Follow
(see wiki)
in Hungarian see below
Nyíregyháza (Hungarian pronunciation: [%CB%88%C9%B2i%CB%90r%C9%9Bcha%CB%90z%C9%92] ( listen)) is a city in northeastern Hungary and the county capital of Szabolcs-Szatmár-Bereg. Formerly it was the capital of Szabolcs County (Nyíregyháza, HU, UA) (e) (see places of Austro-Hungarian-Empire
With a population of 118,000, it is the seventh-largest city in Hungary and is one of the leading cities of Northern Hungary and of the northern part of the Great Hungarian Plain (Alföld). Its development has been ongoing since the 18th century, making it the economic and cultural center of the region. Its zoo, exhibiting more than 300 species including real rarities, is recognized throughout Europe.
Nyíregyháza is located in Szabolcs-Szatmár-Bereg County in the northern Plain region (Szabolcs-Szatmár-Bereg county, Hajdú-Bihar county, and Jász-Nagykun-Szolnok County). It is the most important city of Northern Hungary, in all respects the center of the region. It is located in the center of Nyírség as an agricultural town. The boundaries of the city are often understood as a very broad frame, because generally the near suburbs are included in them. It is located at the intersections of routes 4, 41, 36, and 38, therefore the city is easy to reach by road. Sub-Carpathia and Transylvania cannot be reached without passing the city.
- History
The first written mentions of Nyíregyháza date back to 1209, although it was then called simply Nyír ('birch'), after the Nyírség, the greater region in which the city lies. A source from 1326 mentions that by then the city already had a church, hence the second part of the name, egyház (meaning 'church'). In the middle of the 15th century the town had about 400 inhabitants. In the 16th century, during the Turkish occupation of Hungary, Nyíregyháza became deserted; it was resettled only in the 1630s – 1640s.
After the War for Independence led by Prince Francis II Rákóczi, the population of the town increased. Most of the new settlers were Slovaks from the area of Békéscsaba. In 1786, Nyíregyháza was granted the right to hold four market days a year; by this time the town was the biggest town of the county with 7,500 inhabitants. In the early 19th century, Nyíregyháza was wealthy enough to become free from its feudal lords, the Dessewffy and Károlyi families. During these prosperous years, the town got a new town hall, a hospital, several schools, and a restaurant by the nearby lake Sóstó ("Salty Lake").
The inhabitants of the town took an active part in the revolution and war for independence in 1848-49, and after the suppression of the revolution several citizens were imprisoned, among them the mayor, Márton Hatzel.
In the second half of the 19th century, Nyíregyháza became more and more urbanized and in 1876 the town became the county seat of Szabolcs County (which is now part of the larger integrated county Szabolcs-Szatmár-Bereg). In 1858, the railroad line reached Nyíregyháza; several new buildings were built, including a telegraph office, the main post office, and the theater. In 1911, the construction of tramways was finished.
After the many trials and tribulations of World War I, Nyíregyháza was under Romanian occupation for ten months. Between the two world wars, the city celebrated the 100th anniversary of becoming free from its feudal landowners.
During World War II, more than 6,000 of the city's Jewish inhabitants were deported, and another 2,000 citizens were sent to Russian labor camps (colloquially called malenky robot). Several buildings were destroyed, too, including the Status Quo Synagogue, whose front wall has been preserved; it is now in Nyíregyháza's Jewish Cemetery. Grand Rabbi Joseph Leifer of Nyíregyháza is buried in the cemetery. He was the son of the world-renowned Rabbi, Rabbi Mordachai of Nadvorna, and he settled in Nyíregyháza after World War I where he attracted a large following. His grave site is visited annually by thousands of Hasidim
From the 1960s, the city grew and developed quickly. Today, Nyíregyháza is one of the most prosperous cities of Hungary, being both an educational center and a popular tourist destination.
