova utcán. A család Gusztáv-ágából Sacher Aladár és Géza ügyvédi gyakorlatot folytatott, mások háztulajdonosok. Unokatestvérük, Sacher Imre felesége, Klára a Zsidó Hölgyegylet (Hadassha) elnöke. Egy Sacher téglagyárat bérelt. Szüleim engem és nővéremet nyaralni rendszerint a csendes Csehszlovák városba küldtek az akkor kis Dunakeszi községből. Az 1930-as évek végén már háborús szelek fújtak. A magyar hadsereg visszafoglalta a Felvidék déli részét, azzal együtt Losoncot is. A Sacherek némi előnyt reméltek ettől.

1 Országos Levéltár (OL), K 149, 651/2, 1942-1-7085, 2877/99; K 150, VII, 9, 1944, 177551.
2 Mint az előző.

1

Sanyó és Péter 1936 táján

Az első világháború után Magyarország elvesztette területe kétharmadát, benne Losonc városát is. Nógrád megye fele az újonnan alakult Csehszlovákia fennhatósága alá került. 1938-ban Csehszlovákia széthullott, és Hitler „jóvoltából” a Felvidék déli része, Losonccal együtt visszatért. Ezt a magyarok nagy örömmel fogadták. A visszafoglalt Losoncon az újonnan felállt városi rendőrség azonnal letartóztatta Sanyot. Valaki feljelentette, mint olyan magyarellenes személyt, aki állítólag a magyar állam feje, Horthy Miklós- ellenes kijelentéseket tett. Az új magyar hatóságok baloldalisággal vádolták, valamint felrótták, hogy nem tartotta bajnak a cseh megszállást, és az elmúlt húsz évben barátkozott cseh körökkel. A „tanú” állította, hogy Sanyo teljesen megbízhatatlan Magyarország szempontjából. A rendőrség hamarosan gazdaságilag ártalmas, munka- és állásnélküli személynek nyilvánította. Ezzel együtt azt is állították, hogy szódagyár- és ingatlantulajdonos. A helybeli 7. Hadtest Parancsnoksága3 katonai szempontból4 tartotta „aggasztónak”.
Volt valami igazság ezekben a vádakban. Sanyo sohasem politizált aktívan. Néhány szlovák barátja valóban volt, a LAFC sportklubba, a losonci magyarok labdarúgó egyesületébe is belépett.

3 A magyar 7. Gyalogdandár losoncon állomásozott 1938 és 1942 között.
4 Országos Levéltár (OL), K 149, 651/2, 1942-1-7085, 2877/99; K 150, VII, 9, 1944, 177551.

2

Vitathatatlan, hogy nem szerette az antiszemita Hitler- és Horthy-rendszert. Emlékszem egy történetre, amit gyakran ismételtek a városban, arról, hogy Sanyo a főutcán hajtott és Adolf Duce nevű lovait átkozva szidta. Az egyik piknikezés alkalmával tanított nekem egy dalocskát: “Brown, white and red, we shit on Hitler’s head”. (Szabad fordításban: „Fehér, vörös, barna, Hitler le van szarva”.) Sanyo bácsit 1941. október 31-én tartóztatták le. Kétszer fellebbezett internálása ellen, de panaszát elutasították. 1942-ben tárgyalás nélkül bebörtönözték Garamban. Nagymamám hiába fordult a hatóságokhoz, hogy helyezzék szabadlábra. Az év legnagyobb részét a garami börtönben töltötte. Novemberben a Belügyminisztérium egyik osztálya elrendelte szabadon bocsátását minden indoklás nélkül. Sanyot hazaengedték, de mozgását szigorúan korlátozták. Nem hagyhatta el Losoncot, nem változtathatta meg a városon belül sem lakását a rendőrség engedélye nélkül. Nem látogathatott nyilvános helyeket, nem érintkezhetett emberekkel, „kivéve szokásos köreit”, nem telefonálhatott, nem küldhetett táviratot, levelet engedély nélkül. Este kilenc és reggel hat óra között nem hagyhatta el lakását. Minden szombat délelőtt tízkor jelentkeznie kellett a Gács út 6. alatti nyomozó osztályon. 1944 áprilisában ismét elrendelték letartóztatását. Sanyo tiltakozását visszautasították. De Porubszky rendőrkapitány-helyettes feljegyzés szerint engedélyezték, hogy ismét kérvényt nyújtson be a Belügyminisztériumba. Internálása. 1944. október 7-én megszűnt, mert „ismeretlen helyre”5 szállították. Sanyot a kistarcsai internáló táborból Auschwitz-ba deportálták.

