Wein Károly

Elemi iskolába Ruszkabányán járt, majd amikor a család Budapestre költözött, ott folytatta tanulmányait. Mikor nagyapja, Wein János megvette a Szalag utcai kis családi házat, a II. kerületi reáliskolába adták, amit jó eredménnyel végzett. Onnan az egyetemre került, ahol a vegyészetet tanulta. Annak elvégzése után a katonasághoz került és egy éves önkéntesi évét a k.k. Geniekorpsnál szolgálta le, ahonnan hadnagyi rangfokozattal engedték el. A katonai szolgálat alól felszabadulva Wartha Vince egyetemi tanár mellett működött, mint tanársegéd. Életének ezen időszak beleesett a Baross Gábor féle nagy iparpártolási korba. Rejtő Sándor, későbbi műegyetemi tanár, aki Kemény Gábor kereskedelmi minisztersége alatt iparfelügyelő volt, feladatul kapta, hogy megmentse a hajdani híres szepességi lenipart a végpusztulástól. A Szepességen mindig kevesebb lett a házi szövő, nem tudták áruikat megfelelően kikészíteni és az eladási gépezet sem működött már akadálytalanul, hisz a vasutak építésével megszűnt a szepességi fuvarosok, Nendtwichék, Blázyék stb. fontos szerepe az áruelosztás terén és már nem vitték a híres szepességi lenárút a dél-magyar piacokra, főleg Debrecenbe és Temesvárra. Rejtő Sándor elsősorban az állam és Késmárk szab. kir. város polgárságának támogatásával felépítette a Szepességi Vászon és Pamutfehérítőt. Ehhez kerestek igazgatóul egy fiatal vegyészt, aki hajlandó a textilipart tanulmányozni. Wein Károly jelentkezett, állami ösztöndíjjal egy év alatt elvégezte a Hohenelbe-i (Észak-Csehország) szövőipari szakiskolát kitűnő eredménnyel, majd ezután még egy hónapot töltött tanulmányúton, Németországban, Belgiumban és Angliában, főleg a lenipart tanulmányozva.

Hazatérve 1881-ben kinevezték a Szepességi Vászon és Pamutfehérítő igazgatójának. Eljött Késmárkra és megkezdte működését. Rövid idő alatt azonban látta, hogy a fő hiba az üzem körül, hogy nincs fehéríteni való szövet, mert a kézi takácsok nagy része már beszüntette működését, a még meglévők pedig inkább a gerlachfalvi gyepfehérítést veszik igénybe. Igen agilis ember lévén összeköttetéseket létesített főleg a bécsi nagykereskedőkkel, akik pamutárut szállítottak kikészítésre. Emellett állandóan egy lenszövöde létesítésének gondolata foglalkoztatta, mert a szepességi leniparnak megvolt már a jó híre és ezt a körülményt akarta hasznosítani a maga számára.

1882-benn, Lublón, egy kis bérelt helyiségben felállított 4 db kézi szövőszéket, majd ezek számát szaporította, vett hozzá nyüstös Jacquard gépeket és ezekkel kezdett vásznat, törölközőket és asztalneműt gyártani. Első alkalmazottja Sponer Károly szövőmester már akkor állt be szolgálatába. Jó minőségű fonalakat használt és nagyon ügyelt arra, hogy kiváló minőségű, hibátlan árút állítsanak elő emberei.

Wein Károly Munkapárti pártelnök is volt Késmárkon. Az ő és társai tulajdonában állt a Késmárki Wein és Társa Lenszövőgyár, ahol damasztot és vásznat gyártottak. A vállalat jogelődje az 1882-ben Lőcsén, majd Késmárkon "Wein és Társai Első Szepességi Műszövödéje Késmárkon " bejegyzett betéti társaság volt. 1894-ben a cég elnevezését "Wein Károly és Társai, Késmárk"-ra változtatták. A gyár tagja volt a katonai szállításokkal foglalkozó Textilgyárak Szövetségének. Több felvidéki településen volt gyár-fiók (Ó-Lubló, Busóc, Büdöskút stb.) 1921-ben megvásárolták az Ipari Kísérleti Anyagvizsgáló budafoki telepét. Wein Károly 1902-ben belépett a Magyar Iparművészeti Társaság rendes tagjai sorába.