Franciska Buchwald

Maderspach Károlyné Buchwald Franciska

Sok éve már, hogy március 15-én a Maderspach és Buchwald család leszármazottai megállnak a Fiumei úti sírkert 1848-as parcellájának egyik sírjánál, és főhajtással tisztelegnek Buchwald Franciska emléke előtt. Idén a családtagok emlékező virágai mellé a Budapesti Városvédő Egyesület II. kerületi csoportja nevében is került egy szál, nemzeti színű szalaggal átkötött rózsa Maderspach Károlyné sírkövére. Maderspach Károlyné neve ma már lassan halványuló emlék, de még mindig megállásra késztet egy pillanatra: hogy is volt? Mi is történt vele? Igen, igen ő az, az asszony, aki miatt Haynaut Angliában a munkások meg akarták verni… Miért is? Nos, a válasz csak akkor teljes, ha nemcsak az jut eszünkbe, hogy Kossuth Lajos angliai körútján oly szemléletesen festette le Haynaut, a zsarnokság megtestesítőjét, kegyetlenségeit, hogy a munkások ráismertek, hanem ha azt is tudjuk, ki volt Maderspach Károlyné Buchwald Franciska? Egy jómódú aradi orvos, Buchwald József ötödik gyermekeként született 1804-ben. Gondos nevelésben részesült, több nyelvet beszélő, művelt ifjú hajadon lett belőle, élénken érdeklődött a történelem, az irodalom iránt, Pestről hozatott hírlapokat olvasott és kivonatolt sokat dolgozó, elfoglalt apjának. 1828-ban férjhez ment a nála húsz évvel idősebb Maderspach Károly mérnökhöz és bányaigazgatóhoz. Új otthona a soknemzetiségű Bánság fővárosának és az osztrák birodalom egyik legjelentősebb katonai objektumának számító Temesvártól nem messze fekvő Ruszkabánya lett, ahol a magyarok mellett románok, németek, szerbek éltek és dolgoztak békében, a határőrvidék katonai fegyvereinek fenyegető árnyékában. Férje Magyarország egyik legnagyobb, mintegy 4000 főt foglalkoztató bánya- és vasművének résztulajdonosa és egyik vezetője volt. Maderspach Károly feltalálónak, aki Széchenyi érdeklődését és rokonszenvét is bírta, ma is jegyzett találmánya a „vonórudas ívhíd” a Pestet Budával összekötő állóhíd pályázaton méltó versenytársa volt a Clark-féle lánchídnak. A vashíd szobordíszeit nem kisebb mester, mint Ferenczy István szobrászművész készítette volna. Az 1848. évi márciusi forradalom híre Ruszkabányára is eljutott, és az ősszel kibontakozó önvédelmi harc során a soknemzetiségű lakosság, kevés kivétellel, Maderspach Károlyné Buchwald Franciska példáját követve a magyar ügy mellé állt. Két fia honvédként szolgált, ő maga 600 fős nemzetőr csapat felszerelésében segédkezett, a ruszkabányai vasgyár pedig Bem seregének gyártott fegyvert. A hős tábornok többször is megfordult Ruszkabányán. Buchwald Franciska élete végéig csodálattal és rajongással emlékezett ezekre a találkozásokra. A világosi fegyverletételt megelőző napokban a török határt átlépni készülő katonai és civil menekültek sora talált Ruszkabányán, Franciska asszony házában segítséget, ellátást és támogatást. „A nyomor és az ínség leírhatatlan volt, és ha az ember az utolsóját is odaadta volna, az sem lett volna elég az éhezők ezrei számára” – írta évekkel később naplójában. A menekülők utolsó hullámával érkezett meg a sebesült Bem tábornok, kíséretével. Maderspach Károly azonnal átlátta, hogy komoly veszélynek teszik ki magukat, ha segítik őt, de Franciska erkölcsi tartása nem engedte meg, hogy Bemet segítségnyújtás nélkül elküldjék. Pár órányi pihenő után a tábornok és kísérete augusztus 21-én szerencsésen átlépte a határt, másnap, 22-én bevonultak Ruszkabányára a császári csapatok, és kezdetét vette a megtorlás. S mivel a magyar sereg számára fegyvert gyártó vasgyár igazgatójának, Maderspach Károlynak letartóztatását a bányamunkások fenyegető fellépése megakadályozta, a parancsnok dühe a feleség ellen fordult. Így lett Maderspach Károlyné Buchwald Franciska az első mártírok egyike. „Bűnlajstroma” azonban nem merült ki Bem tábornok megsegítésének vádjával. 1848 júniusában ugyanis a falu népe és elöljárói honvédtisztekkel együtt szabadságfát állított a ruszkabányai ligetben. A vád szerint azonban ezen az ünnepélyen Maderspach Károlyné császári egyenruhába öltöztetett szalmabábut égetett el. Haynau parancsára 1849. augusztus 23-án elhurcolták otthonából Franciska asszonyt. Katonai kísérettel kivitték a ligetbe, ahol Gröber százados a szabadságfánál letérdeltette. Maderspach Károlyné Buchwald Franciska a halálra készült, ám ennél szörnyűbb csapás érte: női méltóságában alázták meg brutálisan. Hat férfi lépett hozzá, letépték felső ruháját, és a tisztes távolban csoportosuló lakosság előtt megvesszőzték, majd az ájult asszonyt kocsiba rakták, Karánsebesre hurcolták és bebörtönözték. Férje az iszonyú lelki teher alatt, valamint azért, hogy a további megtorlásoknak elejét vegye, önkezével vetett véget életének. Maderspach Károlyné egész életében küzdött azért, hogy elégtételt kapjon az őt ért gyalázatért, a családját ért szörnyű sérelemért, szeretett férje elvesztéséért. Igazát kereste az elnyomatás éveiben, s kereste a kiegyezés után is. Azt hihetnénk, ha máskor nem, hát ekkor megkapta – de nem. Maga Deák Ferenc figyelmeztette őt, hogy a politikai helyzet nem alkalmas sérelmének orvoslására. Buchwald Franciska ekkor, de csakis ekkor hagyott fel igaza keresésével. Életének utolsó éveit tisztelettel övezve, szerető családi körben, Budán a Szalag u. 11. sz. alatt élte le. 1880. december 6-án, 76 évesen hunyt el. A késői leszármazottak és utódok azzal tudják megadni Maderspach Károlyné Buchwald Franciska számára az elégtételt, hogy emlékét megőrzik, és továbbadják, mint ahogy férje, Maderspach Károly eseménydús életének, a magyar forradalom és szabadságharc alatt tanúsított magatartásának, tetteinek emlékét sem hagyják történelmünkből kihullani. Czaga Viktória (Budai Polgár c. lap)

Egy forradalom, négy temetés Az 1848-as magyar szabadságharc utáni vérengzés irányítóját, Julius Jacob von Haynaut egy londoni sörgyárban felismerték és megverték a munkások 1850-ben. Híre ment ugyanis, hogy egy évvel korábban megalázó módon megvesszőztetett egy erdélyi asszonyt, Maderspach Károlynét. Az asszony 1849-ben írt naplóját az ükunokája adta át szerkesztőségünknek, amelyből az is kiderül, miért tette ezt vele a tábornok. Ha fellapozzuk hozzá a történelemkönyveket is, nemcsak az eseményeket lehet rekonstruálni, fel tudjuk vázolni a két főszereplő, Haynau és Maderspachné portréját is. Rajtuk keresztül pedig kicsit közelebb jutunk egy érdekes, fontos és nagyon romantikus korszakhoz, a XIX. század második feléhez - a szabadságharctól kezdve a megtorláson át egészen a kiegyezésig. 1. rész. Januárban megjelent egy cikk a Victoriana blogon, amelyben szó esett Haynau tábornok 1850-es londoni kalandjáról, amikor is egy londoni sörgyárban felismerték és megverték a munkások. Mert híre ment, hogy az osztrák fővezér egy évvel korábban megalázó módon megvesszőztetett egy erdélyi asszonyt, Maderspach Károlynét. A cikk kapcsán jelentkezett nálunk egy hölgy, Maderspach Kinga, az áldozat ükunokája, aki a család történetét is kutatja. Elmondta, hogy birtokában van egy napló, amit Maderspach Károlyné még a szabadságharc idején, 1849-ben írt, és amelyből az is kiderül, miért tette ezt vele Haynau. A naplóról sokáig a család sem tudott, teljesen véletlenül került elő. Maderspach Kinga pár éve megkereste a Hadtörténeti Múzeum akkori igazgatóját, dr. Hermann Róbertet, hogy figyelmébe ajánlja az összegyűjtött családi iratokat. A beszélgetés során egyszer csak kiderült, hogy Maderspachné naplót vezetett, amely ott lapul az igazgató fiókjában. Korábban az Országos Levéltárban őrizték, és mivel dr. Hermann Róbert kutatási területe a szabadságharc időszaka, ő bukkant rá az értékes iratra. Így került elő Maderspach Károlyné Buchwald Franciska eredeti, német nyelven, gót betűkkel írt visszaemlékezése. A napló megvan, és ha fellapozzuk hozzá a történelemkönyveket is, nemcsak az eseményeket lehet rekonstruálni, fel tudjuk vázolni a két főszereplő, Haynau és Maderspachné portréját. Rajtuk keresztül pedig kicsit közelebb jutunk egy érdekes, fontos és nagyon romantikus korszakhoz, a XIX. század második feléhez - a szabadságharctól a megtorláson át egészen a kiegyezésig.