Sanyo (Sacher Sándor 1896-1945) fiatal barátaival piknikezik 1940 táján

Az 1940-41-es tanév folyamán Sacher Judit, Gusztáv nagynénje a Kármán József középiskolába járt, és érettségire készült. Hány unokái, közte Ágnes nővérem és én a nyári szünetet a Kisfalusi utcai Sacher házban töltöttük. Nyáron Sanyo a helyi uszodába vitt minket, és esetenként cirkuszba is. Télen a közeli Szilassy birtokon szánkóztunk. A következő évben visszatértünk, de túl fiatalok voltunk ahhoz, hogy észleljük a közelgő veszélyt.

***
5 lásd, mint fenn

3

A Szlovákiából már folyt a deportálás. Egy zsidó küldöttség érkezett Budapestről a városba 1942 júliusában, hogy megegyezzen a közadó megkettőzésében a mun-

Sanyo Kistarcsán 1944-ben. A képet édesanyám készítette, amikor meglátogatta. 1944 nyarán Auschwitz-ba deportálták.

kaszolgálatos zászlóaljakban szolgálók és a Szlovákiából Losoncra6 menekültek ellátásának javítása érdekében. A következő évben a helyi rendőrség jelentette, hogy a zsidó közösség nyugodt, és örül a szövetségesek győzelmének, és folytatja a munkaszolgálatosok ellátásának támogatását.7
A losonci zsidó közösség a deportálás előtt két csoportból állt: a neológ és az ortodox hívőkből. Az első 1400 tagjából 388 adófizető. Dr. Kemény Adolf ügyvéd vezette a csoportot; rabbijuk Dr. Reschovszky Artúr8. Beck Adolf vezette a kisebb ortodox közösséget. Az ortodox közösség 1868-ban alakult. (A neológ közösség 1920-ban vált ki.) Főrabbijuk Unsdorfer Henrik. 1994 áprilisában 325 tagjukból 59 fizetett adót. Ez volt a szegény zsidók gyülekezete.

6 A két küldött Miksa Szepesi Miksa és Zoltán Králl Zoltán. [1942. július 26-i jelentés, Losonc]
1942, Országos Levéltár, K 149, 651f. 2/1942-7-6006, A vidéki rendőrkapitányságok havi jelentései, Losonc, 7. kötet, box 81, 898-899.
7 A m. kir. Rendőrség losonci kapitánysága 1943. jan. helyzetjelentése, Losonc, 1943. február 4. 80-84, Országos Levéltár, K 149, 651f. 2/1943-4-1006, A vidéki rendőrkapitányságok havi jelentései, Losonc.
8 Reschovszky felesége betért a zsidóságba, és önként ment a gettóba. Férjével együtt meggyilkolták Auschwitz-ban.

4

Mindkét közösség saját elemi iskolát tartott fenn.9
1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot. A megalakult új kormány elfogadta a németek arra vonatkozó kívánságát, hogy a

A második sorban balról: Hidas Péter és Ágnes,
1940 körül

magyar zsidókat áttelepítsék „keletre”. A Belügyminisztérium kiadta intézkedését a helyi hatóságoknak mely szerint az országot rövid idő alatt meg kell tisztítani az összes zsidótól. Családonként 50 kg csomagot, személyenként két hétre elegendő élelmiszert és két váltás fehérneműt vihettek a gettóba.10 A csendőrség és a helyi rendőri egységek gyorsan beterelték a vidéki zsidóságot gettókba és átmeneti táborokba, mielőtt deportálták Auschwitz-Birkenau-ba vagy Ausztriába.