- Historical population
- Year Pop. ±%
- 1870 13,015 —
- 1890 18,996 +46.0%
- 1900 28,073 +47.8%
- 1910 33,444 +19.1%
- 1920 38,751 +15.9%
- 1930 46,522 +20.1%
- 1941 53,917 +15.9%
- 1949 48,382 −10.3%
- 1960 56,834 +17.5%
- 1970 75,245 +32.4%
- 1980 108,235 +43.8%
- 1990 114,152 +5.5%
- 2001 118,795 +4.1%
- 2011 119,746 +0.8%
- 2013 118,185 −1.3% Nyíregyháza also has several museums and exhibitions, showing the city's rich cultural heritage.
Jews in Nyíregyháza (in Hungarian,for English see)
A település csak a 19. század közepétől kezdett kiemelkedni a vármegye más városai közül, s 1876-tól a megye központjává vált. Nyíregyházán – más helységekhez képest – a század közepén viszonylag kevés zsidó élt. Ennek oka, hogy amikor a település birtokosa, gróf Nagy-károlyi gróf Károlyi Ferenc 1753-ban evangélikus szlovákokkal népesítette be a falut, az új lakosokkal szerződést kötött, amelynek egyik pontja a görögök és a zsidók letelepedését megtiltotta. Ez a rendelkezés 1840-ig érvényben volt, és be is tartották A sokféle tiltás ellenére a gazdasági kapcsolatok szükségszerűen kialakultak, s az ország más részébe való zsidók is üzleti viszonyba kerültek a nyíregyháziakkal. Miután a település 1824-ben örökre megváltotta feudális szolgáltatásait, a város árendába adta a haszonvételeket, s a bérlők közt szerepeltek a zsidók is.
Jelentős változást hozott a zsidóság életében az 1840. évi 29. törvénycikk, amely megengedte, hogy az országban született vagy a letelepedésre törvényes úton engedélyt nyert zsidók az ország bármely vidékén szabadon élhessenek, letelepedjenek; kivételt képeztek a bányavárosok. A nyíregyházi zsidók lélekszáma és aránya növekedni kezdett: 1840-ben 34, 1848-ban 71 (0,54 százalék), 1857-ben 150 (0,85 százalék), 1869-ben 1128 (5,1 százalék). Húsz év alatt a város lélekszáma 168 százalékos, a zsidóság pedig 1588 százalékos gyarapodást ért el. A későbbi évtizedekben is folyamatosan emelkedett az izraeliták lélekszáma. 1875-ben 300nál több zsidó család lakta, 1880-ban 2097, 1890-ben 2159, 1900-ban 3008, 1910-ben 3882, 1920-ban 5066, 1930-ban 5134 zsidó élt itt. 1941-ben 4993 izraelita mellett 172 kikeresztelkedettet is nyilvántartottak.
1843-ban 5 zsidó már olyan kérelmet nyújtott be a városhoz, hogy temető céljára telket kívánnak vásárolni. 1845-ig a nyíregyházi zsidóság a nagykállói rabbinátushoz tartozott, majd önálló fiókhitközség lett. 1856-ban megalakult a Chevra Kadisa. Nyíregyháza 1865-től különálló rabbiszékhellyé vált, az első rabbi Friedmann Károly lett. Létrejött a hitközség, kiépültek a hitközségi intézmények. 1864-ben szerveződött meg az Izraelita Nőegylet, 1865-ben épült az első imaház, amelyet 1873-ban már bővítettek. A rituális fürdő 1862-ben kezdte meg működését, 1891-ben bővítették. A közösségnek 1868-ban már szép iskolaépülete volt, s 1896-ban megalakult a Bikur Cholim egylete.
1872-ben a helyi zsidóság úgy határozott, hogy nem csatlakozik az ortodoxokhoz, maradnak az addigi állapotban (status quo), noha többen szerették volna az ortodox irányzatot létrehozni. Ezért 1873-ban a hitközség kettészakadt. Hivatalosan csak 1877-ben döntött az „eredeti” hitközség a status quo megnevezés mellett, mire válaszul a tagok egy része kilépett. 1880-ban avatták fel a Szarvas utcában a satus quo hitközség zsinagógáját, amelyet 1902-ben kibővítettek. Ez a második világháború idején kiégett, ezért lebontották, s helyette 1945-ben az iskola egyik termét alakították át imaháznak.
