Maderspach Károly

Katiburgi Maderspach Károly (Oravica, 1791. augusztus 3. – Ruszkabánya, 1849. augusztus 23.) kohómérnök, a róla elnevezett, íven függő vonórudas vashíd feltalálója. Maderspach Ferenc honvéd alezredes bátyja. Az eredetileg Modersbacher nevet viselő család 1720-ban vándorolt be Tirolból. Károly tanulmányait az európai hírnévnek örvendő Selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián végezte, 1811-ben fejezte ott be. Oravicán vegyészként kezdett dolgozni, majd a Hoffmann Testvérek és Maderspach Károly Bánya- és Vasmű Társulat társtulajdonosa lett, mely vállalatot a Vajdahunyad környékén talált színesfémérc feldolgozására alapították. Maderspach Károly inkább a vasgyártásra, ill. a zománcozott edények gyártására tért át. A vastermelés súlypontja Ruskitzára esett, de a család lakhelyén, Ruszkabányán ill. Nándorhegyen is folyt a vastermelés. Jelentős szerepe volt a mintegy négyezer munkást foglalkoztató társaság felvirágoztatásában. A Mo.-i vasgyártás tökéletesítése melett Maderspach Károly már az 1820-as években érdeklődni kezdett a vas hidak gyártása iránt. 1833-ban saját költségén, felesége anyagi támogatásával építtette meg a lugosi vas hidat. Ez nem volt hosszú életű, 12 évvel az átadása után egy marhacsorda súlya alatt összeomlott. A második Maderspach híd Mehádián épült a Cserna folyó fölött, 59 éven keresztül funkcionált. Nemzetközi viszonylatban is jelentős találmánya, a Maderspach-féle, íven függő vonórudas vashíd fontos állomása a hídépítés történetének. Az 1830-as években három hidat építettek az ő tervei alapján, Lugoson a Csuka-patak felett, Herkulesfürdőn a Cserna folyó felett . 1839-ben pályázatot nyújtott be az állandó Pest–Buda hídra is, de itt alulmaradt a Clark-féle Lánchíd tervvel szemben. Legsikeresebb alkotása Karánsebesen a Temes felett átívelő 55 m fesztávú, 6.63m ívmagasságú vashíd volt, melyet 1843-ban adtak át. [1] Maderspach Károly mindig igaz magyarnak érezte magát, így az 1848–as szabadságharc idején gondolkodás nélkül tűzte ki a nemzetiszínű lobogót a vasgyáruk tetejére. Lelkes híve volt a magyar ügynek. Erről tanúskodik Széchenyi Naplója is, amiben arról számol be a gróf, hogy milyen lánglelkűen nyilatkozott Károly, amikor a magyar nyelv használatáról beszélt. "Igen, a magyar nyelv használata, az tesz magyarrá…" A gyár sikereire jellemző, hogy 1842-ben, Pesten az első magyar iparműkiállításon ezüstérmet nyert termékeivel. A szabadságharc idején a ruszkabányai (ma Ruska Montana – Románia) vasgyáruk fontos szerepet játszott a magyar honvédség támogatásában. Fegyverekkel és ágyúgolyókkal látták el a hadsereget. Bem tábornok seregének 20 000 lándzsát és egyéb más fegyvert is szállítottak. Maderspach Károly és felesége, Buchwald Franciska, (aki Aradon született 1804. április 2-án) a honvéd hadseregek vereségei után is kitartott a szent ügy mellett. A temesvári csata után számos honvédnek nyújtottak segítséget. 1849 augusztusában, a menekülések idején megfordult házukban Bem József, Kmety György, Guyon Richárd és Stein Miksa is. A császári csapatok 1849. augusztus 22-én Gröber százados vezetésével bevonultak Ruszkabányára és egy álnok hazugság miatt, koholt vád alapján Haynau parancsára – Gröber százados Buchwald Franciskát elfogatta és a falu főterén, tárgyalás és ítélet nélkül félmeztelenre vetkőztette, a lakosság előtt nyilvánosan megvesszőztette, és börtönbe záratta. A hamis vád az volt ellene, hogy a márciusi győztes csaták idején, egy szalmabábut felöltöztetett volna császári egyenruhába és gúnyversek kíséretében eltemettetett volna. Ez természetesen nem volt igaz.[2] Az öt gyermekes, 45 éves asszony bűne csak annyi volt, hogy kiállt hőn szeretett hazájáért. Maderspach Károlyné sírja Budapesten. Kerepesi temető: 31. Férje, Maderspach Károly nem tudta elviselni a családját ért megaláztatást, és még ugyanezen az órában egy, a saját gyárukban készült mozsárágyúval agyonlőtte magát. Ezen a helyen, Ruszkabányán, a Mozsár hegyen, 1909. október 10-én emlékművet emeltettek gyermekei és nagy ünnepség keretében felállították édesanyjuknak erre az ünnepségre újraöntött bronz mellszobrát. Ennek eredetije 1840 táján készült és a családi hagyomány Ferenczy István szobrászművészünknek tulajdonítja. Sajnos ez a bronz mellszobor a későbbiekben eltűnt és az emlékművet is áthelyezték, de a talapzata még ma is látható Ruszkabányán.[3] Maderspach Károlyné, Buchwald Franciska sok évvel túlélte a császári megtorlást, 1880. december 6-án halt meg Budapesten. Székely Lajos: A hídépítő Maderspach Károly bányamérnök élete és munkássága Bányászati és kohászati lapok. Bányászat 106. 1973. 3. 207-209.

Székely Lajos- Óvári Antal: Maderspach Károly élete és munkássága Bányászati és kohászati lapok. Kohászat 108. 1975. 10. 447-450.

Telegdi Cseteri Klára: A hídépítő Maderspach Károly (1791-1849)

	Műszaki szemle 1998. 1-2. 60.

Telegdy Csetri Klára: Maderspach Károly az erdélyi vashidak atyja Sínek világa 41. 1998. 3. 164. 182-185.

Maderspach Károly 1808-ban, 17 évesen, atyjának kiváló érdemeire való tekintettel felvétetett a bányász iskolába és a bánáti bányaüzemnél nyert alkalmazást. (Hofkammer. M.u.B. Nr. 1935/13705 ex 1808.)