9 Schweitzer-Frojimovics eds. Magyarországi Zsidó Hitközségek. 1944 áprilisa (Budapest: MTA Judaisztikai Kutatócsoport 1994): 374-376.
10 6163/1944.BM VII. res.

5

Nógrád megye közigazgatási vezetőjének (főispán) intézkedésére a Balassagyarmati Rendőrkapitányság táviratban elrendelte, hogy Losonc polgármestere zárassa be a város zsidó üzleteit, azaz 14 textil-, egy cipő-, és egy vaskereskedést.11 1944. április 3-án a Losonci Hírlap jelentette, hogy a kormányzat terve szerint május 1-től a zsidók fejadag szerint vásárolhatnak élelmiszert. Egy titkos parancs elrendelte, hogy a következő nap a helyi zsidó szervezetek nyújtsák be a hatóságnak tagjaik részletes névjegyzékét.12 Április 5-től a zsidóknak sárga csillagot kellett viselniük ruhájukon. A fehérnemű-varrónők megszakadva dolgoztak. 1944. április 23-i számában az újság közzétette azt a részletes szabályozást, mely elrendeli az összes zsidó köztisztviselő elbocsátását, és zsidó tulajdonban lévő üzletek bezárását. A határidő 1944. szeptember 30. Azonban eddig a napig az elbocsátott dolgozóknak ki kell fizetni a bért. De sohasem kapták meg. A zsidóktól elvett ingatlanok és más vagyontárgyak jegyzékbe vétele megkezdődött. A városi múzeumot jelölték ki a zsidó műtárgyak gyűjtőhelyévé.13 A helyi hatóság közegei különleges várakozással tették rá kezüket Sacher Imre kiemelkedő szépségű művészeti gyűjteményére. A gyűjtemény legjobbjait Budapestre küldték árverésre, mielőtt a németek elfoglalták Magyarországot.14
Május 2-án Losonc polgármestere elrendelte a gettó létesítését, és felállított egy hattagú Zsidótanácsot, hogy segítse a végrehajtást. A nem zsidókat felkérték, hogy önként hagyják el a gettónak kijelölt területet. Május 5-ig 50 %-uk távozott. Először két gettó alakult. Az elsőbe tartozott: Varga utca, Kis utca, Zsák utca, Temető utca 2., 4, és 6., Torna utca, Malom utca, Rét utca bal oldala, Telep utca és Kisvarga utca; a másodikba: Toldi utca, Búsbak utca egy része, Zenész utca, Lovagló utca, Raktár egy része, és Kossuth Lajos utca egy része.15 Sok keresztény, akinek el kellett hagynia lakását ezekből az utcákból, felháborodott. A Városi Kollégium, hogy mentesüljön a nem zsidó polgárok elhelyezésének terhétől, Budapestről kért kormánybiztost. A losonci helyi közigazgatás intézkedésére a zsidók gettóba költöztetése 1944. május 17-én kezdődött, és 22-én 14.00-kor befejeződött.
A gettót palánkkerítéssel zárták körbe, melyen két kaput nyitottak a Varga utca végén. A polgármester hat zsidó vezetőt jelölt ki a költözködés felügyeletére.
A gettó megtelt Losoncról, és a szécsényi ideiglenes gettóból és a losonci és szécsényi járás településeiből beköltöztetett családokkal. A határidőre 2 034 személyt helyeztek el. Sok család egyszobás lakásba költözött; gyakran hatan zsúfolódtak össze egy szobában. Például a Heksch család egy Rét utcai házba került; két-harman laktak egy-egy szobában.17