• ** 1. rész: Meg kell értenie, ebbe a szégyenbe belehalok Maderspach Károlyné 45 éves volt, amikor 164 évvel ezelőtt, 1849 augusztusában a sorait papírra vetette. Buchwald Franciska néven született 1804-ben, egy aradi polgárcsaládban. 1828-ban kötött házasságot a német és osztrák ősökkel rendelkező Maderspach Károllyal. A Maderspach család a Rajna vidékéről származik, az 1200-as évekig tudják visszavezetni a családfájukat. A magyarországi Maderspachok Tirol környékéről jöttek a Bánság területére, valamikor a 18. században. Károly Selmecbányán szerzett mérnöki diplomát, majd rokonaival megalapította a "Hofmann Testvérek és Maderspach Károly Bánya és Vasműveket" Ruszkabányán, a Vajdahunyad környékén található fémérc feldolgozására. A 4000 főt foglalkoztató üzem az 1840-es években már az ország második legnagyobb vasgyára, az első magyar iparmű-kiállításon ezüstérmet nyer termékeivel. Maderspach Károly igazi reformkori ember. Többször találkozik Kossuthtal, vasművét József nádor és Széchenyi is meglátogatja, utóbbi naplójában is megemlíti. A családfőt a vashidak is érdeklik. Erdélyben is épít ilyet, majd a Pestet Budával összekötő híd pályázatára küld terveket. Nem ő nyer, lemarad William Clark mögött - az angol mérnök elképzelései alapján épül meg a Lánchíd.

Amikor kitör a forradalom, nem kérdés, hogy Maderspachék melyik oldalon állnak. Ruszkabánya 600 fős nemzetőrséget állít ki. A vasgyár ágyúkat, golyókat gyárt a seregnek, Károly fivére és két gyermeke is bevonul honvédnak. Egy befolyásos, sikeres, német gyökerű család elkötelezetten a magyar ügy mellé áll. Amikor Buchwald Franciska megszületett, épp megkezdődött egy német tartományi gróf és egy zsidó patikuslány törvénytelen gyermekének, a 18 éves Julius Jacob von Haynaunak a katonai karrierje. Megjárja az európai hadszíntereket, szépen halad a ranglétrán. 1805-ben francia fogságba esik, találkozik Napóleonnal. A császár nagy hatást tesz rá. A napóleoni háborúkat már őrnagyként fejezi be, 1808-ban megházasodik, lánygyermeke születik. 27 év múlva már vezérőrnagy. Megbízható katona, óriási becsvággyal. De nehéz természetű ember, folyton összezördül a feletteseivel, a bajtársaival. 1847-ben tábornokként helyezik Temesvárra, ahol egy maláriás láz hónapokra ágynak dönti. Amikor kitör a forradalom, összetűzésbe kerül egyik tisztjével, Damjanich János századossal. Hamarosan eltávolítják Temesvárról. Haynau Grazba megy, és 61 évesen kéri a nyugdíjaztatását. 1848 májusában semmi jel nem utal rá, hogy Maderspachné és Haynau sorsa valaha is összefut. Haynaut azonban nem nyugalmazzák. A Habsburgokat több oldalról is veszély fenyegeti. A tábornokot Olaszországba küldik, hogy ott próbáljon meg rendet csinálni. A leselejtezett, öreg profi élete új értelmet nyer, megérzi, hogy nincs még itt a vége a karrierjének. Hogy szükség van rá, mert meg kell menteni a birodalmat. Meg kell mutatni - a fiataloknak is -, hogyan kell ezt csinálni. Teljes szenvedéllyel veti bele magát a feladatba.

Kicsit furcsa belegondolni, mi történik, ha 1848-ban Haynau valóban nyugdíjba vonul. Ha úgy dönt, öreg ő már ehhez, vásárol valahol egy birtokot, és pihenéssel tölti hátralevő éveit. A szabadságharcot valószínűleg akkor is leverik, és akkor is jött volna a megtorlás, még ha talán nem is ilyen hévvel - mert ez a dolgok rendje. Egy viszont biztos: ma senki nem tudná, ki volt Haynau. Hat éve volt még hátra, ezalatt - illetve igazából csak egy esztendő kellett neki - örökre beírta magát a történelembe. Az osztrák, a magyar és az olasz történelembe legalábbis. Meg egy kicsit az angolba. Ha megkérdezzük az utca emberét, mondjon híres osztrákokat, az ő neve biztosan elhangzik. Talán még Ferenc József, Niki Lauda, Schwarzenegger, Mozart és Falco lenne vele versenyben. De hagyjuk a jelent, menjünk vissza 1849 májusáig, amikor még olyan szép volt minden. Május 21-én az ország örömmámorban úszva ünnepelte Buda felszabadítását. A dicsőséges tavaszi hadjárat során a honvédsereg a határig kergette az osztrákokat. A budai vár bevétele már csak a hab volt a tortán. Kossuth június elején ünnepélyesen bevonul a fővárosba. Pünkösd vasárnapján népünnepélyt rendeznek Pesten, lelkes beszédekkel, hálaadó istentiszteletekkel, ökörsütéssel, csapra vert boroshordókkal. Az olasz Francesco Morelli fúvós együttese és egy cigányzenekar húzza a talpalávalót, egészen hajnalig. Egy héttel később Ruszkabánya is bulizik. A 24. zászlóalj tisztjei adnak partit a szabadban. A honvédek a helyiekkel isznak, mulatnak, táncolnak. Két pohárköszöntő közt felállítanak egy nemzeti zászlóval díszített szabadságfát. A Maderspach család is részt vesz az eseményen.