Az 1873-ban kiszakadt ortodox elégedetlenek 1878-ban Friedmann Ignácot megválasztották rabbinak. 1897-ben az egyik lakóház átalakításával zsinagógát nyertek. 1904-re véglegesen, teljesen elváltak a status quo hitközségtől. A régi zsinagóga helyén 1924-ben újat kezdtek el építeni, abban az esztendőben át is adták, de a munkálatokat teljesen csak 1932-re fejezték be. 1930-ban külön Chevra Kadisát alapítottak. A haszidoknak néhány esztendeig a Bújtos utcán állt az 1925-ben épített imaházuk, de az ilyen célra való használatot 1929 októberében a hatóság megtiltotta.
A két világháború között a városban mindegyik cionista szervezet nyitott irodát: a Cionista Szövetség, a Mizrachi, a Hásomér Hácáir stb. A harmincas években néhány fiatal alijázott.
A zsidótörvények és rendeletek a helybélieket is érzékenyen érintették, bár az itteni zsidókat a földbirtokok kisajátítására vonatkozó szabályozás kevésbé sújtotta. A városban 1939-ben mindössze 26230 kat. hold összterületű zsidóbirtok volt. Ez a városi földnek csupán 0,4 százalékát tette ki. 1944 májusában 17 tulajdonos 370 kat. hold 812 négyszögölnyi kisajátított földjét említették.
Több helybeli zsidót sújtott az ipari és kereskedelmi tevékenység korlátozásáról hozott intézkedés 1940 elején, mivel az üzletek 28,1 százaléka volt zsidó tulajdonban. A város vezetői azonban az iparügyi miniszter 33 000/1943. számú rendeletének a kiadásáig a törvényt érdemben nem hajtották végre, hiszen ezzel a lakosság ellátását korlátozták volna. Több zsidó vállalkozást közérdekűnek nyilvánítottak, így azok folytathatták működésüket.
Nem csupán a gazdaságban, hanem a közéletben is folyt a zsidóság kiszorítása. A 112 képviselő közül 28 volt a zsidó, ezek közül 25nek a tagságát megszüntették. Az 1941. szeptember 18-án kelt jelentés szerint a képviselőtestületi tagokat választó 11 613 lakosból 1187 volt zsidó, közülük 127-nek a választójogát megszüntették.
1941-ben itt is kiszűrték az idegen állampolgárságú zsidókat, és az országhatáron kívülre toloncolták őket, így ezek sorsa Kamenyec Podolszkijban teljesedett be. A helybeli fiatalokat munkaszolgálatra rendelték.
Az 1944 áprilisában végzett felmérés szerint az ortodox anyahitközségbe tartozók száma 2054 volt, ebből adózott 259. A hitközség elnöke Némethi Sándor, a rabbi tisztséget Wider Sulem rabbihelyettes és Wider Náthán alrabbi töltötte be. A hitközségnek összesen 15 alkalmazottja volt, saját elemi iskolát nem tartott fenn, hanem a status quo hitközség által működtetett iskola költségeihez járult hozzá. Volt 120-150 főre főző népkonyhájuk, Chevra Kadisa és Chevrat Tehillim működött, rituális fürdő is szolgálta a híveket, és templommal rendelkeztek.
Ugyanakkor a status quo anyahitközségben 2462 fős lélekszámot mutattak ki, ebből 763 volt az adózó, vagyis az ortodoxokénak több mint a kétszerese. Ennek az irányzatnak az élén Fischbein Gábor állt, az anyakönyvvezető rabbi Bernstein Béla, a rabbik Wax Aladár és Jólesz Károly voltak. A hitközség nagyobb ereje megnyilvánult abban is, hogy 21 embert alkalmaztak. A népkonyha 92 személyt szolgált ki. Önálló egyesületei és intézményei voltak: a Chevra Kadisa, (353 tag), a Poálé Cedek Izraelita Segélyező Egyesület (178 tag), az Izraelita Nőegylet (250 tag) és az Izraelita Kézműves Betegsegélyező Egyesület (192 tag). A Szarvas u. 8. szám és a Liliom u. 17. szám alatt ingatlanokkal rendelkeztek.