11 A vidéki rendőrkapitányságok havi jelentései, Országos Levéltár, K 149, 1944. március, 651 f, 2/1944-4-1006.
12 Senkiföldjén, 33.
13 21 May 1944, Losonci Hírlap.
14 Szederjesi, Cecília – Tyekvicska, Árpád, SENKIFÖLDJÉN; Adatok, források, dokumentumok a
Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról, Stúdium Libra (Balassagyarmat: Salgótarján, Nógrád Megyei Levéltár, 2006): 106.
15 1944. május 7., Losonci Hírlap.
16 1944. május 14., Losonci Hírlap.
17 Hidasi József Peter I. Hidas I. Péternek, 2002. március 3.

6

Eleinte 13.00 és 14.00 között engedélyeztek, hogy a zsidók elhagyhassák a gettót, de hamarosan visszavonták ezt a kedvezményt. Vásárolni se mehettek ki.18

Zsorna László, Gyura Leó és Perec nyilaskeresztes borbély, valamint Alberti csendőr rátörtek a gettóra. Először a polgári hatóság és a rendőrség ellenőrizte a gettót, de hamarosan átvette ezt a feladatot a csendőrség. Ők kegyetlen kihallgatási módszereket alkalmaztak az elrejtett értékek előkerítése érdekében. Egy Lantos nevű tiszt szögeket vert a foglyai lábába. Egyik áldozata Hercog úr, egykor a leggazdagabb ember Losoncon. Félig agyonvert állapotban talicskán vitték haza.19 Heksch Bélát, a közösség másik jómódú tagját is megkínozták. A fia írta a kihallgatásáról: „Mindig vakmerő voltam. Amikor elvitték apámat a zsidó iskolába, utána futottam és elbújtam az udvarban. A félig nyitva maradt ajtón át tanúja voltam a jelenetnek, apám borzalmas megverésének. Elkergettek, és hazafutottam a hírrel. Később valaki hazahozta apámat. Orvost hívtak, és miután ellátta apám lábát, altatót adott neki. Délelőtt 10 óra tájban megjelent a csendőrparancsnok. Olyan udvarias volt, mint egy igazi magyar úriember. Elmondta, hogy apám átadta a saját és legidősebb fia értékeit. Június 4-én elhagytam a gettót, és bevonultam egy munkaszolgálatos zászlóaljba. A többi már formaság. Megkaptuk katonai iratainkat, az orvos többé-kevésbé rendbe hozta apámat, és vonatra szálltunk.20

18 Szenkifoldjen 33.
19 Alice Klein’s statement.
20 Hidasi József Hidas I. Péternek, 2002. február 21.

7

A két Heksch aközött a hetvennyolc ember között volt, akik elhagyhatták a gettót, mert katonai szolgálatot teljesítek, és be kellett vonulniuk szabadságuk után munkaszolgálatos zászlóaljukba.21 Május 1-én Budapesten a Honvédelmi Minisztériumban német és magyar tisztek megegyeztek, hogy a munkaszolgálatos zászlóaljak létszámát 210-ről 575 fősre emelik. Így mintegy 125 000 zsidó szabadult ki a gettókból. Losoncon Horváth Kálmán honvéd százados folytatta le a sorozást Zöld Márton csendőr százados tiltakozása ellenére. A katonaság eljárása megmentette a besorozottakat a deportálástól, közte sok 16 évesnél fiatalabb fiút.22 A Hekscheket (apát és fiát) a többiekkel együtt Jolsvára szállították, ahol az októberi nyilaskeresztes hatalomátvételig dolgoztak. Ezután sokat meggyilkoltak közülük Pusztavámon. Magyar katonák mentették meg a közeli erdőben bujkáló 350 zsidó közül. mintegy 50-55 életét. 23 Egyes zsidókat a gettóban pénz- és fogságbüntetéssel sújtottak, mert korábban keresztény lányokat foglalkoztattak.24 Sok megfélemlített keresztény átadta a csendőröknek azokat az értékeket, amelyeket zsidó szomszédaik és barátaik bíztak megőrzésre rájuk. Hamarosan szóbeszéd lett a közeli deportálás. Teljes kijárási tilalmat rendeletek el.