Nem tart már sokáig az ünnep. Magyarország felett gyülekeznek a viharfelhők. I. Miklós orosz cár és I. Ferenc József osztrák császár pont Buda visszavételének napján csap egymás kezébe Varsóban. Megállapodás születik, hogy az oroszok baráti segítséget nyújtanak a Habsburg Birodalomnak. A cár 200 ezer katonát küld, hogy leverje a szabadságharcot. Május végén új embert neveztek ki az osztrák csapatok élére is. A katonai kudarcok miatt összeroppant, tehetetlen Welden helyett Haynau báró érkezik, aki áprilisban már rendet csinált Bresciában. Asszonyokat korbácsoltatott, és halottakat akasztatott. Élet-halál ura. Ferenc József egész Magyarországra kiterjedő teljhatalommal ruházta fel. "Kész vagyok fejemmel kezeskedni azért, hogy egy évszázadon belül többé nem tör ki forradalom Magyarországon. Gyökerestül fogom kiirtani a gazt" - mondta. És komolyan is gondolta. Július 1-jén kiadott győri kiáltványa nem hagyott kétséget felőle, hogy nálunk is tűzzel-vassal fog rendet teremteni. Nem lesz kecmec. Július 19-én Haynau bevonul Budára. Itt is közleményekben üzenget a lakosságnak. Egyik falragaszából még az is kiderül, mennyire csalódott a helyiekben: "Ti, nyelvre és szokásokra nézve nagy részben németek ismét részt vettetek azon törekvésben, mellyel egy istentelen szájhős egy magyar köztársaság ábrándos épületén munkált." Így talán még jobban érthető, miért akart annyira megbüntetni egy családot, amelynek a híre már Bécsbe is eljutott. Ahol a férjet Maderspachnak, a feleséget Buchwaldnak hívják... Buda bevétele után Haynau továbbvonul. Innentől már gyorsan pörögnek az események. A magyar haderő felőrlődik a kettős szorításban. Augusztus 9-én Haynau győz Temesvárnál, Kossuth két nap múlva Görgeyre ruházza a hatalmat, aki Világosnál leteszi a fegyvert. Mindennek vége. Mint oldott kéve, hullik szét a nemzet. Petőfi halott, Kossuth Törökországba szökik. Szemere a Szent Koronával menekül, hogy elássa még valahol magyar földön. A hírek arról szólnak, hogy már csak Bem József és Kmety György tartja magát Erdélyben. Hamarosan már hírek sincsenek. Nincs is rájuk szükség. Elég, ha Maderspachék kinéznek az ablakon. A honvédsereg megmaradt katonái, akik még nem adták meg magukat, lerongyolódva, éhesen vánszorognak át Ruszkabányán. Már ők sem tudják, hová. Hamarosan megjelenik Bem és Kmety a faluban. Orsova felé tartanak, ahol még át lehet jutni a határon... A két tábornok a Maderspach-házban piheni ki magát, kötözi be sebeit. Másnap indulnak Törökország felé. Egynapi előnyük van üldözőikkel szemben. A császári katonák másnap vonulnak be a településre. Hamar kiderítik, hol szállt meg Bem. Maga a családfő mondja el nekik - Maderspach Károly és felesége innentől foglyok a saját házukban. Nyilván akkor sem ússzák meg, ha nem derül ki a bemes történet. Így is sok volt a rovásukon. Pár héttel korábban Haynau pribékje, Gröber százados a harcokban elesett Maderspach Ferenc ezredes holttestét próbálta felakasztatni Zsombolyán. A falu népe akadályozta meg a tettet. Kaszákkal, kapákkal felszerelkezve védték a sírt a katonáktól. Haynau augusztus 30-án érkezik vissza Pestre. Vonattal jön, néhány pesti előkelőség már a pályaudvaron fogadja. Virágokat szórnak elé a hölgyek, ahogy leszáll. Pár nap múlva 273 fontos polgár keresi fel rezidenciáján, hogy hódolatát nyilvánítsa neki. Köztük gróf Festetics Leó, a pesti Nemzeti Színház igazgatója, gróf Forgách Sándor vármegyei törvényszéki bíró, Koller Ferenc polgármester, valamint tanárok, céhmesterek, ügyvédek, professzorok, orvosok, kereskedők, kávéház tulajdonosok. Ott van az olasz zenekarvezető, Morelli is. És a két neves építész, Pollack Mihály és Hild József - akinek fia, Hild Rafael egyébként az osztrák sereg főhadnagyként védte a budai várat három hónappal korábban. Miután szeptember végén Komárom is kapitulál, Haynau benyomja a terrorgombot. Röpködnek a halálos ítéletek, a vár- és sáncfogságok, vagyonelkobzások. A bosszúhadjárat ősszel ér a csúcsra. Október 6-án, az osztrák hadügyminiszter, Latour meggyilkolásának és a bécsi forradalom kirobbanásának első évfordulóján kivégzik az aradi tizenhármat és Pesten Batthyány Lajos miniszterelnököt. Az aradiak közt van horvát, szerb és örmény származású is. Aulich, Leiningen-Westerburg, Lahner és Poeltenberg pedig olyan német-osztrák, aki a magyar nyelvet sem nagyon bírja. A vértanúkhoz október 25-én még Kazinczy Lajos ezredes, Kazinczy Ferenc költőfejedelem fia csatlakozik. Őt is Aradon lövik agyon. Azt mesélik, Haynau régi, személyes ellensége volt.

A Maderspach házaspár nem hunyta le a szemét éjszaka: "Csend volt a házban, csak mi ketten, szegény apa és én virrasztottunk aggodalomban, és azzal foglalkozva, hogy mindent, ami a múltra emlékeztetett, megsemmisítsünk. Apa levelezése Kossuthtal, Széchenyi István és Vukovich levelei, minden arckép, Ferenc sógorom levelei, és így mindaz, a mi a házhoz fűzött, el lett égetve" - számol be Franciska naplója az utolsó közös estéről. Amikor másnap értük jöttek, talán Maderspach Károly lepődött meg a legjobban, hogy nem őt, hanem a nejét viszik el. "Előállt a kocsi, és egy káplár felszólított, és reám parancsolt, hogy szálljak fel. Összeszedtem egész bátorságomat a végzetes szörnyű búcsúzás alkalmával, sírva állt körülöttem az egész cselédség, még egyszer megöleltem drága férjemet, megcsókoltam - Istenem, utoljára!" Maderspachnét - a helyi plébánossal együtt - kocsiba rakták és a fasorig vitték, ahol a júniusban felállított szabadságfa állt. A katonák négyszögbe álltak. A nő biztos volt benne, hogy kivégzik. "Igen, itt fognak agyonlőni. Ez volt a gondolat, mely átcikázott agyamon. Megfogtam a pap kezét és mondám. Ön látja most, hogy miért kellett velem jönnie; ámbár kevés idő marad engem a halálra előkészíteni, de én számítok Isten irgalmára. Csak arra kérem, ne hagyja hullámat, míg férjem és gyermekeim azt át nem veszik, zsebembe pénz és ékszer van!" Nem kivégzésre készültek a katonák. Maderspachné felső ruháit letépték, majd a kapitány parancsolta, hogy térdeljen le. Két közlegény megragadta a kezét, másik kettő pedig előlépett egy-egy nyírfa vesszővel a kezében. Adjuk át a szót ismét neki: "Kezeimet összekulcsolva fordultam a századoshoz: Önnek is van anyja. Tisztelje azt bennem. Édesanyja megátkozza önt, ha meghallja, mit művelt a fia. Ne sértse meg ennyire egy nő méltóságát és becsületét. Hisz bennem meggyaláz minden nőt, édesanyját, nővéreit! Ezután a többi tisztekhez fordultam, hogy mint lovagias férfiak ne engedjék a gyalázatos exekuczió végrehajtását." Hiába volt minden. "Még egyszer a lovaskapitányhoz fordultam, könyörögve emeltem fel kezeimet, kérve, hogy lövessen inkább agyon. Hisz meg kell értenie, ebbe a szégyenbe úgyis belehalok!" De Maderspachné hiába könyörgött. A vesszőzést végrehajtották, a fél falu szeme láttára. A meggyalázott asszonyt Karánsebesre vitték, ott várta további sorsát. Egy napig volt fogságban. Mert azért akadt egy úriember az osztrákoknál is: a magyar seregeket Karánsebes környékén üldöző Wallmoden tábornok. Mikor megtudta, mi történt, azonnal parancsba adta, bocsássák szabadon a nőt. Persze nem csak ő tudta meg, mi történt. Franciska férje is. És valószínűleg sejtette, felesége megalázása csak a kezdet. Haynau addig nem nyugszik, míg teljesen tönkre nem teszi őt, a családját, a gyárát és az egész rebellis fészket. Nem csak szeretteit, az üzemét is meg akarta óvni, amikor úgy döntött, megadja Haynaunak a teljes elégtételt. Hogy ne pusztítson el mindent, amit felépített. Az ólomolvasztóba ment, magához vett egy kis mozsárágyút, és felcipelte a Kiskálváriára. Meggyújtotta a kanócot, és beletette a fejét a csőbe... A helyet azóta Mozsárhegynek (Pöllerberg) nevezik. Maderspachnéval a helyi plébános közölte a hírt. "Ön még nem szenvedett eleget, szegény asszony. Legyen erősebb, mint férje. Legyen lelkiismeretes anya" - ilyeneket mondott. A nő eszméletlenül esett össze a lábainál. Később értesült arról is, mi volt a vád ellene: hogy azon a júniusi honvédünnepélyen elégetett egy szalmabábut, ami a császárt ábrázolta. Ebből semmi nem volt igaz. Hogy kik rágalmazták meg, arról szintén mesél a naplója. "Hogy ti gyermekeim soha el ne felejtsétek azokat a körülményeket, amelyek egy borzasztó eseményt szüleitek fejére zúdítottak, most olyan személyekről kell beszélnem, kiknek nevei borzalmat keltenek bennem .... Ezek az emberek: a cseh származású Hertl szatócs, annak két fia, azután Kraus és Makutz sógorai, és az oláh pópa, Botos. Ezek az emberek voltak az egyedüli fekete-sárgák (osztrák érzelműek) Ruszkabányán. Meggazdagodtak a gyár jóvoltából, de alattomban mindég intrikáltak, kémkedtek." Maderspach Károlyt Ruszkabányán temették el, sírja ma is ott van a temetőben. Haynau az erdélyi rendcsinálás után visszatért Pestre. Fél évvel később Buchwald Franciska is búcsút intett Erdélynek. Ő is a fővárosba ment. Hogy felkeresse Haynau bárót. Egy forradalom, négy temetés - 2. rész: Átkozott magyar némberek Az 1848-as magyar szabadságharc utáni vérengzés irányítóját, Julius Jacob von Haynaut egy londoni sörgyárban felismerték és megverték a munkások 1850-ben. Híre ment ugyanis, hogy egy évvel korábban megalázó módon megvesszőztetett egy erdélyi asszonyt, Maderspach Károlynét. Az asszony 1849-ben írt naplóját az ükunokája adta át szerkesztőségünknek, amelyből az is kiderül, miért tette ezt vele a tábornok. Ha fellapozzuk hozzá a történelemkönyveket is, nemcsak az eseményeket lehet rekonstruálni, fel tudjuk vázolni a két főszereplő, Haynau és Maderspachné portréját is. Rajtuk keresztül pedig kicsit közelebb jutunk egy érdekes, fontos és nagyon romantikus korszakhoz, a XIX. század második feléhez - a szabadságharctól kezdve a megtorláson át egészen a kiegyezésig. Haynau augusztus 30-án érkezik vissza Pestre. Vonattal jön, néhány pesti előkelőség már a pályaudvaron fogadja. Virágokat szórnak elé a hölgyek, ahogy leszáll. Pár nap múlva 273 fontos polgár keresi fel rezidenciáján, hogy hódolatát nyilvánítsa neki. Köztük gróf Festetics Leó, a pesti Nemzeti Színház igazgatója, gróf Forgách Sándor vármegyei törvényszéki bíró, Koller Ferenc polgármester, valamint tanárok, céhmesterek, ügyvédek, professzorok, orvosok, kereskedők, kávéház tulajdonosok. Ott van az olasz zenekarvezető, Morelli is. És a két neves építész, Pollack Mihály és Hild József - akinek fia, Hild Rafael egyébként az osztrák sereg főhadnagyként védte a budai várat három hónappal korábban. Miután szeptember végén Komárom is kapitulál, Haynau benyomja a terrorgombot. Röpködnek a halálos ítéletek, a vár- és sáncfogságok, vagyonelkobzások. A bosszúhadjárat ősszel ér a csúcsra. Október 6-án, az osztrák hadügyminiszter, Latour meggyilkolásának és a bécsi forradalom kirobbanásának első évfordulóján kivégzik az aradi tizenhármat és Pesten Batthyány Lajos miniszterelnököt. Az aradiak közt van horvát, szerb és örmény származású is. Aulich, Leiningen-Westerburg, Lahner és Poeltenberg pedig olyan német-osztrák, aki a magyar nyelvet sem nagyon bírja. A vértanúkhoz október 25-én még Kazinczy Lajos ezredes, Kazinczy Ferenc költőfejedelem fia csatlakozik. Őt is Aradon lövik agyon. Azt mesélik, Haynau régi, személyes ellensége volt.