Nyíregyháza polgármestere, Nyíregyházi (Szohor) Pál április 5-én rendelte el a sárga csillag viselését. Április 11-én a polgármester a zsidók összeírására utasította a megalakítandó zsidó tanácsot. Ez 15-én létre is jött, tagjai voltak: Fischbein Gábor, Némethi Sándor, Lefkovits Ignác, Freund Zsigmond, Bodor Zsigmond, Ungár Béla, Landau Ernő, Springer Mór, Rosenwasser Kálmán, Bőhm Ignác, Weinstock Samu és Weisz Mór. Van olyan forrás, amely ezt a névsort Haas Sándorral, Kovács Lászlóval és Láng Arnolddal egészíti ki.
Az ortodox hitközség a névsort április 19-én adta le, a status quo április 22-én terjesztette be tagjainak a listáját. A lajstromokba nem mindenki került fel. Többször kimaradtak a csecsemők, a tanulók, a köztisztviselők, miközben olyan személy is felkerült, aki az összeírás idején biztosan munkaszolgálatos volt, noha ezt – más munkaszolgálatosoktól eltérően – a listán nem jelezték. Az is megállapítható, hogy néhány személy mindkét irányzatnál szerepel. Összesítve és javítva a két összeállítást, az ortodoxok esetében 2125, a status quo hitközségnél 2628 nevet találunk, vagyis összesen 4753-at.
Nyíregyháza környékén április 16-án, hajnali 5 órakor vette kezdetét a zsidóság összegyűjtése. A városba Siegfried Seidl Haupsturmführerből, Nagy István alezredesből és dr. Vastagh-ból álló bizottság volt kirendelve. A községekben lakókat korán „ébresztették”, s negyedórát kaptak, hogy élelmet és kevés ruhát vigyenek magukkal. Az összepakolás alatt elrejtett értékeikről faggatták őket. A város környéki településekről Nyíregyházára szállították be a zsidókat. A gettóban lévők létszáma az első nap 3010 fő volt.
Április 21-én a polgármester kihirdettette, hogy a város területén lakó zsidók április 23-án reggel 5 órától a lakásaikat nem hagyhatják el. Április 22-én szintén ő szólította fel valamennyi iskola igazgatóját, hogy a zsidók összeírására az összes férfi tanerőt azonnal igénybe kívánja venni. Április 23-ig a nyíregyházi zsidóságot nem hurcolták a kényszerlakhelyre, azok éltek a gettó területén, akik különben is ott laktak, ezt követően azonban megkezdődött az összegyűjtésük. Április 28-ra a nyíregyházi zsidókat is „összpontosították”. Ennek véghezvitelére Nyíregyházára 60 csendőrt vezényeltek, ők a rendőrségtől függetlenül működtek. Nyíregyháza esetében a gettónak kijelölt terület lakosságának 67 százaléka zsidó volt.
A gettó a Kótaji (mai Vasvári Pál utca), a Dohány – Vay Ádám –, a Jókai utcák, illetve a Bessenyei tér és a Kis tér (ma Mártírok tere) által határolt területen volt. A gettó területén lévő utcák eleje és vége keresztben szögesdrótos deszkakapuval volt lezárva. Nyíregyházán a gettó mintegy 150 lakóházat és a hozzájuk tartozó udvart jelentette. Az ezen a területen kívül lakó nyíregyházi zsidó családok egy hétig még otthonaikban maradhattak. A vidéki zsidó családok lakhelyéül az e körzeten belüli házak közül körülbelül 120, nyíregyházi zsidók által lakott épületet jelöltek ki. Voltak házak, ahol 176, 196, 198 fő tartózkodott, nem számítva az amúgy is ott lakókat. A gettóban sem vízvezeték, sem szennyvízelvezető csatorna nem volt. Ivóvizet a négy közkút és a magánházak némelyikében lévő kutak biztosítottak, az árnyékszékeket csak a gyerekek, az idősek és a gyengébb szervezetűek használhatták, a többiek részére a lakóházak udvarán tábori latrinákat ástak. A hulladék és a szemét elhelyezésére szintén nagy gödröket ástak.