Nagymama, 1943

21 Ságvári, p.18.
22 Szabolcs Szita, “A hadsereg és a zsidókérdés”, Nagy képes millenniumi hadtörténet; 1000 év a hadak útján, szerkesztettte Rácz Árpád (Budapest: Rubicon, 2000): 423.
23 Hidasi József Hidas I. Péternek, 2002. február 21.
24 1944. május 21. Losonci Hírlap.

8

A 14 és 50 év közötti nőket nemzetvédelmi esküre kötelezték, és tévesen arról tájékoztatták, hogy hamarosan mezőgazdasági munkára viszik őket.25 Stern Viola, Stern nagybácsi unokahúga, Fischer György unokatestvérem jövendő felesége, az egyikük, akkor 21 éves volt.
--------------------------
A gettóban Viola egy egyszobás lakásban lakott szüleivel és terhes unokatestvérével. Egyik nem zsidó barátjuk hozott tejet a terhes nőnek, de a jó szamaritánust feljelentették, és a tejszállítás abbamaradt. Viola elmondta, hogy sok nőt zaklattak és megerőszakoltak.
1944. május 28-i számában a Losonci Hírlap közzétette Dr. Angal rendőrtanácsos legutóbbi hirdetményét: „Minden zsidó, aki még nem ment be a gettóba, köteles azonnal beköltözni és feltétlenül ott tartózkodni. Minden kapcsolat tilos és zsidók és nem zsidók között.” A rendőrségi kihirdette különleges parancsát, mely szerint a menekülő zsidókat le kell lőni. Két protestáns egyházi személy, Sörös püspök és Böszörményi László megkísérelt megvédeni néhány üldözöttet áttérítéssel, sajnos eredménytelenül.26 A kálvinista papság tiltotta a sárga csillag viselését az egyházi ingatlanokban.27 Egy fiatalembert megbüntettek, mert üzent a gettóból Budapestre zsidó szerelmesének.28 1944. május 21-én Scherer Lajos idős újságíró és helytörténész sorozatot kezdett írni a Losonci Hírlapba a losonci zsidók történetéről, hogy rokonszenvet ébresszen a bebörtönzött zsidók iránt. Kihangsúlyozta szerepüket a város gazdasági életében, és erkölcsi tisztaságukat a századok során. Náciellenes fegyveres ellenállás ritkaságszámba ment, de Losonc körzetében működött antifasiszta partizáncsoport az 1944. júniusi csendőrségi jelentés szerint. A megbélyegzett zsidók megmentésére azonban nem vállalkoztak.29 A lakosság általában nem tanúsított sem ellenzést sem egyetértést az üldöztetéssel kapcsolatban. Néhányan kimutatták nemtetszésüket, és próbáltak segíteni; de voltak, akik hangosan helyeseltek. A Losonci Hírlap 1944. május 14-i vezércikkében üdvözölte a zsidók eltávolítását a közéletből. Egy hét múlva néhány szerkesztő munkalassítással tiltakozott. Sacher nagymama, Béla bácsi, Ilona és Marisa néni egy Varga utcai lakásba költözött a gettóban. Az üzleteket és a gyárakat „elfújta a szél”. Az otthonukat kisajátították. Megsemmisítésük tervének végrehajtása elkezdődött.

Ilona Sacher Ilona (1891 -1944) A kép 1940 körül készült Losoncon

25 Jenö Lévai, Zsidósors Magyarországon (Budapest: Magyar Téka, 1948): 412.
26 István Böszörményi’s testimony, Losonc, 10 May 2000.
27 Hidasi József kézirata.
28 May 1944. májis 28. Losonci Hirlap.
29 Az Endre-Baky-Jaross per, 513.