A részben zsidó, részben főnemesi származású Haynau egyszerűen mindenkire odafigyel. A pesti és budai zsidókra kollektív büntetésként iszonyatos hadisarcot vet ki, mert támogatták a forradalmat. Ők szállították a magyar seregnek az egyenruhákat, egyéb szükségleteket. Kétmillió forintot kell kifizetniük. (Spira György szerint ekkoriban az óbudai zsidók összvagyona nincs negyedmillió forint). De levágja pénzzel az arisztokráciát is. A belvárosi Károlyi-palotában üti fel tanyáját, itt van a főhadiszállása. Ingyen lakik itt, nem fizet lakbért. A tulajdonos, Károlyi György gróf az, aki fizet. Háromhavi börtönre és 150 000 forintos pénzbüntetésre ítéli. A börtönt aztán elengedi, de a pénzt az utolsó krajcárig behajtja. Bátyja, Károlyi István gróf 400 000 forintért jöhet ki a hűvösről. Persze a fővezér tud kegyelmet is gyakorolni. Igaz, csak úgy a maga módján. Gonzeczky János káplánnal még temesvári szolgálata idején került jó viszonyba. Neki kegyelmet ajánl, ha levelet tesz közzé, amelyben híveit a császár iránti hűségre biztatja. Az egyházfi meg is teszi, amit kér. Cserébe kötél helyett főbelövés a jutalma. Schweidel József tábornokot az osztrák seregből ismerte. Kereste a barátságát, valamennyire jóban is voltak. A régi szép időkre való tekintettel Schweidel szintén golyót kap a megalázó kötél helyett. 21 éves fia is a honvédeknél szolgált, apjával együtt várja sorsát Aradon. Ő börtönbüntetéssel megússza. De az altábornagy azért felajánlja neki, cserébe apja haláláért felveheti a Haynau nevet, ne kelljen a megbélyegzett Schweidel névvel élnie. Schweidel Albert köszöni, de nem él a páratlan lehetőséggel… Kiss Ernő ítéletét kötél helyett ugyancsak golyóra enyhíti, mert császári seregek ellen harcoló csapatokat nem vezényelt. Persze lehet, hogy volt mögötte más is. A gazdag, földbirtokos altábornagyot szintén ismerte a seregből. Úgy hírlik, gyakran kért tőle kölcsön. Közben 1849 őszén teljesen elkészül a Lánchíd. A híd, ami jóval több, mint egy átjáró két testvérváros között. A magyar szellem és haladás szimbóluma. A polgárosodó és egyesülni kívánó Budapesté. Ahol már megvalósul a közteherviselés: mindenkinek hídvámot kell fizetnie, ha át akar kelni rajta. November 20-án avatják fel ünnepélyes keretek közt. Az alapkövet még hét évvel korábban tették le, azon az ünnepélyen ott volt Petőfi, Széchenyi, Batthyány, Kossuth és József nádor is, meg a reformkor sok illusztris személyisége. Az avatás már nélkülük zajlik. Kossuth Törökországban bujkál, Petőfi, a nádor és Batthyány halott, Széchenyi pedig a döblingi elmegyógyintézet lakója. Haynau tábornok az, aki átadja a reformkor jelképét a népnek, miközben a fúvószenekar a Gott Erhaltét játssza.

Az év utolsó napján Pest városa díszpolgárrá választja Haynaut. Paszkevics és Windisch-Grätz herceggel és Jellasics bánnal egyetemben. A Bécshez jóval lojálisabb Buda tavasszal követi a példát: ott 1850. március 4-én lesz díszpolgár a táborszernagy. 1850 elején a pesti Alster Gasse (a mai Zrínyi utca) is új nevet kapott: innentől Haynau Gassének hívták. Hogy Maderspachné átment-e valaha a Haynau utcán, azt nem tudjuk. A Károlyi Palota felé menet mondjuk nem esett útba. Amikor 1850 elején feljött Pestre, első útja ide vezetett. Azért keresi fel a fővezért, hogy János fián segítsen. Akit Világos után besoroztak az osztrák seregbe, és Triesztbe vittek. Másik fia, Maderspach Livius kíséri el. Aki így emlékezett vissza a találkozásra 1909-ben megjelent, Maderspach Károlyné tragédiája című könyvében: „Egy lengyel ulánus tiszt vezette be Haynauhoz, én az előszobában vártam aztán a tiszttel együtt. Egyszerre lármát, szidást hallottunk bent a szobában, mely az ajtó felé közeledik. A segédtiszt oda rohan, kinyitja az ajtót és karjaiba fogja ájuldozó anyámat, aki az öklével hadonászó Haynau elől hátrafelé menekül: „Átkozott magyar némberek - így kiabált -, ti csináltátok a forradalmat!” Fia vezeti haza a másodszor is megalázott asszonyt. Aki három nappal később iratot kap Haynautól. Fizessen 800 pengőt 48 óra alatt, ha szabadon akarja látni katona gyermekét. Egy Schneider József nevű kereskedő adja neki kölcsön a pénzt. János hamarosan tényleg hazajön. Haynau tartotta a szavát. Haynau hozta a formáját. Ahogy az ekkor már szintén a fővárosban tartózkodó Wallmoden tábornok is. Ő ismét úriemberként viselkedik. Bár segíteni nem tud rajta, maga keresi fel Pesten Maderspachnét, hogy sajnálatát fejezze ki a megvesszőztetés miatt. Nem Maderspachné volt az egyetlen „magyar némber”, aki felkereste a fővezért. 1850 tavaszán Szendrey Júlia, Petőfi felesége - illetve akkor valószínűleg már özvegye - szintén Pestre jön Erdélyből. Úti okmányért megy könyörögni Haynauhoz. Bemhez akar eljutni Törökországba. Hátha ott van férje is, kedves tábornoka mellett. Őt is kidobják. „Talán Törökországban újabb forradalmat szerveznek az elmenekült forradalmár urak, s asszonyom ennek az új forradalomnak előkészítése érdekében óhajt kimenni közéjük? Nekem igen furcsa tapasztalataim vannak a magyar asszonyokról, feleségekről és anyákról. A szerelem igen szép dolog, de szerelemmel nem lehet megmagyarázni azt, hogy valaki Pestről Konstantinápolyba akar utazni. Ha kegyednek szerelemre van szüksége, azért igazán nem kell Törökországba menni...” – intézi el kérelmét a fővezér.