A Kis téren lévő ortodox templom, valamint a mellette lévő izraelita iskola volt a gettó kórháza. A zsinagóga udvarán és a pincéjében a konyhát és a raktárakat helyezték el. A szükségkórházat a zsidó tanács rendezte be, szerelte fel és látta el gyógyszerekkel. Abban zsidók orvosok, gyógyszerészek, szülésznők dolgoztak, az ambulancián és a gettóban még további orvosok tevékenykedtek.
Április 24-én a zsinagóga mellett működő átvevőhelyhez a rendőrkapitányság vezetője motozónőket, lehetőleg szülésznőket kért kirendelni a polgármester által, hogy azok az eldugott értékeket a testnyílásokban is felkutassák.
A zsidó tanács irodája intézte a gettó és a három gyűjtőtábor mindennapi ügyeit. A tanács megalakította a 92 tagú gettórendőrséget. A gettó parancsnokának hivatalosan Horváth Zoltánt, helyetteseinek Cziráky és Ujfalussy rendőrtiszteket nevezték ki. A gettónak SSfelügyelője volt, neki engedelmeskedtek a csendőrök is. A már említett Siegfried Seidl volt ez a személy, a gettó és a simapusztai gyűjtőtábor közvetlen felügyeletét azonban az ő munkatársa, egy SS tizedes gyakorolta, aki gyakran verte a zsidókat, és sok esetben ki is köttette őket.
A csendőrök bárhová beléphettek, és a tulajdonképpen fogoly státusban lévő zsidókkal bármit megtehettek, s olykor meg is tettek. Enyhének számított a csuklóztatás, s az, hogy különböző vétségekre hivatkozva az ebédet kiöntették. A verés és a kínzás arra irányult, hogy eldugott értékeket „kutassanak” fel. Verés következtében veszítette életét a nyíregyházi ortodox hitközség elnöke, Németi Sándor, a 80 esztendős Bernstein Béla főrabbit a bevagonírozáskor verték meg úgy, hogy pár nap múlva meghalt. Az ilyen irányú vallatás irányítója Trencsényi József civil ruhás kassai csendőrnyomozó volt. Azon zsidó segédrendőröket, akik nem megfelelő módon teljesítették a parancsait, gumibottal verte. Több nyíregyházi lakost, akik a gettólakóknak élelmiszert akartak bevinni, Trencsényi felpofozott, s egy személyt le is csukatott. A nyomozót 1946-ban életfogytig tartó kényszermunkára ítélték.
Nem mindenki viselkedett Trencsényihez hasonlóan. A pozitív példák közül álljon itt Birtha István rendőrfogalmazóé, aki napokkal a gettósítás előtt figyelmeztette zsidó barátait, s azokon keresztül mindenkit, hogy meneküljenek. A gettósítás ideje alatt segítségére volt a hozzá fordulóknak, azok kérelmeit tőle telhetően teljesítette.
Május 1-jén 71 fő beadvánnyal fordult a város polgármesteréhez, Nyíregyházi Pálhoz. Hivatkoztak 12-24 hónapos munkaszolgálatos múltjukra, addigi, a hazáért tett cselekedeteikre, amely hűségüket mutatta, s kérték, hogy a további intézkedések meghozatalakor ezeket vegyék figyelembe. A levél elküldése meglepő naivitásra vall, hiszen mindazt, amit abban megfogalmaztak, a gettósítás elrendelői és végrehajtói is tudták. Nem is csodálkozhatunk azon, hogy a kérelem válasz nélkül maradt.
A nagy zsúfoltság miatt s az eredeti elképzelések megvalósítása érdekében a zsidókat a gettóból a gyűjtőtáborokba, a bevagonírozási központokba szállították. Az áttelepítésre várók névsorát a házak elé felsorakoztatottak előtt olvasták fel. A kiürítéshez kirendelt szekereket használtak, ezekre csak a csendőrök által kijelölt járóképtelenek ülhettek fel.