9

Ilona éppen visszatért Budapestről, ahol Irén nővérét, anyámat látogatta meg. Szüleim azt javasolták, ne menjen vissza Losoncra, ennek ellenére vonatra szállt, eltökélte, hogy anyja oldalán lesz, és a holokauszt áldozata lett. Gizella néni is Losoncra utazott Miskolcról, miután férjét, Stern Sándort meggyilkolták. Sándort kémkedéssel vádolták, és miután félig agyonverték, lelőtték a rendőrségen.
Gizella megosztotta sorsát Ilonával, Bélával, Marisával és a nagymamával. A gettóbeli lakásuk, a Varga utcai ház udvarán a Sacherek eltemették értékeiket, és megüzenték Budapestre Marisa neveltfiával, Frank Jenővel, hogy hol található a doboz. Édesanyám sosem találta meg. Auschwitz-ba deportálásuk előtt június 4-én az illéspusztai téglagyárban gyűjtötték össze a halálra szánt áldozatokat. Cziczer György, a helyi Zsidótanács egyik tagja szerint Illéspusztán tűrhetetlen túlzsúfoltság várta őket. Az emberek csak ülve tudtak aludni.30 Csaknem egy hetet töltöttek el ott. A vonatok hasonlóan tömöttek voltak; nyolcvan-száz személyt zártak be egy-egy marhavagonba. Mindegyikben volt két csöbör, az egyik víznek, a másik megkönnyebbülésre. Viola apja elvesztette emlékezetét az utazás alatt. Vagonjukban mindenki túlélte az utazás borzalmait – hogy Auschwitz-ban várhassa a szelektálást. Az első vonat június 9-én indult a losonci téglagyár rakodórámpájától 1970 utassal.31 A szerelvény (102 számú) megállt Balassagyarmaton, ott tovább tömték a marhavagonokat; 2810 emberrel indultak tovább. Nagyszüleim, Heksch Samu és Gizella, valamint nagynéném, Korányi Ibi is a vonaton utaztak. A vasútállomáson a vagonúkban várakoztak; a rendőrök bizonyos távolságról kíváncsian figyelték őket.32 Kassán a németek vették át a vonat őrzését. Június 13-án érkeztek meg Auschwitz-ba. A második vonat két nap múlva követte az elsőt. Ez is megállt Balassagyarmaton, majd onnan gördül tovább Kassa felé 1867 zsidóval. Ide 14-én érkeztek.
Unokatestvérem, Sacher Erzsébet így emlékszik: „1944-ben Pál öcsémet behívták munkaszolgálatra, és a földeken dolgozott Miskolc mellett. Vasútvonal szelte át a mezőt. Egy marhavagonokból álló hosszú szerelvény döcögés után megállt pihenőre. Tele volt Losonc környéki zsidó deportáltakkal, akik nem ismerték sorsukat, nem tudták, hogy gázkamra várja őket. Vízért kiáltoztak. Pál felismerte hangjukat, és rájött, hogy egész losonci családja, nagyanyja, nagybátyái, nagynénéi és unokatestvérei a marhavagonokba vannak zárva. A megdöbbenéstől úrrá lett rajta a borzalom, megdermedt és mozdulni sem tudott. A szomszéd földön dolgozók adtak vizet a zsidóknak, amíg Pál nem tudott megmozdulni.33”
1944. június 14-én Hanna nagymama, Giza, Marisa, Ilona néni és Béla bácsi, egy nappal később Breier Irma unokatestvérük is, este érkezett meg Auschwitz-ba. Másnap reggel szétválasztották a munkára alkalmasnak tartottakat a megsemmisítésre szántaktól.
1944. május 2-án korán érkezett két vonat Auschwitz-Birkenau-ba. Az egyik 1800 internáltat hozott Kistarcsáról, köztük Sanyo bácsit is34.