A két nő talán egyszer-kétszer el is ment egymás mellett. Szendrey Júlia Garay Jánosék családjánál talált szállást, a mai Ferenciek terén. Maderspachné gyermekeivel 4 évig lakott Pesten, a volt Rösch-féle házban, a régi halpiacon, ami ugyanerre volt. Fiai kereskedelmi iskolába iratkoznak be, Antónia lányához házitanítók jönnek. Kikapcsolódni a Nemzeti Színházba és pesti Német Színházba járnak. 1851 tavaszán egy amerikai fiatalember, Charles Loring Brace járt Magyarországon. Elbeszélgetett az emberekkel, rácsodálkozott Európa „talán legszebb függőhídjára”, és hogy milyen sok osztrákellenes vicc terjed Pesten. Élményeit Magyarország 1851-ben címmel adta közzé, ez volt az első részletes magyarországi útleírás, ami az Egyesült Államokban megjelent. Brace Pesten Maderspachnéról is hallott. „Több olyan emberrel találkoztam, aki látta őt, és az esetről adott beszámolójuk, amit itt közlök, úgy gondolom alapjában véve hiteles.” – írja könyve egyik fejezetében, majd egy közel sem hiteles beszámoló következik, a „gazdag és magas rangú hölgyről”, akinek Haynau parancsára „százötven-százötven katona közt igazi vesszőfutásban volt része, vagyis az ún. Gassenlaufban.” „Mindennek hatására a büszke, nemes születésű hölgy megtébolyodott. A szerencsétlen asszony még mindig Pesten él, félőrülten. Sikerült megszereznie egy gallyat az egyik vesszőből, amivel ütötték, s megszállott módon karkötőt készített belőle, amelyet ma is visel." Nos, már akkor sem kellett mindent elhinni, amit Pesten pletykáltak. Maderspachék 1854-ig laktak Pesten, utána visszaköltöztek Aradra. Közben Haynauval nagyot fordult a világ.

3. rész: Ön mióta ekkora magyar? A bécsi udvarnak egyre kínosabb a táborszernagy tombolása. Haynau elszabadult, valahogy vissza kéne rá tenni a gyeplőt. 1850 márciusában Ferenc József 36 magyar tisztet kegyelemben részesít. Haynau megsértődik. Csak három hónappal később, júniusban bocsátja szabadon a felmentett katonákat. De ez csak a kezdet. A terror, a kivégzések miatt egyre nagyobb a nemzetközi felháborodás. Lassan Haynau számára is világos lesz: addig van rá szükség, míg elvégzi a piszkos munkát. Miután megtette kötelességét, mehet. Úgy dönt, kicsit betart megbízóinak. Sokan ennek köszönhetik az életüket. 1850. július 5-én Haynau 34 vádlottat halára ítél, de az ítéleteket azonnal kegyelmi záradékkal látja el. 23 embert szabadon bocsát, a többiek ítéletét fogságra enyhíti. Ismerős lehet a jelenet A kőszívű ember fiaiból is. A fejgörcsökkel küszködő, kicsit már megőrült Haynau megkegyelmez Baradlay Richárdnak, Plankenhorst Alfonsine bárónő legnagyobb bánatára. A valóságban tényleg így úszta meg a menekülés közben Grazban elfogott Irinyi József, a tizenkét pont szövegének egyik kidolgozója. És a bukás után Szatmár megyében bujkáló, majd magát feladó Vörösmarty Mihály. Vagy épp a költő Bajza József, aki a Kossuth Hírlapja című újságot is szerkesztette. Pedig ha a táborszernagy tudja, hogy ő írta - Murányi Gábor álnéven - a kéziratban terjesztett, Hainau-dal című gúnyverset, más a történet vége... A költemény a Habsburg-ház „vérkutyájának” és „dühöshiénájának” titulálja Haynaut, és meg is jósolja a főbakó sorsát. „S nagy császárod elvetend majd, Ha nincsen szüksége rád. S megköszönd, ha ráadásul Kufsteinben szobát nem ád.”

De még ez sem elég, a bekattant fővezér tovább csinálja a császárpukkasztást. Polgári ruhába öltözik, Kossuth kalapot húz a fejére, és úgy masírozik a pesti Duna-parton. Egy rakás gyerek fut nevetve utána. Pár nap múlva Haynaut azonnali hatállyal nyugdíjba helyezi a Minisztertanács. A terrornak vége. Az ország kicsit fellélegezhet. Jókainak már nem kell Kovács János álnéven bujdosnia. A zsidók is kifújhatják magukat. Elkezdték összeszedni a pénzt a kétmilliós hadisarcra. Egy részét be is fizették, aztán engedményt, fizetési halasztást kértek. Ferenc József úgy határoz, csak egymilliót kell összedobni, és nem hadisarcként, hanem egy zsidó iskolai alap javára. (Ebből a pénzből létesül majd aztán az első pesti tanító- és rabbiképző, amely 1916-ban, a császár halála után hálából fel is veszi a Ferenc József nevet.) Már Haynau Gasséra sincs szükség. Hamarosan Zrínyi utcza lesz a neve… Haynaunak meggyőződése, hogy a kegyelmi műsorral mindent rendbe hozott. Megszerezte a magyarok rokonszenvét. „Nemde a magyarok szeretnek engemet?” - kérdezte egy osztrák kormánytisztviselőtől. Megkapta a pénzét szolgálataiért. És elment kicsit vakációzni külföldre… A tábornok 1850 augusztusában Londonba utazott. Ahol már megelőzte a híre. Szeptember 4-én meglátogatta a híres Anchor sörfőzdét, ami akkor a Barclay Perkins & Co. cég tulajdonában volt. Nem volt épp a legjobb ötlet: a munkások felismerték az "asszonykorbácsoló hiénát". Egyesek szerint híres bajusza buktatta le, más források úgy tudják, valaki kileste a nevét, amikor beírta a vendégkönyvbe. Fentről rádobtak egy köteg szalmát és némi trágyát, ez volt a jel - aztán lapátokkal, seprűkkel jól elverték. Még a bajszát is megcibálták. Haynau a közeli George Innbe menekült, és egy kukában bújt el. Innen is kirángatták, végül a fogadó egyik szobájában barikádozta el magát. A kiérkező rendőrök az ablakon át húzták ki, és vitték csónakkal a túlpartra. Órákkal később már dal is született róla, melynek lényege röviden annyi, hogy Haynau menjen csak a torykhoz, parádézzon a West Enden, de jobb, ha a környéken nem mutatkozik. Az Illustrated London News hamarosan címlapon hozta a "nemzetközi incidenst". A királynő unszolására Lord Palmerston külügyminiszter kért elnézést az osztrákoktól. A sörgyár viszont nem büntette meg a munkásait, és Haynau nevét kihúzták a vendégkönyvből. (A sörfőzdét már lebontották, a George Inn azonban ma is működik. Ebből a Victoriana posztból lehet többet megtudni róla.)