A menet a simapusztai (ma Felsősima) gyűjtőtáborba tartott. Az ottani uradalmi majorba helyezték el a zsidókat, akiket csendőrkordon fogadott. A táborban az életkörülmények még rosszabbak voltak, mint a gettóban. Az ismerős városrészek, utcák, házak köréből „légüres térbe” kerültek. Az első csoport kitelepítése május 5-én kezdődött. A nyíregyházi gettót tíz nap alatt felszámolták. A kijelölt gyűjtőtáborok nem voltak felkészítve a tömegek befogadására, ellátására. Simapusztán még a tábor kerítését is a zsidókkal készíttették el. Az uradalmi pajtákba 500-600 embert zártak össze, de volt, aki így is a szabad ég alatt kényszerült aludni. A tisztálkodásra csak a deportálás előtti napokban vezették be a vizet. A gyűjtőtáborba való bezsúfolás után néhány napon belül kitört a tífuszjárvány, az emberek az éhezéstől legyengültek, megbetegedtek. A tiszti főorvos tetvetlenítést rendelt el, május 16-án arról számolt be, hogy 2826 embernél találtak tetűt, a fertőzés fő forrását.
A nyíregyházi gettó más részeiből a családokat a Nyírjestanyai gyűjtőtáborba vitték, és az ottani mezőgazdasági építményekbe zárták. Az így kiürített gettó nem sokáig maradt lakók nélkül, mert ide költöztették be azokat a nyíregyházi zsidókat, akik eddig eredeti lakóhelyükön, a gettón kívül lévő lakásokban éltek. Őket a városi rendőrök telepítették át, kevesebb megalázással, mint történt az a vidéki zsidók csendőrök általi bevonultatásakor.
A nyíregyházi zsidók sem kerülhették el a gyűjtőtáborba történő összezsúfolást, bár ezt megelőzendő, a zsidó tanács május 5-én levelet intézett a város, a vármegye vezetőihez és Seidlhez. Azt kérték, hogy részesüljenek abban a kegyelemben, hogy a városnak, ha csak 23 utcájába zsúfolva is, de megmaradhassanak, mert ez közel ötezer ember életét mentené meg.
Amiként a tanács korábbi kérelme, ez is süket fülekre talált, s néhány napi gettóban tartás után a városiakat is a gyűjtőtáborba terelték. Ennek megvalósítása érdekében a környékbeli bokortanyákról 6-án és 7-én reggelre a Búza térre rendeltek 130 fogatot, hogy az ottani rendőrségnél jelentkezzenek. Május 7-én, vasárnap délelőtt a szomorú menet búcsúját, sírását elnyomta az erre az alkalomra fogadott zenekarnak a hangja, amelynek hangerejét a Korona Szálló erkélyén elhelyezett hangszórók továbbították és sokszorozták.
A nyíregyházi zsidók többsége Harangodra került, kisebb része a már amúgy is zsúfolt Nyírjestanyára. A polgármesteri hivatal a nyíregyházi zsidó tanácsot még arra is felszólította, hogy 10 000 pengőt fizessen be azért, mert a Nyíregyházára betelepítetteket a gyűjtőtáborba szállították. Május 16-a körül a nyírjesi táborban 4100, a harangodi táborban 2550 zsidó volt. A főispán lemondott tisztségéről, nem volt hajlandó előkészíteni a tömeggyilkosságot, a város polgármestere azonban büszke volt arra, hogy zsidómentessé tette Nyíregyházát.
A gyűjtőtáborok kiürítése május 14-én kezdődött. Akkor a legzsúfoltabból, a Nyírjestanyáról indították útnak a zsidóságot Rakamazon, Kassán keresztül Auschwitz II. Birkenau felé. Még a vasútállomásig vezető úton sem lehetett biztonságban, mert egy fiatal rendőrtiszt motorkerékpáron hajtott a tömegbe, és botjával ütötte-verte az embereket. Szintén ő volt az, aki zsidó gyerekekkel a lábánál fogva húzatott egy körülbelül hetvenéves nőt, akinek az alteste a húzástól már állandóan vérzett.