30 Senkiföldjén, 84.
31 Az Endre-Baky-Jaross per, szerkesztő László Karsai László és molnár Judit, (Budapest: Cserépfalvi, 1994): 511, 516.
32 Senkiföldjén, 87.
33 Szegő Erzsébet tanuvallomása, 16/10/1996.
34 Szabolcs Szita, “”Ebensee; Magyar deportáltak Mauthausen altáborában”, Századok 134, no. 3 [2000]: 683.
10

Május 16-án három tehervonat érkezett – az első Magyarországról, tele zsidóval. Leszállás után megparancsolták, hogy tegyék le csomagjaikat, majd ötösével felsorakozva elindultak a krematórium irányába. Estétől kezdve az összes

Megérkezés Auschwitz-ba: a rámpán

kémény füstölt. 1844. július 9-ig 437 402 zsidót deportáltak Magyarországról
Auschwitz-ba. A semleges országok, az Egyesült Államok és a Vatikán nyomására Horthy Miklós kormányzó megtiltotta a további deportálást. Mégis, néhány száz magyar zsidó még érkezett július folyamán Auschwitz-ba a politikai foglyok kistarcsai internálótáborából.35 Sanyo bácsi is köztük volt. A zsidók megsemmisítését jól előkészítették. A krematóriumokat gondosan felújították, a kemencék falát tűzálló agyaggal burkolták, és a kéményeket megerősítették acél gyűrűvel. A krematóriumok mögött aknát ástak, és a „Sonderkommando” (különleges osztag) és a takarítók létszámát megnövelték.
A magyar zsidók kiszállítása átlagosan legkevesebb négy napig tartott. Mivel a tehervagonokat túlzsúfolták, az emberek nem kaptak elég levegőt. Élelmük és vizük is csak annyi volt, amit magukkal hoztak. Egyes magyarországi megálláskor megengedték, hogy vizet szerezzenek. Ilyenkor néhányukat lelőtték „lassúság” vagy szökési kísérlet ürügyén. Kevésnek sikerült a menekülés. Sokan meghaltak a kíméletlen szállítási körülmények következtében.
Egy-egy túlságosan nagy szállítmányt az SS részekre osztott, és így egyesek később kerültek a gázkamrába. Az elgázosítottak olyan sokan voltak, hogy a krematóriumokban nem tudtak mindenkit elégetni, ezért gödröket ástak és ezekben is égették. A gödrökből árkokban vezették el a holttestekből kifolyt zsírt, majd visszaöntötték; ezzel is gyorsították az égést. Az SS-őrök szórakozásból élő gyermekeket és öregeket is bedobtak az égő zsírtól pezsgő gödrökbe. Sok magyar zsidónak megengedték, hogy levelezőlapon megírja haza: „Jól vagyok.” A feladó címe koholt volt: „Munkatábor, Waladsee”. Néhányukkal ezt a gázkamra előtti öltözőben íratták.

35 1944. július 19-én deportálták őket.