Haynau elverése Londonban Az esetnek híre ment Magyarországon, Maderspach Károlyné fülébe is eljutott. „Azt mondják, hogy valaki elküldte neki egy újság beszámolóját arról a hallatlan esetről, amikor a londoni sörfőzők megostorozták Haynaut, s ő napokig kebelén hordozta azt, könnyeivel áztatva” - így emlékezett Charles Loring Brace a már idézett útinaplójában. A verés után Haynau visszatér Bécsbe. Ahol ismét hangot ad újkeletű magyarszimpátiájának. A császárvárosban az terjed, magyar emigránsok bújtatták fel a londoni munkásokat. Haynau ezt el sem tudja képzelni. „Magyar ember a csatában veri meg az ellenséget, de nem teszen aljasságot” - mondja. És különben is, a magyarok őt „jobban szeretik”, mintsem ilyet művelnének vele… A volt honvédek, tisztek osztrák seregbe sorozásában sem lát olyan veszélyt, mint mondjuk Bach belügyminiszter. Mert szerinte a „magyarok bátrak és nyílt jelleműek”, nem fogják titokban bomlasztani a haderőt. Európában Haynau-ellenes a hangulat. A Franciaországban élő emigráns vezető, gróf Teleki László nyílt levélben párbajra hívja ki. Az extábornok válaszra sem méltatja. A párbajfelhívás francia, angol, belga és német lapokban is megjelenik. Az osztrák kormányzat pedig - holott már nincs köze hivatalosan Haynauhoz - egyre jobban ég. A londoni eset két év múlva majdnem megismétlődik. Ezúttal Brüsszelben találják meg Haynaut. Felismerik egy koncerten. „Ki vele! Hóhér! Asszonyvesszőztető!” - kiabálja a feldühödött tömeg. A rendőrség próbál rendet csinálni, nem túl nagy sikerrel. Több száz ember szidja és fütyüli, miközben visszamenekül szállására. De itt sincs nyugta. A Hotel de Flandre kapuja elé éjszaka egy vödör vért öntenek ismeretlenek. Mikor másnap Franciaországba indul, ezen a tócsán halad át a kocsija. A beszámolók szerint Párizsban sem rajonganak érte.

Haynau jobbnak látja, ha utazgatás helyett visszavonul magyarországi birtokára. Igen, magyarországira. Most már annyira „magyar”, hogy vérdíjából birtokot is vásárol magának Szatmár megyében, Nagygécen. Különös fintora ez a sorsnak. Három évvel korábban, 1848 márciusában még ő az, aki leoltja tisztjét, a szerb származású Damjanichot, mert lelkesedik a forradalomért. „Ön mióta ekkora magyar?” - teszi fel neki a kérdést. Nagygéci kastélyában csendesen éldegél lányával. Magyarul is tanul. Időnként bemegy a faluba, szalmát vásárolni lovainak. Vagy a kocsmába. A Londonban megvert, Brüsszelben meghurcolt Haynaut senki nem háborgatja. Talán fel sem ismerik. A környéken nem voltak ütközetek, forradalmár gócpontok, megtorlásra sem volt szükség. Persze nem is barátkozik vele senki. Furcsa történeteket beszélnek róla a helyiek. Hogy kúriáján minden véres, aki belép a kastélyba, az többé már sosem jön ki onnan. Gombnyomásra szétnyílik a padló, a pincében kaszagépek vágják össze a látogatókat. A Szamos vizével mossák ki a véres maradványokat. Még az 1970-es években is éltek ezek a sztorik a néphagyományban. Haynaut vidéki magányából egy merényletkísérlet ugrasztja ki. Libényi János csákvári szabósegéd 1853-ban elhatározza, Bécsbe megy, és megöli Ferenc Józsefet. Február 18-án lesből ráront a sétáját tevő császárra. Hátulról nyakon szúrja egy késsel. A kemény zubbonygalléron megcsúszik a fegyver, Ferenc József csak megsebesül. A merénylőt pillanatok alatt lefogják. A hónap végén már fel is akasztják

A hírre a már 67 éves nyugalmazott tábornok rögtön Bécsbe siet. Ki tudja, mire számít. Talán arra, hogy megint szükség lesz rá. Hogy megint kell valaki, aki rendet tud csinálni. Hogy megint megmutathatja. 1853. március 12-én részt vesz a császár megmenekülése alkalmából rendezett hálaadó istentiszteleten, kezet fog Ferenc Józseffel. Két nap múlva előjönnek fejgörcsei, szállásán rosszul lesz. Március 14-én hal meg, az esti órákban, agy- és tüdővérzésben. Tényleg csak pár óra hiányzott, hogy a sors még ironikusabb legyen. Hogy pont március idusán távozzon az élők közül. Vajon milyen lehetett, amikor lepergett előtte élete filmje? Különös históriák terjedtek a haláláról. Hogy a halál okát megállapítsák, másnap felboncolták Haynaut. A művelet a szokásos módon, a koponya elfűrészelésével kezdődött. Amikor felnyitották a fejet, elborzadtak az orvosok. Az agyvelő még lüktetett. Élő embert boncoltak fel. Az egyik orvos felkapott egy szikét és menten belevágta. Haynaunak ekkor értek véget a szenvedései. Így terjedt a történet Magyarországon. Semmi nem volt igaz belőle. Egy régi francia rémhistóra, Antoine Francois Prévost francia író esete ihlette. 1763-ban séta közben gutaütés érte. Halottnak hitték. Mikor belevágták a bonckést, feljajdult. Tetszhalott volt, maga a kés ölte meg. Hamis volt a sztori, de itthon hinni akarták. Volt más verziója is. Miszerint lánya Nagygécről Bécsbe utazott a haláleset hírére. Négy nap alatt ért oda, addigra apját már eltemették. Ő exhumáltatta a holttestet. És döbbenten látta, hogy apját élve temették el. Haynau hason feküdt a koporsóban, körmeire rászáradt a vér a kétségbeesett kaparástól. Hogy Maderspachné mikor és hogyan értesült Haynau haláláról, azt nem tudjuk. A világot mindenestre nem nagyon foglalkoztatta. Voltak fontosabb hírek is, mint egy nyugalmazott táborszernagy halála. 4. rész: Talán jönnek még jobb napok Még Haynau halálának évében kitört a krími háború, az orosz birodalom és az angol-török-olasz-francia szövetség között. Ausztria, bár tudta, hogy tartozik, nem segített a cárnak. Nem akart az angolokkal és a franciákkal ujjat húzni. Oroszország egyedül maradt, és elbukott. Kossuthék pedig hiába hitték, hogy a háború kiterjed majd Magyarországra is, és új szabadságharc kezdődhet.

Maderspach Károlyné már Aradon értesült az évekig húzódó háború eseményeiről. 1854-ben elhagyta Pestet, családjával ide költözött. Majd visszament Ruszkabányára, aztán az erdélyi Hacazsel-Vaspatakra, ahol Viktor fia a helyi vasgyárat működtette. 1857-ben eladta a ruszkabányai bánya- és kohóbirtokot egy konzorciumnak. A másik vasgyár nem bírt versenyezni a beözönlő angol árukkal, hamarosan az is piacra került. Maderspach Károlynét már nem kötötte semmi a környékhez. Szakított a múlttal, hogy végleg a fővárosba költözzön. Pesten ekkor már senki nem beszélt Haynauról. Az is feledésbe merült, hogy egykor utca viselte a nevét a belvárosban. Egyszer nagy esőzés volt. A vízcseppek lemosták egy Zrínyi utcai ház falát. Lejött a meszelés. És a Zrínyi felirat felett újra feltűnt a Haynau Gasse neve. Villámgyorsan lemeszelték újra. De mégsem elég gyorsan. Az Üstökös, Jókai szatirikus lapja 1860 decemberében közölt egy képet a leázott falról, és a két feliratról…. Ausztria helyzete egyre gyengült Európában. A katonai kudarcok, a passzív ellenállás és a gazdasági problémák megbuktatták a Bach-rendszert. 1848-49 óta először újra összeült az országgyűlés. Egyesekben felmerült a gondolat, hogy újabb véres szabadságharc helyett talán ki is lehetne egyezni a császárral. A politikai aktivitás megnőtt, az 1849-es szennyes ügyeket is elkezdték szellőztetni. Kezdtek megnyílni a börtönkapuk is. Amikor a császárral valami jó dolog történt, megházasodott, gyermeke született, esetleg trónra lépésének évfordulóját ünnepelte, azt rendszerint részleges amnesztia kísérte. Így szabadult ki –többek között - a morva származású, magyarul alig tudó, eredetileg 16 évi várfogságra ítélt Psota Móric is, Görgey kiváló tüzértisztje. Maderspachné úgy érezte, itt az idő, hogy ő is elégtételt kapjon. Deák Ferencet keresi fel az Angol Királynő szállóban, ahol már évek óta lakik. (A szálló 1839-ben nyílt meg, a két évvel korábban trónra lépő Viktória királynőről kapta nevét. A mai Deák Ferenc utca 1. szám alatt volt az épület. A patinás hotel 1916-ban zárt be, 24 évvel később bontották le. Helyén ma emléktábla áll.)