Május 20-án Harangodról vitték el az összes embert, és Simapusztáról is sokat a nyíregyházi vasútállomásra tereltek. A mintegy tíz kilométeres menet elérte végül a rakodórámpákat. A vasútállomáson a csendőrök a tömeget szóval és tettel is bántalmazták.
Este lett, amire a vagonokat megtöltötték emberekkel. A szerelvényekre krétával írták rá a vagonban lévők létszámát, majd hosszas egyeztetés után a vonat elindult a végcél felé. Útközben többször megállt, de a WC-vödrök kiürítését és a vízfelvételt nem engedélyezték. A szerelvény a Kassa–Eperjes–Tarnov–Krakkó–Birkenau útvonalon haladt. Kassán végre lehetőség volt az alkalmi WC-k kiürítésére és inni való víz felvételére. A városban a magyar kísérőktől a német SS vette át a vonatot. Ők ki akarták rakatni a vagonokban lévő halottakat, de a kíséret magyar parancsnoka ezt nem engedélyezte. Ismét bezárták a vagonok ajtaját, és folytathatta útját a halálszerelvény. A Nyíregyházáról való elindulástól három nap telt el, amire megérkezett Birkenauba.
Május 22-én és 24-én ismét a Simapusztán lévők voltak soron. Ez utóbbi időpontra, szerda reggel 6 órára, Felsősimára a polgármester 105 darab fogatot rendelt ki a tanyákról. Május 26-án (péntek reggel 8 óra, 155 darab fogat) és június 4-én a nyírjesi tábor következett, onnan vitték el azokat is, akiket május 2-án a varjúlaposi táborból hoztak át. A Varjúlaposon létrehozott gyűjtőtáborban már április 16-tól tartották a megbízhatatlannak minősített egyéneket. A június 4-én indított szerelvény június 7-én érkezett meg a birkenaui rámpára.
A bevagonírozás a nyíregyházi, illetve a nagykállói vasútállomáson történt. A csoportokat gyalogmenetben indították útnak, a betegek, az öregek és a mozgásképtelenek részére kirendelt fogatokat biztosítottak. Május 2-a és június 4-e között 1050 fogatot használtak fel. Szabolcs június 5-re „zsidómentes” vármegye lett.
A munkaszolgálatot több száz fiatal férfi, a haláltábort néhány tucatnyian – főleg fiatal nők – élték túl. A visszatérőkhöz a környező települések magányos túlélői is csatlakoztak. Közösen próbálták meg korábbi szervezeteiket feléleszteni. 1946-ban a hitközség tagjainak a száma 1210 volt. Az 1949. eleji állapotot tükröző népszámlálás szerint a nyíregyházi zsidóság lélekszáma – az 1950–1990 között önállóvá váló Nagycserkesz és Nyírtelek adataival együtt – 932 fő.
Az 1949-es összeírásból úgy tudható, hogy az ortodox hitközség működési területéhez tartozott 6 helység, a hívek száma 325 volt, 120 adófizetővel rendelkezett, a hitközség elnöke Frankfurt Sámuel, ügyvezetője Schwarcz Ernő, rabbija Schwarcz Sámuel volt. Működött a talmud-tóra, a jesiva, a Chevra Kadisa és a jótékonysági egylet. A status quo hitközség 675 fővel bírt, köztük 154 adózóval. Az elnök Sípos Miklós, az ügyvezető Péter Ernő, a rabbi Morgerstein Benő volt. Egyesületei a nőegylet és a kulturális egyesület voltak.
Mivel a zsinagógát a németek 1944 októberében felgyújtották, a zsidó iskola épületében 1949-ben imaházat alakítottak ki. 1954-ben a zsidó iskolát államosították, és akkor az állam a hívők számára új zsinagógát épített. 1956-ban sokan elhagyták a várost, néhányan alijáztak, mások emigráltak.
A maradék nyíregyházi zsidóság még napjainkban is életben próbálja tartani a régi szokásokat.
in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 933-996, Néző István