11

Az első csoport Losoncról június 13-án érkezett Auschwitz-Birkenau-ba.
Josef Mengele vezette a szelektálást. 36 A 2810 személyből csak 162 férfit és
178 nőt választottak ki munkára. A szelektálást a nap folyamán Magyarországból érkezett csoportokból a rámpán végezték. A Balassagyarmat-Losonc-ról érkezett
2470 fős csoportot azonnal elgázosították. A második vonat Balassagyarmat-Losonc-ról 1867 utassal június 14-én érkezett. 620 férfit és 682 nőt választottak ki munkára, a többit meggyilkolták a gázkamrában.
Gyakran három-négy vonat érkezett egyetlen napon, mindegyikben mintegy 3000 személy. Május 14-től július 9-ig (56 nap alatt) 134 szerelvény 438 000 deportáltat hozott Magyarországról Birkenau-ba. Több mint 90 %-ukat azonnal a gázkamrákba hajtották, a többi fiatal, egészséges foglyot "Depot-Haeftlinge"-nek (tartalék fogoly) minősítették. 37
Sanyo bácsi Auschwitz-ba érkezésekor a Sonderkommando (különleges osztag) tagja lett, egy túlélő szemtanú, a losonci Dr. Keleti Lajos szerint. 1944 júliusában, az utolsó nagy tömeggyilkosság csaknem az osztagnak 900 fogoly tagja volt. A krematórium padlóján laktak, ez volt a szállásuk. Segítettek az SS-nek a gázkamrák és a krematórium körül. Október 7-én fellázadt a Sonderkommando. Felrobbantották az egyik krematóriumot. November 17-én 14.00 és 15.00 között, hogy ne legyenek tanút, az elfogott sonderkommandósokat kivégezték Auschwitz-ban. Sanyo valahogyan túlélte a mészárlást. A zűrzavarban a megmaradt sonderkommandós fogoly észrevétlenül elvegyülhetett a többi fogoly között. Amikor az oroszok 1945. január közepén közeledtek a táborhoz, az SS sürgősen összecsomagolta a politikai osztály iratait, és több fogollyal együtt elszállította Gross-Rosen-be. Sanyo is Gross-Rosen-be került. Túlélte a halálos menetet. Gross-Rosen-ben a 39969-es számot kapta, és csatlakozott a helyi márványbányában dolgozó sok magyar, lengyel, orosz fogolyhoz. Amikor a Vörös hadsereg közeledett Gross-Rosen-hez, az SS-őrség ismét kiürítette a tábort, és február 25-én Sanyo-t Flossenburg-ba vitték. Itt ismét új számot kapott, a 83697-es fogoly lett. Most már ereje végére ért, és 1945. március 2-án meghalt.38
Csak 450 nő és 160 férfi losonci deportált nem végezte életét gázkamrában. Az egyik szállítmányjegyzék szerint a 38 éves Hegyi (Bock) Valéria 1944. december 19-ig élt. Keleti Ella, Julia Riegel Júlia (Panne) és Strelinger Lili túlélte a háborút.
Holzweber Rózsi 1944 novemberében, és Grünwald Irén 1945 januárjában halt meg39. Számos losonci zsidó túlélte az első hónapokat, mert más táborokba deportálták. Fischer Mór (1906-1944) és Pál (1911-1944), Kovács Lajos (1888-1944), és Krausz Mór (1897-?) Auschwitz-ból Mauthausen-be került. Zsoldos Pált (1928-?) először Sachsenhausen-be, majd Mauthausen-be szállították. Krausz és
Zsoldos élte túl a háborút.40

36 Alice Klein, survivor’s testimony
37 Gabor Hirsch's research- report
38 Túlélők jegyzéke USHMM, Case No. 4068.
39 Stutthof Múzeum, Sztutowie, Poland; (Bad) Arolsen ITS Document 1-1113-12(International Tracing Service). Más forrásból, 1945. május 2.
40 Fogolyadatbázis, Mauthausen Memorial Archives, Mauthausen, Austria. .501/4481-III/7/00

12

Losoncról Auschwitz-ba deportáltak közül 294 személy élte túl a holokausztot.41

A túlélőkből hatvan nő és két férfi tért vissza Losoncra (Lucenec) 1947-ben.42 A túlélők mintegy fele Izraelbe vándorolt ki 1949-ben. Ma egy tucatnál kevesebben élnek közülük Lucenec-ben, köztük Fischer György unokatestvérem és Fonci, a felesége. Sternlicht Gertrúd volt a losonci zsidó közösség utolsó vezetője. Tény, hogy Losonc 150 éves zsidó közössége 1944-ben véget ért. Két évvel később a háborús bűnösök budapesti tárgyalásán a deportálásokért felelős miniszterelnököt és minisztereket halálraítélték. A bíróság egyik tagja Dr. Sacher Róbert volt. Az ítéleteket végrehajtották.

41 Ságvári, 18.
42 Ságvári, 19.