Kétszer is felkeresi a politikust, ide is fia kíséri. A haza bölcse nagy szeretettel fogadja. De segíteni, sajnos, nem tud. „Először átvette anyámtól a memorandumot melyben anyám az esetet leírja, másodízben pedig az ügyre nézve így nyilatkozott: Igazi satisfactiót csak az országgyűlés adhat önnek – lehet reparáció az által is, hogy az igazságot publikáljuk az összes bel és külföldi újságokban.” A kárpótlás Deák szerint is jár neki. Csak épp nem most. „Alkalmasabb időt kell bevárnunk, talán még jönnek jobb napok. A haza érdeke talán azt követelné, hogy fátyolt borítsunk a múltra, hiszen még szörnyűbb kegyetlenségek történtek mint az öné, hadd vigasztalja önt az a tudat, hogy szenvedett a hazáért” – jegyzi fel Maderspach Livius már idézett könyvében. Maderspach Károlyné innentől már nem tett semmi lépést. János fia az, aki megpróbál neki elégtételt szolgáltatni. Anyja tudta és beleegyezése nélkül felkeresi a Versecen élő, már nyugdíjas Gröber őrnagyot, a vesszőzés végrehajtóját. A Gluckmann kávéházban talál rá, biliárdozás közben. Egy nehéz dákóval úgy megveri, hogy az eszköz darabokra törik. A többi vendég menti ki az őrnagyot a kezei közül. Hat évvel később megtörtént a kiegyezés. 1867. június 8-án Ferenc Józsefet magyar királlyá, feleségét magyar királynévá koronázzák. Ausztria és Magyarország egymás vállára borul. Ítéletek helyett nagylelkű gesztusok röpködnek. Teljes amnesztia következik, külföldről is visszajöhet, aki akar. Az országgyűlés 50 000 arany koronázási ajándékot szavaz meg az uralkodópárnak. Ferenc József és Sissi a rokkant honvédek, özvegyek, árvák javára ajánlja fel az összeget. 1873-ban megvalósul Szemeréék egykori álma, amiről már 1849-ben is született egy rendelet, Pest, Buda és Óbuda egyesítése.

Maderspachné hátralévő éveit már fővárosi polgárként élte le. Lányához, Antóniához és vejéhez, Wein Jánoshoz költözött a Vízivárosba, a Szalag utca 11.-be. Aminek Budapest egyesítése után már magyar neve van, a korábbi Langgasse (Hosszú utca) és Slangengasse (Kígyó utca) helyett. Veje a budapesti vízvezeték-hálózat egyik tervezője és megalkotója, a budapesti Vízművek első igazgatója. A Szalag utca 11.-ben volt először fürdőszoba Budapesten. (Ma már nincs meg a ház. A II. világháború után lebontották, helyén egy emeletes épület áll.) Maderspach Károlyné 1880. december 6-én hunyt el a Szalag utcai házban. Vélhetőleg boldogan.

Múltjára csak a botütések nyomai emlékeztettek a hátán. 27 évvel élte túl Haynaut. Buchwald Franciska az Osztrák-Magyar Monarchia állampolgáraként halt meg. 13 évvel a kiegyezés után, amikor a múltat már kezdte békévé oldani az emlékezés. A közös dolgok rendezése volt soron. I. Ferenc József osztrák császárból, a forradalom és szabadságharc leverőjéből az évek során lassan Ferenc Jóska lett. Akinek piacokon árult filléres képe ott díszelgett a tisztaszobák falán, gyakran Kossuth portréja mellett. És akiről már olyan mondák jártak, hogy 1849-ben valójában megkegyelmezett a magyar tábornokoknak. Csak a kegyelmi parancs késve érkezett meg Aradra. Illetve, ott volt az időben, csak a várparancsnok késve bontotta fel a levelet. Vagy Haynau direkt elszabotálta a parancsot. Szerette ő mindig a magyarokat, csak anyja, Zsófia hercegnő uszított ellenünk. Ő járta ki a halálos ítéleteket is. Csak közben a felesége rábeszélte, hogy mégis csak kegyelmezzen meg a tábornokoknak… (Igen, az a Sissi, aki 1849-ben 12 éves volt, és még nem is találkozott Ferenc Józseffel.) Az első világháború idején már Ferenc Jóska az, akinek szavára a férfiak bevonulnak katonának, hogy védjék a hazát. A nótákban csak Kossuth nevét kellett kicserélni az övére. Maderspach Károlynét népes család búcsúztatta. A korabeli gyászjelentés szerint négy fia, lánya és 14 unokája. Weinek, Buchwaldok, Maderspachok. 1880. december 8-án kísérték utolsó útjára, a vízivárosi temetőbe. Vagyis, mint később kiderült, ez nem az utolsó útja volt. De még csak nem is az utolsó előtti.

5., befejező rész: Egy koponya, fekete hajfürtökkel Maderspach Károlyné 59 évig nyugodott a Vízivárosi temetőben. A sírkert ma már nem létezik. 1785-ben nyílt meg a Városmajorban, a mai Szent János Kórház környékén. Buda fontos emberei, városvezetői, közéleti emberei kaptak itt helyet. Köztiszteltben álló polgárok, többségük német származású. Franciska jó társaságba került: többek között báró Kemény Dénes, a Batthyány-kormány belügyi államtitkára, gróf Bethlen János, Vásárhelyi Pál, Verseghy Ferenc, Nyáry Pál, Reitter Ferenc mérnök volt társa a nyughelyen. Ide temették a skót Clark Ádámot, a Lánchíd építésének vezetőjét és James Teasdale angol mérnököt is, aki az Alagút építésében vett részt. És itt pihent Karl Pillwax, akinek ugye volt az a bizonyos kávéháza… Romantikus szépségű hely volt, még Tormay Cecilet is megihlette: „Köröskörül, mint egy erdő, úgy álltak a fák a hantok között, egy erdő, amelyben temetnek. Itt nem a fák igazodtak a sírok szerint, a sírok igazodtak, ahogy az erdő akarta. És az élet buja erőt szívott a gazdag halálból.” - írja A régi ház című regényében.

A mellette lévő Vízivárosi katonai temetőben a Buda visszafoglalásakor elesett osztrák hősök kaptak végső nyughelyet. Mert az osztrákoknak is voltak hősei. Itt nyugodott a Haynauval majdnem egyidős, svájci apától Debrecenben született Heinrich Hentzi, a budai vár parancsnoka. Aki bombáival lövette Pestet. És aki a túlerő ellenére sem volt hajlandó feladni a várat. 63 évesen, kivont karddal a kezében kapott halálos golyót a Szent György téren. És hűséges segédtisztje Alois Alnoch von Edelstadt ezredes, aki miután látta, hogy a vár és annak parancsnoka elveszett, teljesíteni akarta Hentzi utolsó parancsát: felrobbantani a Lánchidat. Égő szivarját dobta a bekészített lőporos hordók közé. A híd csak megsérült, de az ezredes felismerhetetlenségig összeégett. Állítólag csak bal keze maradt épen, rajta a fehér katonatiszti kesztyűvel. (A hidat csak egy módon lehetett volna felrobbantani, ha a hídfő lánckamráiba helyezik a hordókat. Adam Clark azonban szívén viselte alkotása sorsát, tudta, hogy talajvizes a helyiség. A szivattyúkat pedig idejében tönkre tettette…) A katonai temető szépségét Krúdy Gyula ecsetelte a Gyaloghintó titka című novellájában. „Ez a vízivárosi temető, ahol többnyire tiszteletben megöregedett, vén katonatisztek nyugodtak érdemrendeik, sisakos emlékköveik, vaskeresztjeik alatt: hajdanában ugyancsak kedves találkahelye volt a szerelmeseknek, akik dolgaikat nem akarták szellőztetni, mint a modern nők kurta pendelyeiket, hanem legfeljebb holt katonatisztek lovagiasságára bízták titkaikat.” Volt egy harmadik belvárosi sírkert is Budán, a tabáni temető. Ide kerültek a magyar katonák, akik meghaltak Buda visszavételekor. A később elhunyt honvédeket is ide temették. Itt lett öngyilkos Psota Mór tüzértiszt, akit a szabadságharc után sokévi börtönre ítélt Haynau. Amnesztiával szabadult, de nem találta a helyét. Anyagi helyzete kilátástalan volt. Kiment a sírkertbe, elbúcsúzott volt bajtársaitól és főbe lőtte magát. A kiegyezés után tíz évvel az ország honvédegyletei egy obeliszket állíttatnak a temetőbe. A Gerenday-féle sírkőgyárban készült az emlékmű, a következő felirattal: „Itt nyugszanak az 1849-ik évi május 21-én a Budavár bevételénél elesett vitéz honvédek porai, áldás emlékükre.”

Maderspach Károlyné halála után öt évvel, 1885-ben nyílt meg Budán a Németvölgyi temető, az Alkotás, a Hegyalja út, a Jagelló és a Csörsz utcák környékén. Ez a sírkert lett a tabáni és vízivárosi temető utóda. A két korábbi temetőt 1930 januárjában ugyanis bezárták. Kellett a hely az új építkezésekhez. A sírkertek felszámolása miatt nagy volt a felháborodás, de a tervet végrehajtották. Buda két szép műemléke szűnt meg akkor örökre. Áttelepítés előtt a fontosabb sírokról jegyzéket készítettek. Majd a maradványokat kihantolták és átvitték az új helyre. A Németvölgyi temetőben már békében, egymás mellett nyugodhattak osztrák katonák és magyar honvédek egyaránt. Áthozták a tabáni temetőből az 1877-ben felállított honvéd emlékoszlopot is. És ide került Maderspach Károlyné sírja is. Balról Vargay Mihály honvéd százados, jobbról lovag Strohmayer Károly volt a szomszédja. A Németvölgyi temetőben 24 évet töltött Buchwald Franciska. 1963-ban ez a sírkert is megszűnt. Ezúttal az épülő Kongresszusi Központnak és szállodának kellett a hely. Az arra érdemes sírokat a Kerepesi temetőbe vitték. „Száztizenöt év után ismét találkozik honvédeivel Kossuth Lajos, oda vonulnak melléje a hősök, akik visszavették a némettől Budavárát.” – számolt be Költözik egy régi temető cikkében 1963. június 9-én a Magyar Nemzet. Csak azt nem tették hozzá, hogy ezek a honvédek azért kerültek át eredetileg a felszámolt Vízivárosi temetőből a Németvölgyibe, mert ha már Buda miatt estek el, halálukban is ott a helyük. Arról pedig mit sem tudhatott a lap, milyen módon megy majd végbe az elhunytak költöztetése. Merthogy az igazi kádárista módon történt. Félmunkával, félvállról, ahogy az a késő szocializmusban megszokott volt. A csontokat összetörték, hogy beférjenek a kisméretű szállítódobozokba. Maderspach Károlyné magas, 1.73 méteres asszony volt. Csontjai csak úgy fértek el az 53x30x28 cm nagyságú ládikában, hogy alsó állkapcsát letörték…. Tóth Vilmos szakíró a „magyar temetkezéstörténet egyik legsötétebb fejezetének” nevezte a dísztemető felszámolását. Egy ember volt, akit tényleg érdekelt a sírok és az elhunytak szomorú sorsa. Miklós Imre sírtörténész, aki fotókat, jegyzeteket készített, mielőtt végleg eltűnt a temető. Hogy emlékét megőrizze az utókornak. Senki nem kérte fel erre, és senkit nem érdekelt a munkája. A feljegyzések nagy része halála után a szemétbe került. 1995 márciusában megjelent egy cikk az Új Magyarország című napilapban, amelyben Kő András újságíró felidézi a találkozását Miklós Imrével. "Abban az időben, lakásunkhoz közel lévén, sokat sétálgattam a Németvölgyi temetőben, és barátságot kötöttem vele. Előttem van, ahogy mesél, jegyzetel és fényképez, megörökítendő a jövőnek az egykori síremléket…. A vadvirágos sírdombból az egyik délelőtt meglepő lelet került elő. „–Tudja, kié volt ez a koponya? Maderspach Károlynéé! Akit Haynau pellengérre állított.” Elámultam. De nemcsak ez volt döbbenetes a leletben, hanem az a tény is, hogy a koponyát erősen ritkuló, aránylag hosszú, fekete haj borította."

A Németvölgyi temetőből csak a Honvéd emlékoszlop maradt a helyén. És a sírkert gesztenyesora, amit ma Gesztenyéskertnek hívnak. Ha valaki arra sétál, néha jusson eszébe, a hamvak egy része ma is ott van a földben… ott maradtak azok, akik nem voltak méltók arra, hogy a Kerepesibe kerüljenek. Maderspach Károlyné síroszlopa immár 50 éve áll a Kerepesi temetőben. A Kossuth mauzóleum közelében, együtt a többi 1848-49-essel. Így alakult. Remélhetőleg, többé már senki nem fogja zavarni nyugalmukat. Haynau sírja a grazi St. Leonhard temetőben található. Ugyanott, ahol 1853-ban eltemették. Neki nem kellett költöznie egyszer sem. Nagygéci kúriája viszont már nincs meg. Már a II. világháború idején romos volt. Rákosi idején mindenki vitte belőle, amit tudott. A helyi Művelődési Központ is a tégláiból épült. Ami megmaradt belőle, azt elvitte az 1970. májusi nagy árvíz. Amiben az egész falu megsemmisült. Eltűnt, ahogy eltűnt a Vízivárosi vagy a Németvölgyi temető, az Angol királynő szálloda, a régi pesti halpiac, vagy a Szalag utcai Wein-ház. Jókaival szólva: Elnyelte őket szépen a föld, ahogy elnyelte lassan, csendesen azt az egész korszakot örökre.

Forrás: http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20130528-negy-forradalom-eg...

Budapest székesfőváros közmunkatanácsa csak 1931 júliusában jut el odáig, hogy utcanév örökítse meg Maderspach Károlyné nevét: a XI. kerületben, a Dajka Gábor és Rozmaring utcát keresztező, addig névtelen utcát kapja meg Buchwald Franciska.

"Franciska fiatal éveit népes családjának szentelte, vezette a nagy háztartást, gondozta és oktatta fiatal testvéreit, édesanyja jobbkeze volt, mindemellett mindig időt nyert rá, hogy édesatyjának újságokat felolvasson, vagy azokból referáljon. Ily módon emlékező tehetsége megszilárdult, megszerette az olvasást, a történelmet és igyen szépen rajzolt és festett. Amália esküvőjén ismerkedett meg későbbi férjével, Maderspach Károllyal. Amikor testvére, Bucswald Antónia Hofmann Zakariás neje lett, ő is Ruszkabányára került. Szellemi élénksége nem talált visszhangra, sőt ellenkezőleg, megjegyzései politikáról, irodalomról ellenszenvet, gúnyolódást eredményeztek a fiatalabb Hofmannok részéről"

Forrás: Maderspach Líviusz: Maderspach Károlyné tragédiája, Bába K., Szeged, 2002

---

Maderspach Károlyné, Buchwald Frances (Arad, 1804th April 2 - Budapest, 1880th Dec. 6): ruszkabányai metallurgical engineer's wife. Az 1848 – 49-es szabadságharc idején a bujdosókat támogatta és rejtegette, ezért 1849. In 1848-49, and during the Revolution bujdosókat supported and concealed, and therefore the 1849th aug. August 23-án Haynau parancsára nyilvánosan megvesszőzték. 23 Haynau publicly twig. – Irod. - Office. Maderspach Livius: MK tragédiája és adatok Ruszkabánya történetéhez (Zólyom, 1909). Maderspach Livy: The Tragedy and MK Ruszkabánya history data (Zvolen, 1909). ________________________________________________________________________________________________________________

https://www.mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2018-03-15_1... https://www.mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2018-03-16_1... https://www.youtube.com/watch?v=kmAR6bchr3E https://www.youtube.com/watch?v=Cf6azN-mzCs https://www.youtube.com/watch?v=FZbygsr0D_w https://www.youtube.com/watch?v=KBjNad9FQeY&t=2s https://www.mediaklikk.hu/cikk/2018/03/14/a-hely-a-maderspach-csala...
https://mediaklikk.hu/video/2023/10/07/magyar-nok-maderspach-karoly...
________________________________________________________________________________________________________________